Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2022. február 24.
Még ebben a hónapban elkezdik forgatni A Mumus filmadaptációját

Még ebben a hónapban elkezdik forgatni A Mumus filmadaptációját

Megfilmesítés

A 2017-ben Bill Skarsgard, és a Stranger Thingsből jól ismert, óriási népszerűségre szert tett gyermekszínész, Finn Wolfhard főszereplésével készült AZ óta még inkább fölfelé ívelnek a Stephen King-adaptációk számai, mint korábban. A frissen megjelenő művek mellett sorra veszik elő a régebbi történeteket a horror királyától a filmstúdiók és az olyan streamingszolgáltatók is, mint a Netflix vagy az HBO GO, amelyek előszeretettel gyártanak többrészes sorozatokat a Mester műveiből.

AZ 1-2.

AZ 1-2.

Stephen King
Európa Könyvkiadó, 2021.05.15.
Heten voltak. Hét kiskamasz barát, akiknek szembe kellett szállniuk a városukat terrorizáló rémmel. A csatornákban, a lefolyókban, a kanálisban lakó Az időről időre felszínre bukkant, és akkor útját hullák szegélyezték. Sok hulla. De Derry városában ezen senki sem lepődött meg. Az emberek halandóak, a gyerekek meg főleg.

Az már biztos, hogy idén legalább két regény filmváltozata, a Borzalmak városa új feldolgozása, és A tűzgyújtó is a mozikba kerül – utóbbi Zac Efronnal főszerepben –, a napokban viszont a 20th Century Studios is bejelentette, elkezdik forgatni Stephen King eredetileg 1978-ban megjelent, Éjszakai műszak című novelláskötetében olvasható A mumus filmváltozatát, ami várhatóan még idén felkerül a Walt Disney-céghez tartozó Hulura.

A novella először 1973-ban tűnt fel a Cavalier férfimagazinban, majd a Carrie sikere után helyet kapott a korábban már megjelent történeteket összegyűjtő, összesen 20 novellát számláló Éjszakai műszakban – amelyből egyébként ez a tizedik történet, amit vászonra visznek. Többek között ebben jelent meg a mára már szinte klasszikussá vált A kukorica gyermekei, A fűnyíró ember, de King első és egyetlen rendezése, a nagyot bukott Maximális túlhajtás is, amiben megvadult gépek törnek az emberek életére, és amihez a Kamionok című történet adta az alapot.

Éjszakai műszak

Éjszakai műszak

Stephen King
Európa Könyvkiadó, 2020.08.15.
„…nem tudok úgy elaludni, hogy a lábam kilóg a takaró alól. Mert ha egyszer egy hideg kéz kinyúlna az ágy alól és megragadná a bokámat…” – írja Stephen King e húsz kiváló elbeszélést tartalmazó kötet előszavában.
A félelem – hiába is tagadnánk – mindannyiunk életében jelen van. Emlékezzünk csak vissza gyerekkori mumusainkra, nyomasztó álmainkra, felnőttkori szorongásainkra.

A mumust 2018-ban vették elő a Hang nélkül forgatókönyvírói, Scott Beck és Bryan Woods, ezt követően Akela Cooper is foglalkozott vele, míg végül Mark Heymanhez került. A novellában a történet főszereplője, Lester Billings arról számol be egy pszichiáternek, hogy hogyan végzett három gyermekével a szekrényükben bujkáló lény; Rob Savage rendezése azonban valószínűleg ennél sokkal összetettebb lesz annak érdekében, hogy a korábban már kétszer, 1982-ben és 2002-ben feldolgozott rövidfilmekkel ellentétben ebből egy egész estés, körülbelül kétórás film kerekedjen.

A szereposztásról még nem sok mindent lehet tudni, az viszont már biztos, hogy benne lesz az HBO-n futó, sajnos mindössze egyetlen évadot megélt Éles tárgyak főszereplője, Chris Messina, és a szintén HBO-s misztikus dráma, a Yellowjackets főszereplője, Sophie Thatcher is.

thatcher_messina.jpg
Chris Messina és Sophie Thatcher
Forrás: Empire