„Bába vagyok, ő pedig a segédem." Egyetlen mondat, ami Auschwitz falai között egyszerre jelenti a biztos túlélést és az örök lelki traumák végeláthatatlan sorát Anna Kamińska bába és segédje, Esther Pasternák számára. Egy hely, ahol csak a szőke hajú, kék szemű újszülöttek vannak biztonságban. Vagy mégsem? Anna és Esther minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy annyi csecsemőt mentsenek meg, amennyit csak tudnak. Ezen az embertelen helyen senkinek nincs neve, de mindenkinek van egy száma. Amikor már a háború lezárulni látszik, két főhősnőnk az anyák számát a táborból kimentett újszülöttekre tetoválják azzal a reménnyel, hogy a későbbiekben anya és gyermeke egymásra találhat.
A könyvet Stanisława Leszczyńska élettörténete inspirálta, akit manapság az auschwitzi anyaként tartanak számon. 1896-ban született a lengyelországi Łódźban. 43 éves volt, amikor a németek megszállták Lengyelországot, ráadásul zsidók lakta környéken élt családjával. Amikor gettóvá alakították a területet, négy gyermekével és férjével együtt próbált segíteni a zsidóknak akár hamis dokumentumok beszerzésével, akár étellel. Hiába volt katolikus, emberbaráti tettei miatt került koncentrációs táborba Sylwia nevű lányával együtt. Olyan megrázó eseményeknek volt a szemtanúja, mint a terhes nők gázkamrába küldése vagy elvetélése. Foglalkozásából adódóan ápolta a táborba hurcolt nőket, és ha valakinek sikerült a körülmények ellenére is eljutni a szülés fázisához, levezényelte azt. Arra kényszerítették, hogy az anya előtt fojtsa vízbe az ártatlan gyermeket. Saját, és segédje, Sylwia életét kockáztatva nem volt hajlandó ilyen szörnyűségeket csinálni, még a hírhedt Mengele doktornak is ellenszegült. Összesen 3000 csecsemőt segített világra, de 1500-an a nácik áldozatául estek, és mintegy 1000-en nem élték túl a koncentrációs tábor adta viszontagságokat. Minden egyes kis reménysugarat kihasználva a bába az édesanyák számát „rátetoválta” a gyermekek hónaljára, hátha a későbbiekben még egymásra találnak. A szerencsésebb babák, akik kék szemmel és szőke hajjal „árjáknak” születtek, német nevelőszülőkhöz kerültek. Mindösszesen 30 baba élte túl a holokauszt szörnyűségeit.
„Ennek a könyvnek az olvasása teljesen összetörte a szívem. Még soha nem olvastam ennyire valósághű könyvet Auschwitzról! Bár nehéz elolvasni, ez egy olyan fontos történet, amelyet el kell mesélni!”
Miután felszámolták a táborokat, Stanisława Leszczyńska visszatért szülővárosába, és bábaként folytatta tevékenységét, soha fel nem dolgozható lelki traumák emlékével. Nem mindennapi története természetesen nem válhatott azonnal ismertté, de 1970-ben lehetősége nyílt találkozni néhány, általa megmentett gyermekkel és édesanyával. 1947-ben, 77 éves korában halt meg.
Lengyelországban több kórházat és szervezetet neveztek el róla, sőt az auschwitzi koncentrációs tábor múzeumának főútja és a krakkói szülészeti iskola is az ő nevét viseli.
Anne Stuart a történelmi fikció megírásakor olyan nőknek kívánt emléket állítani, akik az embert próbáló körülmények ellenére is példaértékűen valami jót cselekedtek. Nemcsak magukkal és saját túlélésükkel foglalkoztak, hanem másokra is odafigyeltek. A fizikai test ápolása mellett próbáltak a lelki ápolásra is időt és energiát szánni. Még akkor is, ha ez a saját életük kockáztatásával járt.
Lebilincselő valós történet egy nőről, aki mert nemet mondani, merte a saját életét kockára tenni mások életének megmentéséért. Anna Kamińska története rádöbbent arra, hogy mindig van választásunk, és soha nem szabad feladnunk emberi mivoltunkat mások akaratának engedelmeskedve. A közvetlen megszólalásmód és a könnyen érthető nyelvezet, valamint a tudat, hogy egykor hétköznapi emberekkel is megtörténhetett ilyen szörnyűség, hozzájárul a megrendítő olvasmányélményhez. Mindezek mellett olyan fontos történelmi eseményekről való tudásunkat bővíthetjük, mint a második világháború és a holokauszt, melyek az egész emberiséget megrázták.