Ez az a rész, amit legkevesebbszer olvastam újra. De nem azért, mer nem volt jó, hiszen imádtam, jó lezárása a trilógiának. ❤ Egyszerűen azért, mert az előző részek jöttek ki hamarabb, így azokat kellett újra olvasnom, hogy up to date legyek. Így utólag, egyszerre kellett volna csak elolvasnom az egészet, mert akkor megkíméltem volna magam a hónapokon át tartó kínlódástól, izgulástól. Na ezt a második trilógiával meg is csináltam. Bár megkísértett rendesen… Sokszor úgy voltam vele, hogy na jó elolvasom, nem érdekel, de kibírtam! Kibírtam, s most hogy hamarosan kijön az utolsó rész. Ma reggel már el is kezdtem olvasni. ❤
Erről a könyvről annyit tudok írni, hogy szerintem érdemes elolvasni. A sárga csapat, azon belül is Máté kivételével minden szereplőt kedveltem. Úgy érzem, hogy a piros csapat jól összeszokott, felnőtt a feladathoz és megmutatták nekünk, hogy milyen egy igazi fair play csapat. Bár szívesen olvasnék még róluk, de nem baj, eddig tetszik Sári csapata is. ❤
Olvassátok, olvassátok! ❤

Ez a rész is fantasztikus volt… megint. Nem bírom megunni, imádom a szereplőket, persze „tisztelet” a kivételnek. (Ez alatt természetesen a sárga csapatot és Mátét értem. No mindegy.)
Hanna és Kornél nagyon jó páros, minden jelenetüket fülig érő vigyorral (megvannak az előnyei a maszknak a közlekedési eszközökön) olvastam, amikor olyan jelenet volt, sírtam. ❤ Úgy érzem, hogy erre a részre Zsombika már összeszedte magát és így sokkal jobban kedvelem. Úgy érzem, hogy kezd felnőni. Bernadett és Dani… no comment, de azért szeretem őket is. Lórit sem szeretném kihagyni. Szerintem nélküle nem lenne csapat a csapat. ❤
Továbbra is csak ajánlani tudom Leiner Laura könyveit. ❤ Holnap újraolvasom az „Emlékezz rám”-ot is.