Már akkor éreztem, hogy csodálatos dolgokra számíthatok Maggie O’Farreltől, amikor 2021 decemberében elolvastam az Ahol a Hóangyalok laknak című mesekönyvét. Mindenképpen szerettem volna megismerkedni a felnőtteknek szóló műveivel, és úgy érzem, nem is választhattam volna jobbat a Hamnetnél.
Szívszorító, gyönyörűen megírt és lassan hömpölygő történet. Teljesen elájultam az írónő stílusától, nekem nagyon sokat adott az élvezeti értékéhez a szöveg líraisága – elvégre hogy máshogy lehetne élvezni egy egész fejezetet, ami a bolhákról szól? A leírások is gyönyörűek, erős atmoszférát teremtenek, különösen a misztikus hangulatú erdő ábrázolása fogott meg.
Természetesen a borító mellett a fő vonzerőt Shakespeare és a Hamlet-vonatkozás jelentette, és teljesen elégedett vagyok a kivitelezéssel. Engem egyáltalán nem zavart, hogy Shakespeare neve egyszer sem hangzik el; pár hónapja olvastam egy Drakulás könyvet ugyanezzel a megoldással, és ott is láttam benne a logikát és a mélyebb értelmet. Így még inkább átjön, hogy avoni bárd ide, Hamnet oda, a főszereplő Agnes, a feleség és anya, akinek az életét általában egy-két mondattal elintézik. Nagyon tetszett ez a nőközpontú történet, Agnes sorsa amúgy is annyira izgalmas a vad, zabolátlan és szabadságszerető oldalának és a finoman beleszőtt boszorkányos szálnak köszönhetően.
Belesajdult a szívem, amikor arról olvastam, hogyan távolodott el egymástól ez a két, egymást nagyon szerető ember a körülmények, az eltérő ambíciók, a távolság és a sors csapásainak hatására, és mennyire elveszítették az egymáshoz vezető utat, amikor mindketten a maguk módján, külön küzdöttek a közös gyászukkal. Ezért is olyan fájdalmasan gyönyörű a vége a Hamlet előadással, mert úgy éreztem, akkor végre ismét kapcsolódni tudtak és megértették a másikat.
Az év eddigi egyik legjobb olvasmányélménye volt, ezek után mindent szeretnék elolvasni, amihet Maggie O’Farrelnek köze van. És természetesen egy Hamlet-újraolvasáshoz is meghozta a kedvem.