Schweitzerek

Albert Schweitzer és másodfokú unokaöccse, Jean-Paul Sartre időben jórészt egybeeső életpályájáról is a mindig is humán érdeklődésű, építőmérnök szerző ebben a megadrámájában.

A rendkívül sokszínű és gigantikus életműveikből az események kiválasztásához fő rendezőelvként kínálkozott a mindkettőjüknél leírt törekvés egy globálisetika megalkotására.

A kettős, francia-német kötődésű, Elzászban felnövő Schweitzer inkább a német kultúrkörben keresztény-protestáns alapokon, míg Sartre, a párizsi franciává vált Schweitzer-ág fia a francia kultúrában keresztény-katolikus neveltetésén túllépve, deklaráltan ateista alapokon munkálkodik, alkot és él. Ezért a grandiózus célhoz, az elvében és gyakorlatában is koherens globális etika megalkotásához egymástól élesen különböző elméleti utakon, mégis meglepően hasonló racionalitással jutottak el a kulcsfontosságú elköteleződésen keresztül.

Mig Sartre-nál az elköteleződés irányának keresése a praxisban merül ki, mely élete végéig a reményhez viszi, Schweitzernél az élet hódolatteljes tiszteletének világszemlélete az életmű meghatározója.

Személyiségük, életük máig érzékelhető, egymással feleselő, példaként előttünk: ám ma időszerűbben, mint a XX. században, az élet hódolatteljes tisztelete világszemléletére alapozva van remény a globális etika megalkotására.



A mű Albert Schweitzer halálának közelgő, 50. évfordulójára íródott.