Nincs engedélyezve a javascript.
19225522_317022815414458_3302470712254555130_n-1.jpg
Alexandra Kiadó
2021. február 8.
Hosszú évek óta először ismét elérhető a Kristálybiblia!

Hosszú évek óta először ismét elérhető a Kristálybiblia!

Előrendelhető újdonság

A drágaköveket és a féldrágaköveket az egész világon nagyra becsülik, s nem véletlenül! Felvidítják a szívet-lelket, s az ősi kultúrákban gyógyító tulajdonságaik ugyanolyan fontosak voltak, mint díszítőképességük. Nem csoda hát, hogy ezeket a különleges köveket a mai napig nagy érdeklődés övezi, és számtalan mű született már az ismertetésükre. A kristályokról szóló könyvek közül azonban van egy, ami magasan kiemelkedik részletességében és magyarázóerejében a többi közül: Judy Hall Kristálybibliája.

A magyarul eredetileg 2005-ben kiadott kötet valóban bibliaként szolgálhat mindazoknak, akik a természetgyógyászat ezen iránya iránt érdeklődnek, hiszen páratlan részletességgel mutatja be a kristályok hatását, keletkezését, gondozását és sok más ehhez köthető témát is. Népszerűségét jól mutatja, hogy már hosszú évek óta nem kapható, és mindeközben a használtkönyv-piac ritkán és igen magas összegekért fellelhető kincsévé vált. Az Alexandra Kiadó szerkesztőségében is rengeteg megkeresést kaptunk a kötet kapcsán, így most nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy sikerült újra elérhetővé tennünk!

Judy Hall csodálatosan illusztrált kötete nyáron kerül újra a könyvesboltok polcaira, és addig is előrendelhető kizárólag az Alexandra Kiadócsoport felületein, 30% kedvezménnyel!

Kristálybiblia

Kristálybiblia

Amit a kristályokról tudni érdemes

Judy Hall
Alexandra Kiadó (A), 2022.
A drágaköveket és a féldrágaköveket az egész világon nagyra becsülik, s nem véletlenül! Felvidítják a szívet-lelket, s az ősi kultúrákban gyógyító tulajdonságaik ugyanolyan fontosak voltak, mint díszítőképességük. A csodálatosan illusztrált kötet minden részletre kiterjedően mutatja be a kristályok világát.