„Egy jó krimi elgondolkodtat, szomorúvá tesz és megnevettet, de minden esetben megpróbál manipulálni…”

Szántó Dániel 1989-ben Szombathelyen született. Gyerekként, kamaszként imádott álmodozni, volt már szuperhős, világbajnok atléta, önfeláldozó katona, zseniális pszichológus, hányatott sorsú űrhajós, iszákos nyomozó és még sok minden más, amire talán már nem is emlékszik. A regényeiben elvetemült gonosztevők után nyomoz, akik sokszor megoldhatatlannak vélt kihívások elé állítják őt. Szereti a sok szálon futó, elgondolkodtató, drámai és fordulatos történeteket, melyek nem mindig végződnek happy enddel. Állítása szerint a jó krimi a részletekben rejlik.

A szerző harmadik regénye, az október 22-én megjelenő Egy pap vallomása egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten. Ezúttal azonban nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az elevenen eltemetett áldozatokat, akik egy elvetemült elme kísérletének alanyaivá váltak. Szántó Dániel most a Moobius olvasóinak mesél könyvéről, munkásságáról, terveiről.

Visszagondolva úgy érzem, hogy ez a döntés már viszonylag korán megfogalmazódott bennem. Egészen fiatalon beleszerettem az olvasásba, egyfajta kiút volt az unalmas, egyhangú és néhol szorongással teli valóságból, és valahol már akkor tudtam, hogy írni szeretnék. Fantasytörténetekkel kezdtem az olvasói pályafutásom, aztán talán valamikor tinédzserkoromban fordult a figyelmem a krimi műfaj felé. Emlékszem, hogy némi fenntartással fogtam a kezembe az első bűnügyi regényemet, hiszen borúsnak, depresszívnek és szomorúnak láttam a műfajt. Aztán jött a hatalmas meglepetés. Háromszáz oldal egy nap alatt. Úgy beszippantott, hogy azóta sem tudtam szabadulni az érzéstől, és többé már nem is fogok.

Rá lehet jönni a trükkre (a gyilkos kilétére, az átverésre), de nem egyszerű, és pont ez a lényeg benne. A lehetőség adott, néhányan tudnak élni vele, míg mások nem. Ráadásul a műfaj kiválóan alkalmas arra, hogy görbe tükröt állítson az emberek elé bizonyos társadalmi kérdésekben, hiszen könnyen lehet benne reflektálni a mindennapi élet történéseire.

A vallási téma mindig is foglalkoztatott. Létezik-e Isten? Miért van ennyiféle vallás a világon? Mi alapján dönti el valaki, hogy melyik természetfelettiben hisz? Egyáltalán miért hiszünk? Mit remélünk a túlvilágtól? Annyi meg annyi kérdés merül fel a témakört boncolgatva, hogy meg akartam érteni az emberek motivációját és hozzáállását a hithez. Maga a cselekmény is ebből a bizonytalanságból táplálkozik, és az ihletet pont egy mélyen hívő szombathelyi plébános adta, akinek volt lehetőségem feltenni a kérdéseimet. Érdekes volt hallani a válaszokat, és bizonyos értelemben új megvilágításba helyezte a vallásról alkotott véleményem. Kétféle felfogás viaskodott bennem, és ezeket eresztettem egymásnak az Egy pap vallomása írása során. Ha Isten létezik, és valóban jó, ahogy reméljük, úgy minden bizonnyal a jó lelket előbb menti meg, mint a rosszat. Vagy talán mégsem? Az olvasóknak lehetőségük van egyik és másik irányba lépéseket tenni, de a döntés teljesen rájuk van bízva, hogy akarnak-e hinni a Mindenhatóban. Vannak érvek és ellenérvek, na meg persze ott van a hit, az a megmagyarázhatatlan kötelék, ami olyannyira mozgat minket.

Is-is. A karakterek, melyeket megalkotok a történeteimben bizonyos értelemben valóságosak. Horváth Mihály atya szóhasználata, gondolkodásmódja és a megjelenése is sok hasonlóságot mutat egy olyan személlyel, aki létezik, akivel találkoztam és beszélgettem az elmúlt évek folyamán. De fontos hozzátenni azt is, hogy a karakterek folyamatosan fejlődnek és változnak a regény írása alatt, és végső soron egyedivé válnak. Én ezt úgy képzelem el, mint a mesterséges intelligenciát, amelyet megalkotunk valamilyennek, majd a program felülírja magát, és egy idő után felvesz olyan jellemvonásokat, amik eredetileg nem voltak jelen a program kódjában. A karakterfejlődés pontosan ilyen. Elképzelem valamilyennek, majd a végén olyan lesz, amilyenné formálja magát.

Élve eltemetett áldozatok érzéseiről írni meglehetősen nehéz, hiszen ez egy olyan szélsőséges állapot, melyet az ember normális esetben sohasem él át. Márpedig a hitelesség egy krimi esetében különösen fontos, és az Egy pap vallomása című regényben két karakter is átéli ezt a szörnyűséget. Ezért döntöttem úgy, hogy ki szeretném próbálni magam egy egészen hasonló szituációban, így hát felvettem a kapcsolatot egy temetkezési vállalkozóval, kölcsönöztem egy koporsót, amit két barátommal kivittünk az erdőbe. Ott aztán bezártak engem egy teljes órára, úgy, hogy kiadtam nekik utasításba, hogy ez idő alatt menjenek el a közvetlen közelemből. Hosszú egy óra volt. Sok minden megfordult a fejemben, és meglehetősen valós érzéseket éltem át a bent töltött hatvan perc alatt. A mentális megpróbáltatások mellett fizikálisan is megviselt a kísérlet, ami meglepett, hiszen nem gondoltam volna, hogy csurom izzadságban és nagyon fáradtan fogok kiszállni onnan. Őszintén szólva letaglózó élmény volt, de nagyon örülök neki, hogy vállalkoztam rá. Teljesebb lett a történet, és ez nekem mindennél többet ér. Ugyanezen oknál fogva vettem fel a kapcsolatot dr. Petőfi Attilával, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetőjével. A szakmai segítsége aranyat ért, úgy érzem, sokat hozzátett a történet hitelességéhez.

Nem is kérdés, hogy igen. Imádok történeteket írni, ebben képzelem el a jövőmet, így határozottan kijelenthetem, hogy a hamarosan jó néhány regénnyel megörvendeztetem az olvasóimat. Budai Viktor története nem záródik le az Egy pap vallomása utolsó oldalaival, tartogat még néhány meglepetést a jövőben, így már javában dolgozom a folytatáson. Ha minden jól megy, várhatóan tavasszal az olvasók is találkozhatnak vele a könyvesboltok polcain. Annyit elárulhatok, hogy egy sorozatgyilkossági ügy lesz, mely szorosan kapcsolódik a napjainkat foglalkoztató faji kérdésekhez. A távoli jövőben pedig szeretnék egy utazást tenni a fantasy világában. Nagyon várom már...