Én azt hittem ez stand alone kötet :(( nagyon sajnálom, hogy még nincs meg sincs írva a folytatás. Nagyon szívesen olvasnám tovább.

Korábban még nem olvastam az írónőtől, de láttam, hogy nagyon sokan szeretik, így muszáj volt megtudnom mire a nagy felhajtás körülötte. Kicsit megijedtem a hosszát látva (528 oldal), és talán ez egyetlen dolog benne, ami nem tetszett, de azt majd később.
A regény három nő történetét meséli el, akik egy bűntényhez kapcsolódnak valamilyen úton-módón. A jelenben Jess újságíró Londonban, és hazatér betegeskedő nagymamájához, Norához. A kórházban Jess úgy érzi, hogy valami nincs rendben, így elkezd kutakodni a nagyija otthonában. Eközben számos családi titokra bukkan a felmenőivel kapcsolatban. Ha képes feltárni az ügyet, akkor talál arra is rájön, hogy miért romlott meg az anyukájával a kapcsolat.
Nagyon sokat ugrált időben (1969, 2018)és “térben” (az álom minek számít?😃) a történet. Egyszer a múltban, majd ugyanabban a fejezetben már a jelenben, rendesen elfáradtam olvasás közben, de izgalmas volt. Viszont kicsit túlírt itt-ott és néhol szájbarágósnak éreztem, sok volt ez az 500 oldal. Ettől függetlenül remek gondolatok és mondatok vannak benne, amiket érdemes megfogadni.
Összességében kicsit hullámzó volt a regény. Az utolsó 150 oldal instant 5 csillag, de addig el is kellett jutni, ami nem volt olyan egyszerű. Viszont a befejezés gyönyörű volt, ami többnyire kárpótolt.

Elég komoly témát feldolgozó könyv került a látóterembe. A kötet Nargesz Mohammadi és 13 másik iráni nő vallomását taglalja majdnem 300 oldalon át, arról, hogy miért és hogyan kínozták őket a börtönben. Van, aki csak rosszkor volt rossz helyen, másokat koholt vádakkal zártak el, de egy közös bennük: mindannyian magánzárkába, elkülönítve voltak bizonyos ideig.
A könyvben nincs szó szexuális értelemben vett erőszakról. Viszont a fehér kínzás máshogyan szörnyű. Pici cella, folyamatosan ég a lámpa, nem tudod nappal van e vagy éjszaka, mosdóba csak engedéllyel mehetsz, udvarra csak hetente párszor 10 percre, nincs megfelelő orvosi ellátás, hideg van és időközben keményen vallatnak. Olyan dolgokat akarnak veled beismertetni, amiről fogalmad sincs, a családod nem látogathat, a szeretteid életével fenyegetnek.
Csúnya ezt így leírni, de “érdekes” volt, de egyben elrettentő és szomorú erről olvasni. Url Izabell videóit mindig megnézem a témával kapcsolatban, és pont emiatt választottam ezt a könyveit is. A könyvben az iráni nők helyzetéről van szó, de nem gondolom, hogy a térségben máshol kellemesebb lenne börtönbüntetés. Szörnyű belegondolni, hogy valaki azért kerül ide, mert kiáll pl. A nők jogaiért és ez nem tetszik az ottani vezetésnek.
Nehéz olvasmány volt és nem is ajánlanám mindenkinek. De aki szeretne egy átfogóbb képet kapni az iráni elítélt nők helyzetéről, azoknak jó választás lehet.

Épp csak nézelődtem a moobius weboldalán, amikor szembe jött velem Abigail Owen sorozatának az első része. Nagyon megtetszett a borító és hát élek-halok a jó fantasykért, szóval nem is volt kérdés, hogy sorra fogom keríteni. Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem az og rózsaszín borítóval érkezett kicsiny hazánkba. Nem mintha bármi bajom lenne a magyar változattal, egyszerűen csak a rózsaszín a kedvenc színem és örültem volna neki a polcomon. Olyan kevés rózsaszín könyvem van 😦
Itt van nekünk Meren, aki egy ikerpár másodszülött tagja, és akinek egész élete egyetlen cél köré épül: minden áron megvédeni az elsőszülött testvérét, még akkor is, ha ez az ő életébe kerülne. Mindezt úgy kell véghez vinnie, hogy létezéséről senki sem szerezhet tudomást, hiszen az ő szerepe csupán annyi, hogy rejtve maradjon a világ szeme elől, és csendben biztosítsa testvére biztonságát. Ha testvérével történne valami, akkor a helyét is át tudná venni, hogy a birodalom ne zökkenjen meg. És akkor itt van nekünk a titokzatos, veszélyesen vonzó Shadow Daddy, akinek már a puszta jelenléte is feszültséget és izgalmat hoz a történetbe. Hogy pontosan ki is ő, azt nem fogom elárulni – inkább mindenki ismerje meg maga –, de annyit elmondhatok, hogy garantáltan nem lehet közömbösen olvasni róla. Egyébként is, az ő karaktere az egyik legnagyobb meglepetése a könyvnek. Kettejük dinamikája pedig különösen tetszett, mert folyamatosan beszólogattak egymásnak, amiken remekül szórakoztam. Szeretem, amikor egy fantasy nem csak érdekes, hanem humoros is és képes megnevettetni.
Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a könyv hosszúsága egy ponton kissé próbára tett. A cselekmény a közepe felé lelassult. A szereplők kicsit elkényelmesedtek és olyan volt az egész, mint egy sorozatnál a filler epizód. Előrébb nem vitt, de hosszabb lett tőle a történet. És azon kaptam magam, hogy várom a nagy tetőpontot, amely végül el is érkezett – és milyen fantasztikus lett! Ez a fordulópont telis-tele volt érzelmekkel, titkokkal, harccal és elképesztő fordulatokkal. Ráadásul, bár rengeteg kérdésre választ kaptunk, újabb rejtélyek is felszínre kerültek, amelyek még inkább kíváncsivá tettek a folytatásra.
Külön kiemelném a könyv mágiarendszerét, ami rendkívül egyedi és kreatív. Ez nagyon tetszett a regényben. A szereplők nem mindennapi képességei igazi felüdülést jelentettek, és szinte faltam azokat a részeket, ahol ezekről bővebben olvashattam. Úgy érzem, ez a világ még rengeteg lehetőséget rejt magában, és nagyon remélem, hogy a folytatásban még jobban elmélyedhetünk ezekben a részletekben.
És itt jön a legfontosabb kérdés: mikor jön a következő rész?! Komolyan mondom, nekem most, azonnal szükségem van a folytatásra! Ez a történet túl izgalmasan ért véget ahhoz, hogy sokáig várjak. Összességében tetszett a történet és alig várom a folytatást. Most január eleje van, borítótervet már látok a moobius oldalán, de megjelenési dátumot vagy előrendelési lehetőséget sajnos még nem. Drukkoljunk együtt a mielőbbi megjelenésnek.

Most egy nagyon hosszú ömlengés fog következni arról, hogy nekem mennyire tetszett ez a könyv, mert így volt. Najó, talán lesz egy bekezdés azokról a dolgokról is, amik kevésbé tetszettek, mert el sem hiszem, de volt ilyen is. Már nagyon régóta szemezgettem a sorozattal, de láttam, hogy vagy 15 kötetből áll, így nem mertem belekezdeni angolul. Viszont most végre megjelent az első rész magyarul hála az Alexandra kiadónak, amiért nem tudok elég köszönetet mondani. A 384 oldalt szinte ledaráltam és saját magamat is megleptem azzal, hogy milyen gyorsan sikerült elolvasnom a könyvet. És a vége, ó te jóóóó ég. Én nem bírtam megállni, és türelmetlen fajta vagyok, szóval azonnal elkezdtem a folytatást angolul és azóta már a harmadik részt olvasom. Minden egyéb tennivalóm háttérbe kerül amíg be nem fejezem a teljes sorozatot. De jelen esetben csak az első részre fogok koncentrálni.
A történet középpontjában egy ikerpár, Tory és Darcy Vega áll, akik egyik napról a másikra tudják meg, hogy nem csupán átlagos emberek, hanem a varázsvilág trónörökösei. Tory a lázadóbb, vadabb személyiség, aki nem hátrál meg a kihívások elől, míg Darcy inkább megfontoltabb, empatikusabb személyiség. Toryt jobban kedveltem végig, de mélyen belül el kell ismernem, hogy a személyiségjegyeket tekintve inkább hasonlítok Darcyra, könnyű is volt magam a szemszögébe képzelnem. Tory és Darcyból hamar Tory és Betti lett :D. A két fiatal lány belecsöppen a Zodiákus Akadémia elit közegébe, ahol a vámpírok, farkasemberek, pegazusok és más lények uralják a terepet. Azonban az akadémiai élet nem csupán bulikról és varázslatról szól – az intrikák, hatalmi harcok és kíméletlen versengés mindennapossá válnak. Sőt, bulizni relatíve kevés esély van, ha a tápláléklánc alján találod magad. Ebben a történetben a tündérek egy összefoglaló név mindenfajta mágikus lényre. A lányokkal szemben pedig 4 trónörökös áll, akiknek a szülei átvették az irányítást a világ felett, miután az ikrek szülei életüket veszítették. Ők nyilván szeretnék megtartani a trónt saját maguknak és ehhez el kell tenniük a lányokat a színről.
A könyv stílusa lendületes, fiatalos, tele van humorral és olyan párbeszédekkel, amelyek hihetővé és könnyen emészthetővé teszik az olvasást. A szerzők remekül adagolják a feszültséget és a romantikus szálat, amely miatt a könyv kifejezetten addiktív. És amikor azt mondom, hogy addiktív akkor azt nagyon komolyan gondolom. Én nem annyira szeretek angolul olvasni, mert nagyon lassan megy, de egyszerűen nem tudom abbahagyni. Hogy ezt kontextusba helyezzem, az első részt magyarul 4 óra alatt elolvastam, a második részt angolul 11 óra alatt De nem adom fel, bele lehet jönni.
És akkor még nem is beszéltem a fiúkról. Kapunk mindent vegyítve. Tiltott szerelmet, függőséget, slow burn romantikát… Tényleg mindent. A négy srác szörnyen bánik a lányokkal, és én tényleg szeretném őket utálni, de egyszerűen nem tudom. Orion nyilvánvalóan a tiltott gyümölcs, amiért én egyszerűen oda meg vissza vagyok. Ő a kedvencem, még akkor is, ha az első részben relatíve keveset szerepel. Aztán ott van Caleb, a vámpír, aki a második kedvencem. Nagyon szurkolok neki és áááááááááááááááááw. Engem miért nem visz el senki tündérporral az akadémiára?? Érződik, hogy mind a négy fiúban több van, mint amit megmutatnak, de teljesebb képet majd csak később kapunk, amikor már ők is kapnak saját fejezeteket. Mert igen, a folytatásokban kapni fognak, plusz van egy kötet az első részről az ő szemszögükből is.
Aki pedig azt várta, hogy a negatívumokról is “beszéljek”, elérkezett a ti időtök. Két dolog volt, ami nekem kevésbé tetszett. Először is nehezen tudtam Tory és Darcy szemszögét elkülöníteni egymástól. Először azt hittem, hogy a fordításnál csúszott félre egy kicsit a dolog, de igazából angolul is nagyon hasonló a fejezetük. Bár így a harmadik kötetnél már könnyebben megy a dolog (főleg a fiúk iráni gondolataik miatt), az elején még elég nehéz volt megkülönböztetni őket egymástól. A másik dolog pedig az, hogy nem igazán derül ki, hogy ki talált rá a lányokra és, hogy miért hozta őket a tündérek világába. Lehet, hogy ez később kiderül, de nekem így nagyon furcsa volt. Orion Dariust és a fiúkat akarja a trónon látni, simán hagyhatta volna a lányokat az emberek világában és azt mondja, hogy nem találta meg őket, vagy ki is nyírhatta volna őket és akkor probléma megoldva (bár könyv meg nincs). Nincs kifejtve, hogy ki talált rájuk, honnan jött az ötlet, hogy egyáltalán életben vannak? Ugyanis hamar kiderül, hogy a lányok elcserélt gyerekek, és a tűzben meghalt az ember ikerpár is, akikre el lettek cserélve, ergo jogosan hiheti mindenki, hogy nincs élő örökös.
Nagyon hosszúra húztam az értékelést, ha még itt vagy emelem kalapom. Összességében én minden hibája ellenére imádom ezt a sorozatot és alig várom, hogy a többi része is megjelenjen magyarul. A második rész tavasszal, a harmadik pedig ősszel érkezik, de a magyar olvasók lelkesedését látva én lehet még jobban besűríteném a részeket, mert tényleg borzasztóan addiktív az egész. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a romantasyt, a bully románcokat, vagy a sulis történeteket. Biztos vagyok benne, hogy szeretni fogjátok a Zodiákus Akadémia csodás világát is.

Már hetek óta olvasási válságban szenvedtem és egyszerűen képtelen voltam kimászni belőle. Számtalan könyvbe beleolvastam, többnyire csak azért, hogy ne vesszen el molyon az olvasási streakem, de reménykedtem abban is, hogy lesz egy könyv, ami annyira megfog már az első oldalával, hogy képtelen leszek letenni. És igen, jól gondoljátok: ez a könyv a Vészlény volt. Ez a csodálatos történet sikeresen visszahozta a lelkesedésem az olvasás iránt. A rossz hír viszont, hogy annyira tetszett a történet, hogy félek nem találok ezután semmit, amit szívesen elolvasnék, így belecsúszva egy másik olvasási válságba. De reménykedjünk a legjobbakban.
A történetben három nő életét követhetjük nyomon akiket évtizedek és évszázadok választanak el. A regény az 1600-as években Altha szemszögével indít és már az első oldalon megtudjuk, hogy boszorkányság miatt börtönbe vetették és a tárgyalására vár. Aztán ugrunk a 21. századba, ahol Kate egy bántalmazó kapcsolatban él, de szeretne megszökni a férfi elől. A harmadik szemszöggel pedig visszaugrunk az 1900-as évek közepére, ahol Violettel ismerkedhetünk meg. Rá elég nagy hatással vannak a társadalmi konvenciók, a testvérével kivételezve van, ő pedig úgy érzi, hogy rejtegetik a világ elől. Idővel elkezd az anyja halála után nyomozni. A három lányt generációk választják el egymástól, de mégis rengeteg közös van bennük.
Ahogy már korábban említettem a történet már az első oldal, de talán az első mondatával megfogott. “Tíz napja zártak be ide. Tíz napja nincs más társaságom, mint a saját húsom szaga. Még egy árva patkány sem tisztelt meg a jelenlétével.” Remek húzás volt a boszorkányperrel kezdeni, mert egyből felcsigázta a kíváncsiságom, hogy mi vezetett el eddig a pontig, bár hamar kiderül, de a teljes igazság csak a történet vége felé derül ki. Kate szemszöge szintén nagyon izgalmas, de egyben fájdalmas is volt. Rossz volt olvasni azokat a szörnyűségeket, amiken át kellett esnie, de reményteli volt, ahogy próbálkozott a meneküléssel és az új életével. Violet szemszöge kezdetben semleges volt számomra, de ahogy elkezdtek bonyolódni a szálak és kezdtem érezni, hogy hova fut majd ki a dolog, úgy egyre izgalmasabbá vált minden.
Rengeteg elfolytott érzelem, traumák halma és remény keveredik a történetbe, a cselekmény pedig szép lassan bontakozik ki, de mégsem unalmas. Időről-időre kapunk egy adag erőszakot, bántalmazást, szóval egyáltalán nem mondanám könnyen emészthető regénynek, de úgy gondolom, hogy ezek olyan dolgok, amik mind-mind megtörténtek és megtörténnek a nőkkel (és a férfiakkal is, de most a regényről van szó!!!!), így ezekről igenis írni és beszélni kell. Gondoljunk csak a boszorkányperekre, hogy hány ártatlan életet onthattak ki csupán egy rossz nézésért. Vagy arra, hogy hány nő kényszerül menekülni egy erőszakos társtól.
És persze mindezek mellet erősen jelen van a természet és az állatvilág. A sok ízeltlábú nem csak díszitőelem a borítón, hanem jelentős szerepük van mindhárom nő életében, pont úgy ahogy a természetnek is. Kicsit meg is sajnáltam szegény bogarakat, hogy mennyire irtózom tőlük, pedig igazából ők csak vannak és nem akarnak ártani. De tetszett, hogy jelen voltak, hiszen egy boszorkánynak kell egy familiáris is. Vagy valami ahhoz hasonló. És ha már boszorkányok… Igazából a regényt a mágikus realizmus kategóriába sorolják és a boszorkány, mint fantasy címke szerintem nem igazán illik hozzá, ez ne csapjon be senkit. A történetben lévő nők inkább a “green witch” enyhébb verziójával illetném, hiszen csak a tudásukat használják a gyógyításhoz.
Összességében engem nagyon mélyen megérintett a regény és rengeteg érzelmet kiváltott belőlem. Volt minden: harag, düh, félelem, de jelen volt a remény és a boldogság is. Őszintén nem tudom, hogy miért, de a végén még el is sírtam magam, pedig semmi okom nem volt rá. Lehet a sok érzelem, amit a könyv kiváltott már nagyon ki akart szabadulni. De jó szívvel tudom ajánlani a könyvet, ami felkerült a “mindenkori kedvencek” polcomra is.

“Csak beleolvasok” - mondta. 150 oldallal később pedig megszületett ez a bejegyzés.

Ez volt az első Elif Shafak könyvem, szóval nem igazán tudtam mire számíthatok tőle. Csalódást nem okozott. Nagyon aranyos történet volt egy kislányról, aki utálja a saját nevét és nagyon szeret olvasni. A gyerekek számára szerintem nagyon élvezhető, tele van tanulságokkal, amiket későbbiekben hasznosítani tud. Én speciel felnőttként is élveztem, de lélekben örök gyerek vagyok.

Nem is gondoltam volna, hogy 1982 volt az eredeti olasz nyelvű változat megjelenésének dátuma. Nagyon jól elszórakoztam az állatokat központba állító történetekkel és ami igazán különlegessé tette az élményt az az volt, hogy annyira random volt az egész. Sosem tudtam kitalálni mi lesz a történetben, mert mindig meglepett valahol. Néha kicsit tanító jellegűek voltak a sztorik, de összességében inkább csak furcsa, de élvezhető mesék. :D

Új polclakók😍

24 rövid történet, eddig nagyon tetszik😍