"Vannak könyvek, amelyekről úgy marad le az ember, mint például bizonyos találkozásokról, történetekről és emberekről, amelyek és akik mindent megváltoztathattak volna. Egy félreértés, egy borító, vagy egy középszerű ajánló, egy előítélet miatt. Szerencsére az élet néha ragaszkodik ahhoz, amit mi ki akarunk hagyni."
Az én trióm.
Nem maradtam le egyik regényről sem. És mennyire örülök annak, hogy mindegyiket olvastam.
Mindhárom hasonló, mégis más.
A Triót sem kell már senkinek bemutatni. Sőt, úgy érzékelem, elég megosztó.
Nagyon vágytam rá, de egy hónapot vártam az olvasással, mióta a polcomon tudhatom. Kivártam a megfelelő pillanatot, mert tudom, hogy nem mindegy, milyen állapotban talál meg egy történet. Egy nyugodt hétvégét választottam, ami az olvasás által igazán tartalmassá is vált.
A történet más, mint az előző kettő, rögtön egy különleges rejtély kellős közepébe csöppenünk, amikor kiemelnek a tóból egy autót, és felmerül Clotilde neve. Ezen a szálon keresztül bomlik ki a trió gyerekkora, majd egész élete Valerine Perrin csodálatos nyelvén, s a tőle megszokott időbeli ide-oda ugrásokkal.
Annyira szerettem! Papikát zártam leginkább a szívembe, de a trió mindhárom tagjával együtt lélegeztem, éreztem, nem kérdőjeleztem meg semmit, nem változtatnék semmin, nekem így volt kerek egész.
Az író a Francia Intézetben dedikálta nekem a könyveit, és elhangzott a beszélgetésben, hogy képeket, filmrészleteket lát először, és azt próbálja visszaadni az írással: színeket, alakokat, ízeket, illatokat, hangokat, érzéseket.
Sikerült. 💜
Súlyos kérdéseket feszeget, a trió mindhárom tagja cipeli a maga keresztjét. Meglepett, amikor a beszélgetésen azt mondta, hogy gyakran gyanúsítják azzal, hogy limonádékat, könnyed regényeket ír, mert nekem egyik sem volt könnyed témájú.
Mindegyiket szerettem.
A három közül nálam még mindig a Másodvirágzás áll a dobogó tetején, és csupán egy lépéssel mögötte a Trió .
https://www.instagram.com/p/CzmLE9WoPqU/?img_index=1