Nincs engedélyezve a javascript.
fb_logo_01-1.jpg
Cartaphilus Könyvkiadó
2021. január 14.
Megjelent A boszorkányok elveszett könyve HBO-sorozat 2. évada

Megjelent A boszorkányok elveszett könyve HBO-sorozat 2. évada

Megfilmesítés

Több mint kétéves várakozás után végre folytatódik a Deborah Harkness elképesztő sikerű romantikus fantasy-könyvsorozatán alapuló A boszorkányok elveszett könyve HBO-sorozat. A nemrég nyilvánosságra hozott második évadban újra találkozunk Matthew-val és Dianával, ezúttal az Erzsébet-kori Londonban, ahova visszamentek az időben, hogy elrejtőzzenek a gyülekezet elől. A 10 új epizód a Mindenszentek-könyvtrilógia második, Az éjszaka árnyai című részén alapul.

Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget – ehhez azonban az elveszett könyv mellett egy boszorkánytanárt is találniuk kell. Körülöttük pedig nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok – és persze a természetfeletti lények…

A magyar rajongók az HBO GO-n tekinthetik meg a sorozat eddig megjelent két évadát.

A boszorkányok elveszett könyve

A boszorkányok elveszett könyve

A Mindenszentek-trilógia első kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2022.
Carta Light
Deborah Harkness első regényét 34 országban adták ki, mindenhol igazi sikerkönyv lett. A boszorkányok elveszett könyve egy ezerötszáz éves vámpír és egy elveszett könyv nyomába eredő boszorkány szellemének története.
Az éjszaka árnyai

Az éjszaka árnyai

A Mindenszentek-trilógia második kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2021.04.30.
Carta Light
A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül.
Az élet könyve
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

Az élet könyve

A Mindenszentek-trilógia harmadik kötete

Deborah Harkness
Cartaphilus Könyvkiadó, 2021.04.30.
A Mindenszentek-trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a fiatal boszorkány történész, Diana Bishop és az ősöreg vámpír tudós, Matthew Clairmont szerelmének és kalandjainak története.