Nincs engedélyezve a javascript.
Cartaphilus Könyvkiadó
2019. augusztus 22.
Boszorkányok, márpedig...

Boszorkányok, márpedig...

Az amerikai történész, Deborah Harkness abból a kérdésből indult ki, hogy ha valóban léteznének vámpírok, akkor vajon mivel töltenék mindennapjaikat a XXI. században? Erre született meg válaszként A boszorkányok elveszett könyve, Harkness első fikciós műve, ami megjelenése után az első héten rögtön a New York Times bestseller-listájának második helyére került. Bár Harkness korábban csak történelmi kutatásairól jelentetett meg publikációkat, első regényét harmincnyolc nyelvre fordították le – köztük magyarra is – ,

és már két folytatás is készült hozzá, trilógiává bővítve a könyvet. Egyfajta felnőtt Alkonyatként meséli el egy vámpír és egy halandó szerelmét, történelmi körítéssel és természetfeletti lényekkel. Ötvözi a romantikus regények elemeit az urban fantasy-vel, ezzel egy egészen egyedi végeredményt hoz létre, amit biztos kedvelni fognak Dan Brown és Stephenie Meyer rajongói.

A regény alapjául szolgáló kézirat egyébként egy valóban létező könyv, Elias Ashmole, XVII. századi brit tudós könyve. Ashmole halála után gyűjteményének egy jelentős részét az Oxfordi Egyetemnek adományozta, ezek között fellelhető néhány ritka, alkímiával foglalkozó dokumentum is. Az egyiket azonban, az Ashmole 782 nevűt a mai napig rejtély övezi, mert azóta sem került elő, és a tudósok csak találgatni tudnak, mit tartalmazhat.

Mivel Deborah Harkness történelemprofesszorként a XVII. századi Európa tudománytörténetét kutatta, mellette elkerülhetetlenül felkeltette az érdeklődését az alkímia, a mágia és az okkultizmus. Ezek erőteljesen visszaköszönnek a Mindenszentek - regénytrilógiában is. Főszereplője szintén amerikai, Diana Bishop, az elismert történész, akinek szakterülete az alkímia története. Csakhogy mindeközben boszorkány is, a hírhedt, salemi Bridget Bishop leszármazottja, ám nagyhatalmú szülei halála után megtagadja a családi örökséget, és hátat fordít a boszorkányságnak. Az oxfordi Bodley könyvtárban való kutatása közben akad a kezébe egy titokzatos kézirat, az Ashmole-gyűjtemény 782-es számú darabja. Azonban az éjszaka hatalmasságai, démonok, boszorkányok és vámpírok is érdeklődnek a kézirat után, mert úgy hiszik, hogy ez lehet a kulcs, ami származásuk ősi, ám réges-rég elveszett titkát őrzi, és ami a segítségükre lehet, hogy rájöjjenek, miért fogyatkoznak napról-napra a természetfeletti lények. Miután Diana élete veszélybe kerül, össze kell fognia Matthew Clairmont oxfordi genetikus professzorral, aki nem mellesleg egy ezerötszáz éves vámpír. A későbbiekben együtt próbálják megfejteni a kéziratot, közben szenvedélyes – és természetesen tiltott - szerelem szövődik köztük, amit a vámpírok nem néznek jó szemmel.

A boszorkányok elveszett könyve

A boszorkányok elveszett könyve

A Mindenszentek-trilógia első kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2019.
Carta Light
Deborah Harkness első regényét 34 országban adták ki, mindenhol igazi sikerkönyv lett. A boszorkányok elveszett könyve egy ezerötszáz éves vámpír és egy elveszett könyv nyomába eredő boszorkány szellemének története.

Az éjszaka árnyai című második részben közvetlenül ott folytatódik a történet, ahol A boszorkányok elveszett könyve abbamaradt. Diana és Matthew az Ashmole 782 nyomában biztonságosan megérkeznek az Erzsébet korabeli Angliába, a kézirat keletkezésének idejébe. Dianát lenyűgözi a kor, aminek a tanulmányozásával egész életében foglalkozott, ám semmit nem tud a mindennapi életről, így nem várt nehézségekkel kell szembenéznie a beilleszkedés közben. 1590 Londonjában nyüzsögnek a természetfeletti lények, akik azonnal felismerik Diana erejét. Bár a lány korábban teljesen elzárkózott a salemi örökségétől, most mégis úgy dönt, hogy elsajátítja a boszorkánymesterséget, és szembenéz a képességeivel. Míg az Ashmole 782-t keresik, Londonból a prágai császár udvarába vezetnek a nyomok. Diana néhány hét ismeretség után azt hiszi, hogy mindenkinél jobban ismeri Matthew-t, friss házasságukat azonban nem várt próba elé állítja az időutazás, ugyanis Matthew személyisége sokkal sötétebb ebben a korban. A természetfelettin kívül egyéb veszélyek is leselkednek rájuk, ugyanis a férfi katolikus, amit nem néznek jó szemmel a protestáns Angliában, Diana pedig boszorkány származása miatt ki van téve a bűbájosok korabeli üldöztetésének.

Az éjszaka árnyai az előző részhez hasonlóan tüzes szerelmi történet, egyúttal kalandos időutazásra is hívja az olvasókat Erzsébet királynő korába. A korszak számos ismert figurája felbukkan, az aprólékosan és hitelesen bemutatott történelmi környezetben, ami a szerző mélyreható jártasságát bizonyítja a XVII. századi Európa világában. Az időutazós történetek legjobb hagyományaihoz híven a főhősnővel együtt csodálkozhatunk rá a mágiával teli hétköznapokra, és a kulisszák mögött zajló intrikákra. Az első kötet rajongói nem fognak csalódni, sőt, Harkness most egy még varázslatosabb és izgalmasabb regényben szövi tovább Diana és Matthew szenvedélyes történetét.

Az éjszaka árnyai

Az éjszaka árnyai

A Mindenszentek-trilógia második kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2018.
Carta Light
A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül.

A Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent a trilógia befejező része, Az élet könyve is.

A sorozat harmadik kötetében Diana és Matthew visszatér az Erzsébet-kori Londonból. A jelenben új nehézségekkel és régi ellenségekkel kell szembenézniük. Matthew birtokán jó néhány olyan szereplő tűnik fel, akiket az olvasók még a sorozat első kötetének lapjain ismerhettek meg. Lassanként kiderül, milyen veszély fenyegeti hőseink jövőjét, és ezt követően még sürgetőbbé válik a titokzatos kézirat hiányzó lapjainak felkutatása. Európa számos pontján át vezető hajsza kezdődik - melynek végén nagy sokára végre kiderül, mi is az a titok, amit sok száz évvel korábban a boszorkányok felfedeztek.

Az élet könyve

Az élet könyve

A Mindenszentek-trilógia harmadik kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2020.10.16.
A Mindenszentek-trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a fiatal boszorkány történész, Diana Bishop és az ősöreg vámpír tudós, Matthew Clairmont szerelmének és kalandjainak története.