Ez a regény már puszta méretével is tiszteletet parancsol. Nálunk a könyvtárban egyszerűen csak „Brilkának” becézzük, mintha valóban önálló személyiség lenne, és bizonyos értelemben az is. Első pillantásra ijesztően vastagnak tűnik, de a szerző olyan gyönyörűen ír, hogy végül sikerült legyőznöm ezt a több mint ezer oldalas óriást.
Nem könnyű olvasmány. Nem gyorsan haladós, nem felemelő, és nem is az a könyv, amelyet egy hétvége alatt ledarál az ember. Sokszor fájdalmas, megrázó és érzelmileg megterhelő, mégis újra és újra arra késztetett, hogy folytassam.
A regény egy egész évszázad történetét meséli el nyolc nagy részre tagolva, több generáció sorsán keresztül. A családtörténet szorosan összefonódik Grúzia és a Szovjetunió történelmével, így a szereplők életét folyamatosan alakítják a történelem viharai. Grúzia számomra szinte teljesen ismeretlen világ volt, és talán éppen ezért vált ennyire izgalmassá ez az utazás. Ugyanakkor időnként meglepő párhuzamokat fedeztem fel a gyermekkorom Magyarországával is.
A könyv egyik legnagyobb erőssége a szereplők ábrázolása. Haratisvili alakjai összetettek, hibáznak, szeretnek, gyűlölnek, elárulnak és megbocsátanak. Nincsenek egyszerű válaszok vagy fekete-fehér karakterek, csak emberek, akik próbálnak boldogulni a rájuk nehezedő történelem súlya alatt. Ritkán találkozni olyan regénnyel, amely ennyi különböző érzelmet képes megmozgatni az olvasóban.
A nyolcadik élet – Brilkának nem könnyű olvasmány, de megéri a ráfordított időt. Monumentális családregény, történelmi tabló és mélyen emberi történet egyszerre.