A szeretet túléli a poklot is. Lidia Maksymowicz Auschwitz túlélőjeként a megbocsátás és az emberi jóság erejéről tesz tanúbizonyságot rövid kis könyvében. Kislányként, mindössze háromévesen hurcolták el Auschwitzba. Tizenhárom hónapot töltött a földi pokolban, egy, a gyerekek számára készített barakkban. Egyike volt dr. Mengele kísérleti nyulainak, rengeteg borzalmat élt át. Lidia egy igazi példakép a világ számára; egy ártatlan gyermek volt, akitől mindent elvettek, mégis megőrzött valamit magában, amit sok felnőtt viszont elveszített – az emberséget. A megbocsátás erejét vitte magával, akárcsak a szeretetet a szívében. A gyűlölet nem tudott gyökeret ereszteni benne, tetteit nem tudta rossz szándék vezérelni, még akkor sem, amikor minden oka meglett volna rá. Döbbenetes számomra, mennyire mélyre tud süllyedni az ember. Bármennyire szívszaggató ebben a témában olvasni, egyben egy csodálatos visszaemlékezés is emberekről, akikben a legnagyobb sötétségben is remény lángol(t) – a túlélésre, egy szebb jövőképpel. A hatalmas veszteségek ellenére inspiráló történetek is egyben, amik addig maradnak fent, amíg olvassuk őket. Olyan emberek tollából, akiket el akartak hallgattatni. Nemcsak megérteni tanít ez a történet is, de érezni is.
A kislány, aki képtelen gyűlölni
Lidia Maksymowicz
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Újváriné Wágner Viktória
november 4.
Kívánságlistára tett egy könyvet
A kislány, aki képtelen gyűlölni
Lidia Maksymowicz
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést