A Fogoly trilógia befejező kötete számomra ismét bebizonyította, hogy a dark romance műfaj még mindig tud meglepetést okozni. Nem érzem azt, hogy Sarah Rivens valami teljesen újat alkotott volna, vagy újradefiniálta volna a műfajt, mégis volt ebben a történetben valami, ami végig arra késztetett, hogy még egy fejezetet, aztán még egyet elolvassak.
Ez a zárókötet ismét Ella és Asher történetére koncentrál, akiknek kapcsolata továbbra sem nevezhető egyszerűnek vagy egészségesnek. Pont ez az egyik oka annak, hogy ennyire érdekes marad a dinamikájuk. Az írónő azonban ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt helyez Ella lelki fejlődésére. A pánikrohamokkal való küzdelme, a múlt feldolgozása és az önmaga újraépítéséhez vezető hosszú út szerintem az egész trilógia egyik legerősebb szála lett.
Nagyon értékeltem, hogy a trauma feldolgozását nem néhány oldalban intézte el, hanem hagyta, hogy a folyamat minden nehézségével együtt kibontakozzon. Ettől Ella karaktere sokkal hitelesebbnek érződött, és igazán jó volt látni, hogyan próbál újra kapaszkodót találni egy olyan élet után, amely teljesen kifordult önmagából.
Mindeközben a történet szerencsére egy pillanatra sem veszített a lendületéből. Bár a lelki folyamatok nagyobb hangsúlyt kaptak, a cselekmény továbbra is tele volt feszültséggel, fordulatokkal és olyan jelenetekkel, amelyek miatt nagyon nehéz volt letenni a könyvet. Számomra ez jó egyensúlyt teremtett az akció és a karakterközpontú történetmesélés között.
Asher továbbra is az a karakter maradt, akit szerintem lehetetlen egyetlen szóval jellemezni. Sokszor nehéz volt megérteni, máskor kifejezetten frusztrált, mégis végig érdekes maradt. Nem feltétlenül szerethető, de pontosan ettől működik ennyire jól.
Ha egyetlen kritikát kellene megfogalmaznom, akkor az az lenne, hogy számomra hiányzott az első kötetben tapasztalt szinte tapintható szexuális feszültség. Teljesen érthető, hogy a karakterek fejlődésével és a történet alakulásával ez a dinamika is változott, mégis úgy éreztem, hogy az első résznek ez volt az egyik legerősebb mozgatórugója. Emiatt ez a befejező kötet egy árnyalattal kisebb hatást gyakorolt rám, mint amire számítottam.
Ennek ellenére összességében ez a trilógia hatalmas pozitív csalódás volt számomra. Erős világépítés, jól felépített karakterek, folyamatos feszültség és rengeteg érzelem jellemzi. Egy sötét, sokszor fájdalmas, mégis rendkívül addiktív történet, amely nemcsak a romantikára, hanem a traumákra, a gyógyulásra és az emberi kapcsolatok összetettségére is nagy hangsúlyt fektet.
Örülök, hogy elolvastam ezt a sorozatot, mert jóval többet adott, mint amire eredetileg számítottam, és biztos vagyok benne, hogy még sokáig eszembe fog jutni Ella és Asher története.

Az első rész akkora meglepetést okozott számomra, hogy gyakorlatilag esélyem sem volt megállni egyetlen kötetnél. Amint befejeztem, azonnal tudtam, hogy szükségem lesz a folytatásra, így természetesen rövid időn belül beszereztem az egész sorozatot. És ahogy hazaértek a könyvek, nem is nagyon hagytam nekik időt a polcon porosodni, mert rögtön belekezdtem a második részbe. Kíváncsi voltam, hogy vajon képes lesz-e ugyanazt az intenzív élményt nyújtani, amit az első kötet adott, vagy esetleg teljesen más irányba viszi majd tovább ezt a világot.
Már az első fejezetekből egyértelművé vált, hogy ezúttal egészen más dinamikára számíthatok. Míg az előző rész középpontjában egy rendkívül sötét, toxikus és folyamatos hatalmi harcokra épülő kapcsolat állt, addig itt Ben és Bella történetét követhetjük nyomon. Az ő kapcsolatuk alapjai teljesen mások, hiszen közöttük már létezik egy közös múlt. Nem idegenként találkoznak, nem a nulláról indulnak, hanem olyan emberekként, akik valaha fontos szerepet töltöttek be egymás életében, majd egy fájdalmas és korántsem szép lezárás után külön utakra sodródtak.
A történet egyik legerősebb eleme éppen ez a múltból fakadó érzelmi csomag. Rengeteg kimondatlan érzés, feldolgozatlan sérelem és be nem gyógyult seb húzódik meg a felszín alatt, amelyek folyamatosan befolyásolják a jelen eseményeit. Évek telnek el, de bizonyos dolgok egyszerűen nem veszítik el a jelentőségüket. Amikor Ben és Bella útjai újra keresztezik egymást, egyikük sem ugyanaz az ember már, mint korábban volt, mégis azonnal érezhető, hogy a múlt árnyai továbbra is ott vannak közöttük.
Külön tetszett, hogy a szerző fokozatosan adagolja az információkat. Nem kapunk azonnal minden választ, hanem szépen lassan bontakoznak ki előttünk azok az események, amelyek idáig vezettek. Ez végig fenntartotta a kíváncsiságomat, hiszen folyamatosan szerettem volna jobban megérteni, pontosan mi történt köztük, és vajon képesek lesznek-e túllépni a múlt hibáin.
Emellett szerintem nagyon jó döntés volt, hogy időnként visszakaptunk néhány jelenetet Ash és Ella életéből is. Sokszor előfordul, hogy egy sorozatban az előző főszereplők teljesen eltűnnek a háttérben, itt azonban kellemes érzés volt látni, hogyan alakul az életük a saját történetük után. Ezek a pillanatok számomra sokat hozzáadtak az olvasási élményhez, és még inkább összekapcsolták a köteteket.
Bevallom, valahol arra számítottam, hogy ugyanazt az érzelmi intenzitást kapom majd, mint az első részben. Az előző kötet olyan erősen hatott rám, hogy szinte automatikusan ehhez mértem a folytatást. A második rész azonban nem ugyanazt akarja nyújtani. Más energiákkal dolgozik, más típusú konfliktusokra épít, és bár akadnak apró hasonlóságok, amelyek emlékeztetnek arra, hogy ugyanabban az univerzumban járunk, összességében mégis teljesen eltérő hangulatot képvisel.
Tulajdonképpen egy klasszikus második esély történetet kapunk, amelyben a múlt és a jelen folyamatosan összefonódik. Az ilyen történeteket egyébként nagyon tudom szeretni, mert mindig érdekes látni, hogyan próbálnak két emberként újra kapcsolódni azok, akik egyszer már elveszítették egymást. Itt is működött ez az alaphelyzet, ugyanakkor valami mégis hiányzott számomra.
A cselekmény továbbra is lendületes és eseménydús. A történet jól halad előre, folyamatosan történik valami, és egyetlen pillanatig sem éreztem unalmasnak az olvasást. Ugyanúgy azok közé a dark romance könyvek közé tartozik, amelyek könnyedén beszippantják az embert, és amelyekkel szinte észrevétlenül lehet haladni.
Ami nálam kevésbé működött, az elsősorban Ben és Bella kapcsolata volt. Nem arról van szó, hogy rosszul lett volna megírva vagy ne lett volna logikus a fejlődésük, egyszerűen nem éreztem közöttük azt az átütő kémiát, amit az első rész főszereplői között. Hiányzott az a plusz érzelmi töltet, amely miatt minden egyes közös jelenetük különösen izgalmas lett volna számomra.
Bent egyébként kifejezetten kedveltem. A borzasztóan béna viccei és poénjai ellenére ( vagy talán éppen miattuk) szerethető karakternek találtam. Szimpatikus volt, és végig örömmel olvastam a jeleneteit, ugyanakkor nem vált olyan karakterré, aki teljesen levett volna a lábamról vagy aki miatt folyamatosan aggódtam volna.
Bella esetében viszont még kevésbé alakult ki bennem kötődés. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi hiányzott, de egyszerűen nem sikerült igazán közel kerülnie hozzám. Megértettem a motivációit és a döntéseit, mégsem éreztem azt az érzelmi kapcsolódást, amit szerettem volna.
Összességében számomra eddig ez a sorozat leggyengébb része, de ezt semmiképpen sem negatív értelemben mondom. Inkább arról van szó, hogy az első kötet annyira magasra tette nálam a lécet, hogy ezt nehéz volt megugrani. Nem adott akkora érzelmi ütést, nem váltott ki belőlem olyan erős reakciókat, mint az elődje, viszont ettől függetlenül végig lekötött, szórakoztatott, és egyetlen percig sem bántam meg, hogy elolvastam. Ráadásul sikerült elérnie azt is, hogy még kíváncsibb legyek a folytatásra, ami szerintem egy sorozat második részének az egyik legfontosabb feladata.