A Metró 2035 számomra nem egy történet volt, hanem egy folyamat. Egy lassú, nyomasztó szembesítés azzal, hogyan válik a túlélés önmagában céllá, és hogyan veszik el közben az igazság igénye.
A regény egyik legnagyobb ereje, hogy nem dramatizál túl semmit. Hidegen, szinte tárgyilagosan mutatja meg, hogyan működik a félelemre épülő rend, és miért olyan nehéz kitörni belőle.
Ez a rész sötétebb, csendesebb és sokkal fájdalmasabb, mint az előzőek. Nem szórakoztatni akar — gondolkodásra kényszerít.
És ez sokkal maradandóbb élmény.

yepp