Nagyanyám

(Online hangoskönyv)

Szigorú, kemény, papi özvegy
volt az apai nagyanyám.
Sipirc! – így küldött a sarokba,
s szeme mint bot ütött reám.
Kicsi volt; de roppant tekintély
egy félelmes életen át,
úgy álltak előtte bajúszos
fiai, mint a katonák.
Én féltem tőle, menekültem,
éreztem, engem nem szeret,
s hogy meg ne bántsam, letagadtam
előtte rémületemet.
Moccanni, mukkanni se mertem,
de ő gyűlölt, gyanakodott,
és egyszer, hogy bebizonyítsa,
mily gonosz unoka vagyok,
azt mondta rám, hogy ki akartam
szúrni ollóval a szemét.
– Így ni, – mutatta s kinyitotta
ollója szárát – mindakét
szememet egyetlen döféssel
próbálta… így ni, a kölyök!…
Én elszörnyedve, sírva álltam
a felnőtt rokonok között
s tiltakoztam, de neki hittek
és csak az anyám hitt nekem
és bevitt a másik szobába,
sírt ő is, együtt sírt velem.
Nyolc- vagy kilencéves lehettem,
mikor ez történt. Nagyanyám
már meghalt és én férfi lettem
s néha azt hiszem, hogy talán
tévedtem és ő nem is gyűlölt,
sok mindent máskép gondolok – –
De azt az egyet sohse értem,
azt a szörnyű pillanatot,
mikor azt mondta… Úgy szeretném
a sírjából fölkelteni
a rég elporladt öreget, hogy
mondja meg, mért kellett neki,
mért kellett azt az érthetetlen
hazugságot rám fognia,
a vádat, melynek iszonyától
már nem menekülök soha,
mondja meg, hisz megbocsátottam,
megbocsátottam érte rég:
miért mondta, hogy ki akartam
szúrni ollóval a szemét?