Szép remények

Dickens beváltotta az én szép reményeimet. A Két város regényét és természetesen a Karácsonyi éneket azért nem körözte le, de tetszett és jó érzés volt néhány napig elmerülni a világában.
Eleve nagyon szeretem, ahogy ír, bármilyen atmoszférát képes tökéletesen megteremteni, és annyira csodálatosak a gazdag, érzékletes leírásai, hogy gyakorlatilag a leghétköznapibb, unalmas dolgokról is kész öröm olvasni az ő tálalásában. Ráadásul van egy remek sztorizgatós hangulata is, mintha csak a kandalló mellett mesélne egy hideg estén.
Egy kicsit nehezen indult a történet és kellett némi idő, míg belerázódtam, de egy idő után teljesen magával ragadott a hangulat, a vége felé pedig egymást érték a váratlan izgalmak és fordulatok. Némiképp túlzott szerepet kapnak a véletlenek, nehezemre esett elhinni, hogy random egymás útjába sodor a szél vagy a sors olyan embereket, akik mind kapcsolódnak egymáshoz valahogy, egyesek nem is egyetlen szereplőhöz. Biztos durva lenne lerajzolni a kapcsolati hálót.
Tetszett, hogy végig Pip visszaemlékezést olvassuk, aki többször is reflektál a korábbi tetteire, szóval így nem is zavart annyira, ha hülyeségeket csinált. Hatalmas utat járt be, míg az egyszerű kovácsinasból az élvezeteknek hódoló városi úrfi lett, majd az élet próbatételei révén rájött, mik az igazán fontos és értékes dolgok. Imádom, hogy Dickensnél mindig van valami erkölcsi tanulság, de nem tolja az arcunkba nyíltan és idegesítően, hanem csak érezteti és ránk bízza a levonását és megfontolását.
Elég színes és széles a karakterek palettája, akik között vannak igazi egyéniségek, mint a különc, tragikus sorsú Miss Havisham, a hideg, elutasító Estella és Magwitch, a titokzatos fegyenc; Wennickhez és Herberthez hasonló hű barátok és csupaszív emberek, mint Joe; vicces mellékszereplők, mint a Pocket család vagy Pumblechook, és igazi gazemberek is, mint Orlick és Compeyson. A fontos szereplők kidolgozottak, ismerjük a hátterüket és a motivációjukat, így egy idő után még azzal is szimpatizálhatunk, aki elsőre ellenszenvesnek tűnt.
A befejezéssel teljesen elégedett vagyok, szerintem tökéletes. Minden (és mindenki) a helyére kerül, elvarrja a szálakat, de nem erőlteti a cukormázas idillt. Az utolsó oldalt imádtam, mert Pip nem csak révbe ér végre, de rögtön új távlatok és lehetőségek is nyílnak előtte.
Merem remélni, hogy nem csak hirtelen fellángolás volt az Európa kiadó részéről ez a pompázatosan gyönyörű (és meglepően karácsonyi hatást keltő) kötet, hanem szépen újra megjelentetik Dickens életművét. Vagy nekem tökmindegy, melyik kiadó, csak tényleg legyenek már elérhetőek a könyvei, mert úgy szeretném elolvasni és a polcomon tudni a többit is. 2022-ben teljesen rám tört az érzés, hogy több Dickenst kell olvasnom, és továbbra is kitart.