Az értékelés olvasható a blogomon, lásd a linket alább.
Nagyon gyorsan ledaráltam, gyakorlatilag két este ültem le olvasni és végeztem is (a közbeeső napon viszonylag kevés időm volt, akkor nem haladtam sokat). Ha hétfő este nem kínoz meg nagyon és győz kiütéssel az allergiám, valószínűleg egy ültő helyemben végigolvastam volna.
A könyv egy megtörtént esetet dolgoz fel, megváltoztatva az eredeti helyszínt, a szereplők nevét, és néhol az eseményeket is – egyeseken finomít, másokat kihagy, de olyan is van, amin csavar egy kicsit; a valóságban például a szereplők között nem volt rokoni kapcsolat.
Ketchum könnyed stílussal tárja elénk ezt a borzalmat; a lapok pörögnek, nemcsak azért, mert gyorsan lehet olvasni, hanem azért is, mert az ember kíváncsi, hogy van tovább, meddig képesek ezek az állatnak sem nevezhető lények elmenni a kínzással.
A kezdeti idill nem egy csapásra alakul át horrorrá, van azért némi átmenet, igaz, nem sok. Nyomon követhető viszont Ruth megőrülése azáltal, hogy milyen büntetéseket talál ki Megnek, mennyire válik rögeszméjévé a lány tisztátalansága, illetve milyen mértékben hanyagol el mindent egy idő után – önmagát, a környezetét, a gyerekeit.
A leírtak sokkal kevésbé viseltek meg, mint amennyire az előzetesen olvasott vélemények alapján vártam volna – néhány felszisszenést kiváltott belőlem, de nem kellett letennem, nem voltak tőle rémálmaim. Sőt, az éjjel kiválóan aludtam. Be kell vallanom azt is, hogy valami még brutálisabbra számítottam, például több testnedvet vártam volna. Mint ma reggel kiderült, azért, mert három évvel ezelőtt olvastam a cikket a valós esetről, az emlékezetem mélyén pedig megvolt, hogy mi történt, és azt akartam viszontlátni a könyvben. Azt viszont mégsem mondanám, hogy csalódott vagyok.
Tetszik a morális dilemma, amit David karaktere hoz a történetbe: legbelül tudja, nem helyes, amit tesznek, no de mi van akkor, ha minderre egy felnőtt adja áldását, sőt kezdeményezi, őket pedig biztatja erre. A gyermeki kíváncsiság nagy úr, és sokszor a gyerekek kegyetlenebbek tudnak lenni, mint gondolnánk, főleg, ha megszűnik a szülői kontroll. Pontosan ezt látjuk ebben a történetben is.
Ugyanúgy örülök annak a fajta igazságszolgáltatásnak is, amit a könyv végén kapunk; sokkal nagyobb elégtételt tud érezni az ember, mint a valós eseményeket olvasva. Ketchum jobb büntetést talált ki Ruth-nak, mint az amerikai igazságszolgáltatás tette a való életben.
Nem hinném, hogy utoljára olvastam ezt a könyvet. Már csak arra is kíváncsi vagyok, hogy egy teljesen más lelkiállapotban is ugyanilyen nyugalommal tudom-e ledarálni.