Ha szereted a krimit és a kortárs magyar szerzőket, Szántó Dániel neve egészen biztosan ismerősen cseng számodra. Az országszerte toplistás Revans és Az üldözött című könyvek írója izgalmas stílusban, gondos kutatómunkával ír, és a könyvei már eddig is sokakat a rajongóivá tettek! Most pedig előrendelhető legújabb könyve, az Egy pap vallomása, ami biztosan meghatározza majd a viszonyulásodat ehhez a műfajhoz.
Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten. Ezúttal azonban nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az elevenen eltemetett áldozatokat, akik egy elvetemült elme kísérletének alanyaivá váltak. És ha mindez még nem volna elég, hogy rögtön bele akarj lapozni a könyvbe, a szerző egy rövid részletet is megosztott hivatalos Facebook-oldalán:
„Mert a feketeségnek súlya volt, nyomta a mellkasát, és egyre nehezebben kapott levegőt. Elgémberedtek a végtagjai, begörcsölt a háta, fájtak az ízületei. De a cső erőt adott neki. Egy a fejénél, s egy a lábánál. Az egyik csak csendesen ott volt, a másikban egy ventilátor pumpálta a levegőt. Elgondolkodott rajta, hogy talán el kellene tömítenie, s akkor végre kiszállhatna innen.
Üvöltött. Nem bírta megtenni.
Élni akart.
Látni az anyját.
Olivért.
Szívni a friss levegőből.
Futni a szabadban.
Felnőni."
Az Egy pap vallomása 30% kedvezménnyel előrendelhető a Moobius oldalán. Az első 50 előrendelőnek dedikált példányt küldünk!