Már hetek óta olvasási válságban szenvedtem és egyszerűen képtelen voltam kimászni belőle. Számtalan könyvbe beleolvastam, többnyire csak azért, hogy ne vesszen el molyon az olvasási streakem, de reménykedtem abban is, hogy lesz egy könyv, ami annyira megfog már az első oldalával, hogy képtelen leszek letenni. És igen, jól gondoljátok: ez a könyv a Vészlény volt. Ez a csodálatos történet sikeresen visszahozta a lelkesedésem az olvasás iránt. A rossz hír viszont, hogy annyira tetszett a történet, hogy félek nem találok ezután semmit, amit szívesen elolvasnék, így belecsúszva egy másik olvasási válságba. De reménykedjünk a legjobbakban.
A történetben három nő életét követhetjük nyomon akiket évtizedek és évszázadok választanak el. A regény az 1600-as években Altha szemszögével indít és már az első oldalon megtudjuk, hogy boszorkányság miatt börtönbe vetették és a tárgyalására vár. Aztán ugrunk a 21. századba, ahol Kate egy bántalmazó kapcsolatban él, de szeretne megszökni a férfi elől. A harmadik szemszöggel pedig visszaugrunk az 1900-as évek közepére, ahol Violettel ismerkedhetünk meg. Rá elég nagy hatással vannak a társadalmi konvenciók, a testvérével kivételezve van, ő pedig úgy érzi, hogy rejtegetik a világ elől. Idővel elkezd az anyja halála után nyomozni. A három lányt generációk választják el egymástól, de mégis rengeteg közös van bennük.
Ahogy már korábban említettem a történet már az első oldal, de talán az első mondatával megfogott. “Tíz napja zártak be ide. Tíz napja nincs más társaságom, mint a saját húsom szaga. Még egy árva patkány sem tisztelt meg a jelenlétével.” Remek húzás volt a boszorkányperrel kezdeni, mert egyből felcsigázta a kíváncsiságom, hogy mi vezetett el eddig a pontig, bár hamar kiderül, de a teljes igazság csak a történet vége felé derül ki. Kate szemszöge szintén nagyon izgalmas, de egyben fájdalmas is volt. Rossz volt olvasni azokat a szörnyűségeket, amiken át kellett esnie, de reményteli volt, ahogy próbálkozott a meneküléssel és az új életével. Violet szemszöge kezdetben semleges volt számomra, de ahogy elkezdtek bonyolódni a szálak és kezdtem érezni, hogy hova fut majd ki a dolog, úgy egyre izgalmasabbá vált minden.
Rengeteg elfolytott érzelem, traumák halma és remény keveredik a történetbe, a cselekmény pedig szép lassan bontakozik ki, de mégsem unalmas. Időről-időre kapunk egy adag erőszakot, bántalmazást, szóval egyáltalán nem mondanám könnyen emészthető regénynek, de úgy gondolom, hogy ezek olyan dolgok, amik mind-mind megtörténtek és megtörténnek a nőkkel (és a férfiakkal is, de most a regényről van szó!!!!), így ezekről igenis írni és beszélni kell. Gondoljunk csak a boszorkányperekre, hogy hány ártatlan életet onthattak ki csupán egy rossz nézésért. Vagy arra, hogy hány nő kényszerül menekülni egy erőszakos társtól.
És persze mindezek mellet erősen jelen van a természet és az állatvilág. A sok ízeltlábú nem csak díszitőelem a borítón, hanem jelentős szerepük van mindhárom nő életében, pont úgy ahogy a természetnek is. Kicsit meg is sajnáltam szegény bogarakat, hogy mennyire irtózom tőlük, pedig igazából ők csak vannak és nem akarnak ártani. De tetszett, hogy jelen voltak, hiszen egy boszorkánynak kell egy familiáris is. Vagy valami ahhoz hasonló. És ha már boszorkányok… Igazából a regényt a mágikus realizmus kategóriába sorolják és a boszorkány, mint fantasy címke szerintem nem igazán illik hozzá, ez ne csapjon be senkit. A történetben lévő nők inkább a “green witch” enyhébb verziójával illetném, hiszen csak a tudásukat használják a gyógyításhoz.
Összességében engem nagyon mélyen megérintett a regény és rengeteg érzelmet kiváltott belőlem. Volt minden: harag, düh, félelem, de jelen volt a remény és a boldogság is. Őszintén nem tudom, hogy miért, de a végén még el is sírtam magam, pedig semmi okom nem volt rá. Lehet a sok érzelem, amit a könyv kiváltott már nagyon ki akart szabadulni. De jó szívvel tudom ajánlani a könyvet, ami felkerült a “mindenkori kedvencek” polcomra is.

“Csak beleolvasok” - mondta. 150 oldallal később pedig megszületett ez a bejegyzés.

Ez volt az első Elif Shafak könyvem, szóval nem igazán tudtam mire számíthatok tőle. Csalódást nem okozott. Nagyon aranyos történet volt egy kislányról, aki utálja a saját nevét és nagyon szeret olvasni. A gyerekek számára szerintem nagyon élvezhető, tele van tanulságokkal, amiket későbbiekben hasznosítani tud. Én speciel felnőttként is élveztem, de lélekben örök gyerek vagyok.

Nem is gondoltam volna, hogy 1982 volt az eredeti olasz nyelvű változat megjelenésének dátuma. Nagyon jól elszórakoztam az állatokat központba állító történetekkel és ami igazán különlegessé tette az élményt az az volt, hogy annyira random volt az egész. Sosem tudtam kitalálni mi lesz a történetben, mert mindig meglepett valahol. Néha kicsit tanító jellegűek voltak a sztorik, de összességében inkább csak furcsa, de élvezhető mesék. :D

Új polclakók😍

24 rövid történet, eddig nagyon tetszik😍