Történetek Auschwitzról

A Harmadik Német Birodalom 1939-ben megtámadta és lerohanta Lengyelországot. A németek a „Lebensraum” (élettér) elmélet alapján terjeszkedni akartak, mert úgy vélték, hogy ők feljebbvalók más nemzeteknél. Ennek a gondolkodásnak esett áldozatául Csehszlovákia után Lengyelország is. A németek azonban nem álltak meg a területek elfoglalásánál. Ők ennél többet akartak. A megszállt országokba az árja német polgárokat akarták beköltöztetni, ám előbb az ott élő emberekkel kellett kezdeniük valamit. A saját szemükben a német „faj” volt a leghatalmasabb, mindenki más az alá tartozott. Voltak olyanok, akiket tiszteltek, olyanok, akiket szolganépeknek tartottak, és olyanok, akiket kártékonynak ítéltek, ezért irtandónak tekintettek. Az utolsó csoportba tartoztak például a szlávok, a cigányok és a zsidók. Azért, hogy az irtás folyamata minél hatékonyabban haladjon a németek a fogolytáborok mellett elkezdtek más gyűjtőegységeket, koncentrációs táborokat is felhúzni. Itt egy helyre gyűjtötték a nemzet ellenségeit, majd a közeli haláltáborokba szállították, és gázkamrákban kivégezték őket. A legtöbb áldozat, nagyjából 1-1,6 millió ember Auschwitz-Birkenau-ban volt.

A kicsi Jean-Jacques alapvető élménye édesanyja távolléte és hidegsége. Ahogy idősebb lesz, a családi asztalnál elejtett szavakból, kihallgatott beszélgetésfoszlányokból, és legfőképpen a hallgatásból, az asztal melletti üres helyekből bontakozik ki előtte a történet, amit korán meghalt édesanyjával esélye sem lesz megbeszélni…

Amikor az emberek azt a szót hallják, hogy Auschwitz, a világ talán minden táján mind ugyanarra gondolnak, a földi pokolra. Ki gondolná, hogy ezen az embertelen helyen egy olyan földöntúli örömöt sugárzó élmény, mint a zene, megvetheti a lábát, ráadásul éppen a tábor létrehozói által szorgalmazva? Jean-Jacques Felstein könyve ennek az ellentmondásnak jár utána az anyja tapasztalatain keresztül, aki nemcsak túlélte Auschwitzot, de még a női zenekarba is beválasztották, hogy hegedüljön, amíg a tábor működik.

Egy gyermek születése mindig egy kisebb fajta csoda, az élet térnyerése. Az, ahogy egy csecsemő meglátja a napvilágot, emlékezteti az embereket mennyire ártatlanok is voltak egykor. Ugyan nem tudtak magukról semmit, de ösztönszerűen remélték, hogy az életük csodálatos lesz. Az auschwitzi szülészeten ez nem így történt. Különös keveredése volt az életnek és a halálnak a földi pokolban. Erről a történetről mesél Anna Stuart könyve.

Amikor Auschwitz kapui bezárulnak mögötte, Anna Kamińska egy egyszerű mondattal menti meg magát és fiatal barátját, Esther Pasternakot a biztos haláltól: „Bába vagyok, ő pedig a segédem.” Ám hamar rá kell jönnie, hogy az azonnali halál talán kegyesebb lett volna, mint a földi pokol, ahova kerülnek. A tábor szülészete kegyetlen paródia, ahol a „szülésznők” az abortuszban jeleskednek, és ahol brutális módon eltávolítják az újszülötteket. A kivételt az igazán szerencsés szőke csecsemők jelentik, akik német nevelőszülőkhöz kerülnek – elvégre a Reichnak emberanyagra van szüksége…

Csodálatos érzés a szerelem. Az emberi élet egy röpke pillanata, amikor tényleg, akaratunkon kívül úgy érezzük, hogy körülöttünk forog a Föld. A külvilág megszűnik, az élet kétszemélyessé válik, és úgy érezzük, semmi nem szabhat gátat a boldogságunknak. Azonban ha a szerelem a földi pokolban szökken szárba, a nyomasztó és elborzasztó valóságot bizony szinte lehetetlen kizárni, és a kapcsolat sorsáról nem a szerelmesek döntenek majd. Az auschwitzi szerelmesek, Mala és Edek története mesébe illő is lehetne, ám teljes egészében igaz: két fiatal Auschwitz poklában talál egymásra, esik szerelembe, majd tizenhárom nap erejéig a boldogságot is megízlelik, mielőtt történetük tragikus véget ér…

Dita 14 éves, amikor a prágai Terezín gettóból családjával együtt Auschwitzba hurcolják. A gyerekbarakk zsidó parancsnoka, Fredy Hirsch megkérdezi, vállalná-e az őrök háta mögött becsempészett nyolc könyv őrzését, a lány igent mond. Így lesz Dita a világ legkisebb könyvtárának könyvtárosa Auschwitzban…Antonio Iturbe könyve arra világít rá, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is képesek hatalmas áldozatokat hozni, hogy megőrizzék egy jobb világ képét a kiskorú rabtársaiknak.