„Nem mindig az a fontos, ami történik – hanem az, hogy kivel.”
Kovács Krisztián könyve igazi meglepetés volt számomra. Nem harsány, nem akar mindent kimondani, inkább csak csendben leül mellém és mesél. Lassú tempójú, de mélyre megy – és olyan barátságról beszél, ami ritkán marad meg az életünkben, mégis örökre velünk van.
A történet középpontjában négy fiatal – Ervin, Bota, Kafka és Manci – áll, akik egy vidéki kisváros panelrengetegéből próbálnak kiutat találni önmagukhoz, egymáshoz és a világhoz.
A regény három évtizeden keresztül követi végig a fiúkból lett férfiak életét, miközben a történet vissza-visszatér a gyerekkor döntő pillanataihoz. Ervin, a főhős, felnőttként próbálja megérteni, mi tartotta össze, majd mi sodorta szét a barátságukat. A közös múlt mozaikjai – egy padlástérből kialakított rejtekhely, szerelmi csalódások, titkos beszélgetések és meg nem értett érzések – lassan állnak össze egy olyan történetté, amely ugyanannyira szól az egyén útkereséséről, mint a közös emlékek terhéről.
A nyelvezete gyönyörű, de nem modoros. Pont olyan, mint maga a történet: őszinte, visszafogott, mégis tele van érzéssel. Sokszor nem is a konkrét események maradnak meg, hanem egy hangulat, egy villanás, egy mondat, amitől hirtelen nehéz nyelni.
Nekem különösen az tetszett, hogy nem idealizálja a barátságot, nem épít mítoszt köré. Ez a kapcsolat sokszor törékeny, néha el is veszítjük – de attól még része marad az életünknek. Valahogy pont így van ez az egész könyv is: olvasás közben teljesen benne voltam, de a végén az az érzés maradt, hogy ezt még egyszer újra át kell élnem. Mert vannak könyvek, amik nem mesélni akarnak – hanem emlékeztetni.
Ez a regény nemcsak egy történet, hanem egy tükör is, amelyben saját magunkra ismerhetünk. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy igazán mély, érzelmekkel teli könyvet olvasni.
Őszintén szólva: korábban még nem olvastam semmit a szerzőtől, de biztos, hogy ezután fogok. Sőt, már most érzem, hogy egyszer újra elő fogom venni ezt a könyvet is.

Kovács Krisztián felnövéstörténetének olvasása közben sokszor jutott eszembe Ottlik Iskola a határon című regénye: a fiatalkorban köttetett barátságok életre szóló kapcsa és a történetmesélés stílusa miatt is.
Kamaszkori jellemformálódásról, szoros kötődésekről, cinkostársi viszonyokról, a gyerekből felnőtté érés meghatározó eseményeiről olvashatsz az Ablakok az ébrenlétben regényben.