Christopher Andrew: Titkos világ. A hírszerzés története – Részlet

A kémkedés története sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint a mai hírszerző ügynökségeké, ennek ellenére jórészt a feledés homályába veszett a hírszerző műveletek története. A Bletchley Park, a legsikeresebb második világháborús brit hírszerző ügynökség kódtörőinek fogalmuk sem volt, hogy elődeik a napóleoni háborúk korában vagy a spanyol Armada inváziója során feltörték az ellenségeik kódjait.

Erre a hírszerzés története kiváló példákkal szolgál. Az első világháború kitörésekor Woodrow Wilson amerikai elnök és Herbert Asquith brit miniszterelnök hírszerzése köszönő viszonyban sem volt George Washington polgárháborús informátori hálózatával.

Ebben, a kémkedés első globális történetét feltáró könyvben a jeles brit történész, Christopher Andrew rekonstruálja az elmúlt három évezred hírszerzése elveszett történetének nagy részét – és megmutatja számunkra annak relevanciáját.

Milyen hírrel tértek vissza Mózes kémei az ígéret földjéről? Mennyire fontos a háborús felderítés az ókori Kínában? Miért hittek inkább a jósoknak a római hadvezérek, mint a kémkedésben – a dicsőséges Julius Caesar kivételével? Mekkora szerepe volt az iszlám térnyerésében Mohamed kémhálózatának? S valóban több kém tartózkodott az 1815-ös bécsi kongresszuson, mint uralkodó és diploma? Pedig belőlük sem volt kevés. Az orosz forradalom és személy szerint Lenin mennyit köszönhetett a német titkosszolgálatnak? Miért volt annyira érdekes Churchill számára a hírszerzés, hogy még a betegágyán is ez foglalkoztatta? Mekkora információs hálózat szükséges egy egész társadalom megfigyeléséhez – az ősi Indiában, a 19–20. századi Oroszországban vagy napjaink Kínájában?

Christopher Andrew képekkel illusztrált, dokumentumokkal igazolt és szakirodalmi utalásokkal gazdagon ellátott „hírszerzési bibliájából” – ahogy sok minden más is – kiderül.

Christopher Andrew (1941) a Cambridge-i Egyetem modern és kortárs történelem emeritus professzora, a Királyi Történelmi Társaság munkatársa, az MI5 nemzeti biztonsági szolgálat belső történésze. Számos egyetemen tanított vendégprofesszorként, köztük a Harvard Egyetemen a nemzetbiztonsági kérdésekről tartott előadásokat. Andrew professzor emellett gyakori műsorvezetője a BBC történelmi és világpolitikai televíziós és rádióműsorainak. 2018-ban megjelent, hatalmas visszhangot kiváltó, Titkos világ című könyvében a hírszerzés elveszettnek hitt, három évezredes történetét meséli el – külön hangsúlyt fektetve a történelmi tapasztalatból származó tudás aktualitásaira.

Ugyanúgy, ahogy az autentikus trockisták szinte eltűntek Oroszországból a sztálini terror idején, kevés kathar maradt Franciaország déli részén a tizennegyedik század elejére. Hat évszázaddal elválasztva egymástól ugyan, de a Kreml és a pápaság egyformán gondolkodott a tekintetben, hogy az ideológiai felforgatásnak a legapróbb nyoma is tűrhetetlen és pusztulnia kell. A KGB vezetője, Jurij Andropov (a Szovjetunió kommunista pártjának későbbi főtitkára) egy KGB-konferencián 1979-ben azt mondta: „Egyszerűen nincs jogunk engedélyezni a legkisebb tévedést sem ezen a téren, mert a politikai szférában bármilyen ideológiai szabotázs közvetlenül vagy közvetett módon azzal a szándékkal zajlik, hogy ellenállást teremtsen rendszerünkkel szemben…” A pápaság a középkorban a vallási szférában ugyanezt a hozzáállást tanúsította. 1318-ban Pamiers püspöke, Jacques Fournier hozzákezdett hosszú távú inkvizíciós vállalkozásához, hogy felszámolja a kathar eretnekség valószínűleg utolsó languedoci nyomait a Montaillou nevű pireneusi hegyi faluban. A következő hét évben összesen ötszázhetvennyolc kihallgatáson elnökölt, amelyeknek – ismereteink szerint első ízben a történelemben – nemcsak az volt a célja, hogy azonosítsa az eretnekség jelenlétét, hanem az is, hogy részletes képet kapjon a közösségről, amelyben az gyökeret vert.

…sok titkosszolgálati információ… intim hálószobai beszélgetésekből származott. A Ferenc császárnak és Metternichnek küldött rendőrségi jelentések alapján a bécsi kongresszus a legpromiszkuózusabb esemény volt a diplomácia történetében. A jóképű, kicsapongó fiatal brit diplomata, Frederick Lamb (később nagykövet Bécsben) viszonyba kezdett Metternich az idő szerinti első számú szeretőjével, Sagan hercegnőjével, akitől információkat igyekezett nyerni az osztrák kancellárról, hogy aztán azokat Londonnak továbbítsa. Metternich őszinte és komoly mennyiségű levelezése a hercegnővel nyilvánvalóvá teszi, hogy a hölgynek volt mondanivalója Lamb számára. Könnyű elképzelni, hogy mekkora foltot ejthetett Metternich büszkeségén, amikor 1815 tavaszán megtudta a néha csaknem napi gyakoriságú rendőrségi jelentésekből, hogy a hercegnőnek viszonya van Charles Stewarttal, a brit nagykövettel, aki hivalkodó és extravagáns ruhatárának köszönhetően Bécsben kivívta magának az „arany páva” becenevet. Amellett, hogy ő és Sagan hercegnő általában együtt töltötték az estét a hercegnő bécsi kastélyában, egy svájci doktor feltartóztatott levele feltárta, hogy volt nekik „egy bizonyos fogadójuk Laxenburg közelében, amelyet ba…sra használtak”.

Egy évtizeddel azután, hogy ledöbbentek Khomeini ajatollah hatalomra kerülése miatt, a nyugati hírszerző szolgálatok hasonlóan nehezen értették meg a szunnita szélsőségesség növekvő terrorista fenyegetésének természetét és kiterjedtségét. Az Oszáma bin Láden által vezetett al-Kaida 1988-as megalapítása, ami aztán a legveszélyesebb iszlamista terrorista csoporttá vált, akkoriban elkerülte a nyugati hírszerzők figyelmét. Egyetlen amerikai hírszerző ügynökség sem írt tanulmányt a szervezetről egészen 1999-ig. Az MI5 sokkal könnyebben értette meg a szekuláris IRA-t, mint az iszlamista al-Kaidát, és az 1990-es évek során vezető szerepet játszott egy sor jól kitervelt londoni IRA-támadás meghiúsításában. 1995 decemberében azonban az MI5 elutasítóan közölte a rendőrségi különleges ügyosztályok vezetőivel, hogy „a sajtóban megjelent híresztelések egy világszerte tevékenykedő iszlám szélsőséges hálózatról, ami terrorista támadásokat készül elkövetni a Nyugat ellen, erősen túlzóak”.