"(...) az életben nem létezik könnyű út. Bármelyik utat választják is, minden esetben fognak találkozni akadályokkal és nehézségekkel."
Elif Shafaktól eddig két regényt olvastam: Az eltűnt fák szigete egyszerűen elvarázsolt, A szerelem 40 szabálya pedig elgondolkodtatott. Kíváncsi voltam, hogy milyen gyerekkönyvet alkotott.
Afféle esti mese volt ez, de bevallom, nem voltam elragadtatva tőle. Nem azért, mert felnőttként másképp olvas az ember, hiszen én elég sok gyermek- és ifjúsági irodalmat olvasok, kicsit más szemmel is teszem ezt. De egyáltalán nem vitt magával. Kifejezetten darabos volt, túlzottan tanmese jellegű. Tény, hogy rengeteg dolgot érint ahhoz képest, hogy milyen rövid. Nem tűnik pedig annak, hisz közel 200 oldal, de rengeteg illusztrációval találkozunk, és a szedése is segíti a gyors olvasást.
De túl sok dolgot akart belesűríteni: iskolai és családi problémák, olvasásnépszerűsítés, fantázia, környezetvédelem, önfejlesztés.
Egy valami kellett volna csak, de az úgy igazán elmélyedve. Olyan nagyon direkt módon vetülnek fel a problémák.
Ez így alkalmas arra, hogy alsó tagozaton (akár együtt feldolgozva) beszélgessünk ezekről a témákról.
Nem értem miért kellett két fordító hozzá, azon gondolkoztam, lehet emiatt is volt kicsit nyögvenyelős.
Nem élveztem az olvasást, nem vitt magával, nem olyan varázslatos, mint ahogy azt a borító előrevetíti. A török iskola, a tanárok bemutatása is fura.
Egy 9-10 éves jól olvasó gyereknek okozhat örömet, de a nagyobbaknak szerintem ez már kevés.
https://www.instagram.com/magyarora.olvassvelem/