A könyv igazán akkor került a látómezőmbe, mikor kiderült, hogy sorozat készül belőle az egyik kedvenc színészem Lee MinHo főszereplésével. Sunja Puszanban született a japán megszállás ideje alatt és az ő életútját majd később a családja küzdelmeit követhetjük nyomon ezen a majd 8 évtizeden keresztül Koreán át egészen Japánig. Hogyan tudnak érvényesülni egy olyan országban ami mindig is kitaszítottként kezeli a koreai menekülteket, sokszor kilátástalan helyzetbe taszítva őket. De a könyv szépen bemutatja a családi összetartást, hogyan birkóznak meg a különböző élethelyzetekkel és harcolnak azért, hogy a gyerekeiknek jobb legyen és a hit erejét ami a legnehezebb időn is képes átsegíteni. Láthatjuk ki hogyan birkózik meg a kialakult helyzettel, megaláztatással és ezzel a fajta kirekesztettséggel amit a japán nép feléjük mutat. Érdekes volt olvasni, hogy a két ország és az emberek - még sokszor a mai napig -hogy viszonyultak egymáshoz. A koreaiak kirekesztettségét a japán társadalom által még akkor is, ha már több generáción át ott éltek, születtek. Sunja vezet végig minket a történeten ahogy fiatal lányból anya majd nagymama válik , ahogy jelen van a családja minden meghatározó pillanatánál, hogy aztán vele érjen véget az utazás ezen a rögös úton. Ahogy telnek az évtizedek úgy változik az írásmód stílusa is a könyvnek ezzel is bemutatva a változást amit ha nem feltétlenül akarunk is, de bekövetkezik. Érdemes elolvasni és habár nem egy könnyed olvasmány bizony sokat taníthat, elgondolkodtat nem biztos, hogy mindenkinek való, ráadásul nem is egy kifejezetten happy end-es történt.
Pacsinkó
Min Jin Lee
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Vargáné Kiss Hajnalka
2023. június 30.
Kívánságlistáról törölt egy könyvet
A történelem hajótöröttei
Armando Lucas Correa
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést