Kovács Krisztián harmadik könyve annyira életszerű, hogy képes rengetegszer megérinteni. Bár az elején lassan haladtam az olvasással – kevés időm is volt rá, a hangulatom is nehezen állt rá –, a kötet második felére annyira hozzám nőttek a szereplők és az érzéseik, hogy az utolsó 200 oldalt nagyjából két nap alatt végeztem ki.
Az Ablakok az ébrenlétben lehet egy barátság, egy különleges személy, vagy általánosságban az élet története is. Nagyon sok kérdést felvet, gyakran elgondolkodtat. A könyv főszereplője egyértelműen Bota, akinek legközelebbi barátja meséli el különleges sorsát. Bota azonban néha ferdített a dolgokon, ezáltal előfordul, hogy a narrátor megbízhatatlanná válik, vagy később javítja magát. Talán ez is ráerősít arra az érzésre, hogy Bota nehezen találja a helyét a világban, kerget egy-egy rögeszmét, egy szerelmet. Azt hiszem, mindenkinek lehet egy ilyen ismerőse, barátja, családtagja, aki esetében fél attól, hogy mihez válik, hogy merre tart, hogy hagyja-e ismét, hogy megtalálják, ha elveszett.
Mindenkinek abszolút tudom ajánlani a könyvet, aki valami igazán emberi, igazán húsba vágó történetet akar olvasni, mert az Ablakok az ébrenlétben nem kiszakít a valóságból, hanem egyenesen a képedbe tolja azt. Szívhez szóló elbeszélés ez emberi kapcsolatokról, barátságokról, egymástól nagyon különböző, de életszerű sorsokról.