Az első rész akkora meglepetést okozott számomra, hogy gyakorlatilag esélyem sem volt megállni egyetlen kötetnél. Amint befejeztem, azonnal tudtam, hogy szükségem lesz a folytatásra, így természetesen rövid időn belül beszereztem az egész sorozatot. És ahogy hazaértek a könyvek, nem is nagyon hagytam nekik időt a polcon porosodni, mert rögtön belekezdtem a második részbe. Kíváncsi voltam, hogy vajon képes lesz-e ugyanazt az intenzív élményt nyújtani, amit az első kötet adott, vagy esetleg teljesen más irányba viszi majd tovább ezt a világot.
Már az első fejezetekből egyértelművé vált, hogy ezúttal egészen más dinamikára számíthatok. Míg az előző rész középpontjában egy rendkívül sötét, toxikus és folyamatos hatalmi harcokra épülő kapcsolat állt, addig itt Ben és Bella történetét követhetjük nyomon. Az ő kapcsolatuk alapjai teljesen mások, hiszen közöttük már létezik egy közös múlt. Nem idegenként találkoznak, nem a nulláról indulnak, hanem olyan emberekként, akik valaha fontos szerepet töltöttek be egymás életében, majd egy fájdalmas és korántsem szép lezárás után külön utakra sodródtak.
A történet egyik legerősebb eleme éppen ez a múltból fakadó érzelmi csomag. Rengeteg kimondatlan érzés, feldolgozatlan sérelem és be nem gyógyult seb húzódik meg a felszín alatt, amelyek folyamatosan befolyásolják a jelen eseményeit. Évek telnek el, de bizonyos dolgok egyszerűen nem veszítik el a jelentőségüket. Amikor Ben és Bella útjai újra keresztezik egymást, egyikük sem ugyanaz az ember már, mint korábban volt, mégis azonnal érezhető, hogy a múlt árnyai továbbra is ott vannak közöttük.
Külön tetszett, hogy a szerző fokozatosan adagolja az információkat. Nem kapunk azonnal minden választ, hanem szépen lassan bontakoznak ki előttünk azok az események, amelyek idáig vezettek. Ez végig fenntartotta a kíváncsiságomat, hiszen folyamatosan szerettem volna jobban megérteni, pontosan mi történt köztük, és vajon képesek lesznek-e túllépni a múlt hibáin.
Emellett szerintem nagyon jó döntés volt, hogy időnként visszakaptunk néhány jelenetet Ash és Ella életéből is. Sokszor előfordul, hogy egy sorozatban az előző főszereplők teljesen eltűnnek a háttérben, itt azonban kellemes érzés volt látni, hogyan alakul az életük a saját történetük után. Ezek a pillanatok számomra sokat hozzáadtak az olvasási élményhez, és még inkább összekapcsolták a köteteket.
Bevallom, valahol arra számítottam, hogy ugyanazt az érzelmi intenzitást kapom majd, mint az első részben. Az előző kötet olyan erősen hatott rám, hogy szinte automatikusan ehhez mértem a folytatást. A második rész azonban nem ugyanazt akarja nyújtani. Más energiákkal dolgozik, más típusú konfliktusokra épít, és bár akadnak apró hasonlóságok, amelyek emlékeztetnek arra, hogy ugyanabban az univerzumban járunk, összességében mégis teljesen eltérő hangulatot képvisel.
Tulajdonképpen egy klasszikus második esély történetet kapunk, amelyben a múlt és a jelen folyamatosan összefonódik. Az ilyen történeteket egyébként nagyon tudom szeretni, mert mindig érdekes látni, hogyan próbálnak két emberként újra kapcsolódni azok, akik egyszer már elveszítették egymást. Itt is működött ez az alaphelyzet, ugyanakkor valami mégis hiányzott számomra.
A cselekmény továbbra is lendületes és eseménydús. A történet jól halad előre, folyamatosan történik valami, és egyetlen pillanatig sem éreztem unalmasnak az olvasást. Ugyanúgy azok közé a dark romance könyvek közé tartozik, amelyek könnyedén beszippantják az embert, és amelyekkel szinte észrevétlenül lehet haladni.
Ami nálam kevésbé működött, az elsősorban Ben és Bella kapcsolata volt. Nem arról van szó, hogy rosszul lett volna megírva vagy ne lett volna logikus a fejlődésük, egyszerűen nem éreztem közöttük azt az átütő kémiát, amit az első rész főszereplői között. Hiányzott az a plusz érzelmi töltet, amely miatt minden egyes közös jelenetük különösen izgalmas lett volna számomra.
Bent egyébként kifejezetten kedveltem. A borzasztóan béna viccei és poénjai ellenére ( vagy talán éppen miattuk) szerethető karakternek találtam. Szimpatikus volt, és végig örömmel olvastam a jeleneteit, ugyanakkor nem vált olyan karakterré, aki teljesen levett volna a lábamról vagy aki miatt folyamatosan aggódtam volna.
Bella esetében viszont még kevésbé alakult ki bennem kötődés. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi hiányzott, de egyszerűen nem sikerült igazán közel kerülnie hozzám. Megértettem a motivációit és a döntéseit, mégsem éreztem azt az érzelmi kapcsolódást, amit szerettem volna.
Összességében számomra eddig ez a sorozat leggyengébb része, de ezt semmiképpen sem negatív értelemben mondom. Inkább arról van szó, hogy az első kötet annyira magasra tette nálam a lécet, hogy ezt nehéz volt megugrani. Nem adott akkora érzelmi ütést, nem váltott ki belőlem olyan erős reakciókat, mint az elődje, viszont ettől függetlenül végig lekötött, szórakoztatott, és egyetlen percig sem bántam meg, hogy elolvastam. Ráadásul sikerült elérnie azt is, hogy még kíváncsibb legyek a folytatásra, ami szerintem egy sorozat második részének az egyik legfontosabb feladata.

Viszonylag kevés dark romance könyvet olvasok. Évente talán három-öt kötet kerül a kezembe ebből a műfajból, és őszintén szólva még ritkább, hogy ezek közül valamelyik igazán mély nyomot hagyjon bennem. Bár szeretem időnként felfedezni a zsáner sötétebb, intenzívebb történeteit, általában kritikus olvasóként közelítek hozzájuk, és nem könnyen találok olyan könyvet, amely minden hibája ellenére teljesen magával tud ragadni. Éppen ezért ért hatalmas meglepetésként a Fogoly. Már az első néhány fejezet után azt vettem észre magamon, hogy folyamatosan ezen jár az agyam, és minden szabad percemben vissza akartam térni a történethez. Az a fajta olvasmányélmény volt, amikor az ember még munka vagy tanulás közben is azon gondolkodik, vajon mi történik a következő oldalon.
A történet középpontjában Ella áll, aki ebben a világban nem egyszerűen kiszolgáltatott helyzetben van: fogoly. Az élete mások döntéseitől függ, és amikor új „tulajdonoshoz” kerül, egy pillanatra még felcsillan benne a remény, hogy talán változhatnak a körülményei. Talán az új hely kevésbé lesz kegyetlen, talán lesz esélye valamiféle emberibb bánásmódra. Azonban nagyon hamar kiderül, hogy ezek a remények nem többek naiv ábrándoknál.
Asher, az új tulajdonos ugyanis valamilyen rejtélyes okból kifolyólag gyűlöli Ellát. Nem egyszerűen közömbös vele szemben, hanem szinte megszállottan azon dolgozik, hogy megtörje, megalázza és maga alá gyűrje. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Ella sem az a karakter, aki könnyen feladja. Bár sokszor kiszolgáltatottnak tűnik, mégis van benne valami makacs ellenállás, ami újra és újra arra készteti, hogy szembeszálljon Asherrel. Innen indul el az a rendkívül mérgező, manipulatív és érzelmileg pusztító játszma, amely végig a történet gerincét adja.
És hogy mi lesz ebből? Nos, pontosan ez az a kérdés, ami miatt képtelen voltam letenni a könyvet.
A legjobb bizonyíték arra, mennyire működött nálam ez a sorozat, hogy egyetlen hónap alatt ledaráltam mindhárom részt. Ez nálam óriási szó. Sorozatokkal általában lassan haladok, gyakran hónapok vagy akár évek telnek el két rész között. Dark romance esetében pedig ez különösen igaz. Itt azonban egyszerűen nem tudtam megállni. Ahogy befejeztem az egyik kötetet, azonnal nyúltam a következőért, mert tudni akartam, merre viszi tovább a szerző a karaktereket és a történetet.
Asher karaktere külön említést érdemel. Józan ésszel nézve pontosan az a figura, akit nem kellene szeretni. Egy igazi toxikus fajankó, aki számtalan alkalommal átlépi a határokat, és rengeteg olyan tulajdonsága van, amelyek a való életben egyértelműen taszítóak lennének. Mégis, valahogy ő volt az a karakter, aki a leginkább lekötötte a figyelmemet. A személyisége, a motivációi, a kiszámíthatatlansága és az, hogy folyamatosan próbáltam megfejteni, mi zajlik benne valójában, végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Ella karakterét is szerettem, még akkor is, ha időnként vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Néha naivnak tűnt, máskor meglepően erősnek és talpraesettnek. Voltak pillanatok, amikor csodáltam a kitartását, és voltak olyanok is, amikor legszívesebben megráztam volna egy kicsit. De talán pont ettől vált emberivé és hitelessé számomra.
A történet tempója szinte végig pörgős. Folyamatos a feszültség, az érzelmi hullámvasút és az a sötét, nyugtalanító vágyakozás, amely szinte minden jelenetet átitat. A szerző ráadásul nem egyszerre tárja elénk a karaktereket, hanem apránként építi fel őket. Mindig kapunk egy újabb információmorzsát, egy újabb részletet a múltjukból vagy a személyiségükből, ami miatt egyre mélyebbre merülünk a történetben.
A mellékszereplők szintén sokat hozzátettek az élményhez. Voltak karakterek, akiket kifejezetten kedveltem, és olyanok is, akiket szívből utáltam. De még azok is hozzájárultak a történet hangulatához, akik nem lettek a kedvenceim.
A könyv atmoszférája végig nyomasztó és sötét. Hiába akad néhány humorosabb pillanat vagy enyhülést hozó jelenet, az összképet folyamatosan áthatja a brutalitás. Erőszak, manipuláció, trauma, gyilkosság, mentális problémák és érzelmi bántalmazás váltják egymást, így egyáltalán nem nevezhető könnyed olvasmánynak. A szerző nem finomkodik, és nem próbálja megszépíteni azt, amit bemutat. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – teljesen beszippantott a történet világa.
Amikor végül becsuktam az utolsó kötetet, az első gondolatom az volt, hogy miért vártam ezzel ennyi ideig. Persze tudom a választ. A témája, a műfaja és a sötét tartalma miatt valószínűleg mindig is halogattam. Mégis bosszantó érzés maradt bennem, hogy ilyen sokáig kimaradt az életemből.
Ez a sorozat biztosan nem való mindenkinek. Nem is tökéletes, és teljesen megértem azokat, akik problémásnak vagy túl soknak érzik bizonyos részeit. De ha valaki most arra vár, hogy hosszasan elemezzem a hibáit, akkor rossz helyen jár. Mert bár objektíven nézve bizonyára lehetne mit kifogásolni rajta, olvasóként engem teljesen megvett. Beszippantott, szórakoztatott, felzaklatott, és pontosan azt az intenzív élményt adta, amit ettől a műfajtól remélni lehet.