Nincs engedélyezve a javascript.
truman-capote-1982-nyc-dm.jpg
Truman Capote
Truman Capote (1924–1984) a huszadik századi amerikai prózairodalom kiemelkedő alkotója. 1943-tól rendszeresen jelentek meg írásai színvonalas amerikai folyóiratokban, és ebben az időben kezdte írni első regényét is, de a sokáig elveszettnek hitt Nyári átkelés csak évtizedekkel a halála után került elő a hagyatékából. Már első nagyobb lélegzetű művével, az 1948-ban megjelent, önéletrajzi ihletettségű Más hangok, más szobák című regényével is sikert aratott, ahogy a három évvel később született A fűhárfá-val is. A csúcsra a Hidegvérrel című, műfajteremtőnek mondható tényregénnyel ért. Az 1965-ben kiadott mű egy család brutális meggyilkolásának történetét beszéli el hosszú és alapos kutatómunka után, egy évekkel korábban olvasott újságcikk nyomán.
Az 1958-as Reggeli a Tiffanynál – amely magyarul először 1963-ban, Álom luxuskivitelben címen jelent meg – talán a legnépszerűbb, és a nagy sikerű filmnek köszönhetően talán a legismertebb műve. A könnyed, ám a legkevésbé sem felszínes humor, a finom történetszövés, az élettel teli párbeszédek mesterének minden írói erényét megcsodálhatja az olvasó ebben a kisregényben.