Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük az olvasás öt olyan pozitív hatását, ami még a legellenállóbb könyvkerülőt is meggyőzheti az olvasás hasznosságáról. Ha azonban ez sem elég, érkezzen újabb öt tudományosan bizonyított előny!
Előfordult már veled, hogy egy krimiregény olvasása közben hamarabb rájöttél a megoldásra, mint a történet szereplői? Ha igen, akkor képes voltál a kritikus-analitikus gondolkodásmódot alkalmazni, és összerakni, kielemezni a történet apró darabkáit. Ugyanez az elemző gondolkodás segíthet akkor is, amikor értékelünk egy történetet: Jól volt megírva? Fejlődött a szereplők személyisége közben? Nem volt erőltetett atörténet vezetés? Minden könyvmoly életében elérkezik az a könyv, amit muszáj megbeszélnie valakivel, és ilyenkor bizony alaposan átgondolt érvekre és ellenérvekre van szükségünk.
A mindennapos rohanás és az állandó internetkapcsolat mellett a figyelmünk millió részre oszlik, a multi-tasking a lételemünk lett. Mindössze öt perc alatt az átlagos ember 5-6 különböző irányba váltogatja a figyelmét: foglalkozik egy munkafeladattal, megnézi az e-mailjeit, chatel néhány barátjával, rápillant a mobiltelefonjára, és még a munkatársaival is vált egypár szót. Amikor olvasunk, a figyelmünk kizárólag a történetre összpontosul, minden más zavaró tényezőt kizárunk. Ha minden reggel 15-20 percet olvasással tölt az ember, bizonyítottan jobban megy majd a koncentráció az irodában is.
Az íráskészség javulása összefüggésben van a szókincs bővülésével. A már kiadott, jól megírt könyvek olvasása bizonyítottan segíti az olvasó íráskészségének fejlődését is, hiszen a hanglejtés, a folytonosság és más írók stílusának megfigyelése hatással van a saját írói stílusra is – még akkor is, ha a tehetségünket többnyire csak e-mailekben élhetjük ki.
Egy jó könyv olvasása mindig kikapcsolódást jelent. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a téma, amiről olvasunk, egyfajta belső békét, nyugalmat hoz a mindennapjainkba. A spirituális szövegek olvasása csökkentheti a vérnyomást, míg az önfejlesztő könyvek számos esetben elősegítették a hangulatingadozások és az enyhe mentális betegségek javulását.
Igen, egy jó könyv sokszor költséges lehet. Ugyanakkor kedvenc történeteinket megoszthatjuk a barátainkkal, a családunkkal, évek múlva újraolvashatjuk, és az egész életen át tartó értéket találhatunk bennük. Mindenki számára létezik megfelelő műfaj, csak egy kis időt kell adni a felfedezéséhez, amíg végül valami elvarázsol és az olvasás szerelmesévé tesz minket.
Ideje felkelni tehát a számítógép elől, letenni a mobilt, és felütni egy jó könyvet!