Szerintem azon kevesek közé tartozom, akik középiskolában vagy az iskolai pályafutásuk alatt nem olvasták az Üvöltő szeleket. Most ezt pótoltam, és nem a film hatására. Mindig is érdekelt Heathcliff története, már csak azért is, mert a körülöttem lévő embereknek nem ez a kedvenc klasszikusuk, sőt néhányan kifejezetten nem szeretik, így természetes volt, hogy utánajárok annak, hogy mit is takar Emily Brontë leghíresebb regénye.
Maga a narráció nem követi a szabályokat, egészen egyedi, több szemszögből ismerhetjük meg a történetet, és ez a varázsa az Üvöltő szeleknek. Szélsőséges, nem az a tipikus romantikus történet, mint amire számítana az ember, ezért megosztó is. Jelen pillanatban tetszett is, meg nem is, Még nem tettem le teljesen a voksomat az Üvöltő szelek mellett, de ellene sem. Érdekes élmény volt olvasni az biztos.
Egy gótikus regényről beszélünk, amiben vannak kísértettörténetekre jellemző jegyek is, ez van akit taszít, de engem teljesen felcsigázott, és többek között emiatt olvastam el. Kellett hozzá egy hangulat, érzelmi állapot, de amint ez megvolt, nem tudtam letenni és nem tudtam nem olvasni, és még inkább beleásni magam az Üvöltő szelek hangulatába. Heathcliff miatt egy kicsit nyomasztó is a regény, de ez a történet sajátossága, és nélküle nem lenne ugyanaz.
Összességében úgy gondolom, hogy az Üvöltő szeleket egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, már csak azért is, mert megmutat egy nem mindennapi romantikus történetet, egy nem mindennapi, sőt nem igazán kedves karaktert, aki valahol mégis vagy belopja magát az emberek szívébe, vagy teljes mértékben elhatárolódunk tőle. Ami nekem tetszett az a hangulat, a táj és az az élmény, amit Emily Brontë regénye nyújtott.

Maga a sorozat eléggé hosszú, így mi még nagyon az elején járunk, de már az első kötettől kezdve tudom, hogy Beatrice kisasszonynak és Kesgrave hercegnek muszáj egymásra találnia, még akkor is, ha Bea megrögzött vénkisasszony, aki petrezselymet árul és kétes érzései vannak a házassággal kapcsolatban.
A hangulata azokra a YA krimikre emlékeztet, amiket úgy szeretek olvasni. Aki beleveti magát a Baljós eljegyzésbe az készüljön fel, hogy Beatrice minden illemet feldob, megy a saját feje után, bebizonyítja, hogy nemcsak egy árva lány, akit befogadtak és határozottan nem egy jellegtelen, szürke kisegér, aki mellett csak úgy el lehet menni szó nélkül. Tökéletesen hozza a meg nem értett hősnő szerepét, míg Kesgrave a tökéletes nyomozótárs.

A Perzselő sötétség szó szerint ledöntött a lábamról, és a világfelépítése még izgalmasabb mint eddig. Nem egy gyorsan haladós olvasmány, viszont megéri a belefektetett időt, ha szereted a vámpíros, tündéres könyveket, na meg a romantasy műfaját. Maga a világ lassan építkezik, de nem is várunk tőle mást, hiszen tényleg nagyon hosszú regényről van szó, és úgy gondolom, hogy ez a lassú világfelépítés baromi jól állt neki.
Imádtam a kötetben azt, hogy a romantikára is kellő hangsúlyt helyez, hogy nemcsak múltbéli visszaemlékezések vannak, hanem haladunk előre. Nem kell sokat várni arra, hogy úgy igazán beinduljon a cselekmény a váratlan fordulataival, és a nem szokványos tulajdonságokkal felruházott lényeivel. Nekem nagyon tetszett, hogy ennyire különleges, és Chloe C. Peñaranda egy igazán különleges világot álmodott meg, ahol mindig történik valami.
A karaktereket nagyon megkedveltem már az első részben, és a Perzselő sötétség alatt még inkább megbizonyosodott, hogy érdemes odafigyelni Astraea és Nyte karakterére, hiszen ők ketten viszik a hátukon a cselekményt, és miattuk ennyire szerethető a Nytefall-trilógia. A romantasy rajongóinak igazi csemege, na meg azok számára, akik szeretik a hosszú, és jól felépített köteteket. Chloe mindenből a legjobbat adta, és teljesen a kötet bűvkörébe vont.
Ami nagyon tetszett még a világfelépítésen és a karaktereken kívül, azok a viszontagságok, az hogy nem lehetett nyugta sem Astraeának, sem pedig Nyte-nak, és emiatt baromi izgalmas, szövevényes, érdekes és lehengerlő.

A Bárka születésnapja eredetileg 1990-ben jelent meg, azóta több kiadás is napvilágot látott, és most a Európánál is egy újabb kiadás jelent meg. Maga a borító a kék színnel eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy oda vonzza a tekinteteket, és felkeltse a kisebbek figyelmét. A születésnapi torta és a megjelenő állatok olyan szimbólumok, amik nemcsak a címhez illenek tökéletesen, hanem a történet egészéhez is.
A kötetben fontos szerepet kap a környezet- és állatvédelem, emiatt nem egy szokványos gyerekkönyv. Úgy tanít, hogy közben szórakoztat és kikapcsol. Maga a történet már az első oldalakkal megfogja a kisebbek figyelmét, és ahogy sorra kerülnek elő a komolyabb témák, úgy válik egyre karakteresebbé a kötet.
A Bárka születésnapja Durrell állatkertjének a 25. évfordulós megünneplése végett íródott meg. Akik ismerik a szerzőt, azok talán a munkásságát is, és tudják, hogy a Jersey Zoo Gerald Durrell nevéhez fűződik. 1959-ben alapította olyan állatok számára, amelyeknek többségét a kihalás veszélye fenyeget. Szóval ez a kötet nemcsak egy mese, hanem egy valós történet, megtörtént eseményekkel, és az állatok szeretetével.
A kötet elsősorban Durrell alapítványáról, a céljairól, természetesen az állatairól, azok szeretetéről és az állatkert megvalósításáról szól. Habár elsősorban úgy gondolom, hogy gyerekkönyv, a nagyobbak, vagy éppen a felnőttek is ugyanúgy tudják élvezni, mint a kisebbek. Tökéletes délutáni időtöltés, vagy esti mese azok számára, akiket érdekelnek az állatok, a környezetvédelem, az állatvédelem vagy egyszerűen egy állatkert megszületése, és a 25 év alatt elért célok.

Egy nagyon lassan építkező, hangulatos olvasmány, amiben nemcsak a családi kapcsolatok kapnak szerepet, hanem a szellemvilág, a teázás kultusza, és ezeknek az ötvözete. A középpontban egy ikerpár áll, akik kiemelkednek a társaik közül, hiszen különlegesek, és valahol félelmetesek is, hogy ennyire elütnek a társaiktól. Nekem legfőképp az a párhuzam tetszett, amit Chris Vuklisevic állított fel Agónia és Felícia által.
A múlt és a jelen pillanatai váltakoznak olvasás közben, és mesélik el a lányok történetét. A tealógia, és a szellemek is nagy hatással vannak rájuk, hiszen végig körüllengi az életüket, és ha menekülni akarnának előlük sem tudnának. A cselekmény és ezáltal a történet is lassan, a maga sajátos, aprólékos tempójában bontakozik ki, és mutatja meg az erejét. A középpontban az ikerpár mellett a család, és a családi dráma kap nagyobb teret, ennek a kapocsnak járunk végig a nyomában, amíg a Tea a szellemeknek c. kötetet olvassuk.

Minden egy a semmiből megjelenő piros ajtóval kezdődik, és minden azzal is ér véget. Ez az ajtó szó szerint addig kísérti June Farrow-t, amíg ki nem nyitja, és meg nem tudja, hogy mi van az ajtó túloldalán. Nem mondom azt, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, mert cseppet sem, de pont az a történet varázsa, hogy képes meglepni, meghökkenteni és bizonytalanságban tartani. A 2023 és az 1951 közötti párhuzam hatalmas, és csak June képes arra, hogy mindent feltérképezzen, és válaszokat adjon a kérdéseinkre.
June Farrow karaktere akárcsak a történet tele van ismeretlennel. Igaz, hogy sok mindent megtudunk róla, de sok minden talány marad. Nagyon érdekes, ahogy az írónő felépítette a karakterét, ahogy összemosta az idővonalakat, és megmutatta, hogy June egy olyan énje életébe cseppent, ahol minden ismeretlen számára, és akárcsak nekünk úgy neki is össze kell rakosgatnia a darabkákat, és rá kell jönnie a teljes képre, hogy értelmet nyerhessen a piros ajtó, és a vele járó felelősség és döntések fontossága.
A gyilkosság és June múltjának felfedezése kellőképp kiegészítik egymást, emellé Eamon és Annie igazi bónusz, ami eleinte sokként éri a lányt, mégsem riad meg a feladattól, és kész úgy meghozni a döntését, hogy nemcsak a jövőre fókuszál, hanem a múltat is figyelembe veszi, és mérlegel. Hatalmas felelősség szakad June nyakába, de úgy érzem, hogy jól helytállt, és meghozta azokat a döntéseket, amik feltétlen szükségesek voltak ahhoz, hogy normalizálja a piros ajtót, az idővonalakat és az érintettek életét.

A kötet végig baromi izgalmas, képtelenség letenni, tele van olyan történésekkel, amik nagy jelentőséggel bírnak, a Tory-Darius-Caleb háromszög is hangsúlyosabb, mint az eddigi részek alatt, illetve Darcy és Orion románca is tovább égeti a lapokat. Nem titok, hogy én már rég letettem a BlueLance páros mellett a voksomat, így továbbra is ezek a részek a kedvenceim, ahol Darcy és Orion titkos és tiltott kapcsolatába tekinthetünk be. A Zodiákus Akadémián töltött idő is tovább folyik, és azt érzem, hogy a Vega ikrek sorsa talán sosem lesz zökkenőmentes, sosem lesz konfliktus és kicseszés mentes, mert az égi örökösök ezt nem hagyják. Amíg eddig valamennyire szimpatizáltam Seth-tel, az most úgy égett el, mint egy tollpihe, mert egy kicsit megutáltatta velem őt a két írónő. Viszont azt nem tagadom, hogy vannak érdekes pillanatai a srácnak, ami miatt nem is olyan tuskó, mint amilyennek mutatni akarja magát. Tory és Darcy az Árnyhercegnőben is remekel, és sorra veszik az akadályokat, amiket nemcsak az Akadémia görget eléjük, hanem bizony a srácok is, akik hiába piszok szexik, ha belül elkárhozottak, és jelen pillanatban azt érzem, hogy a jó pillanataik ellenére sincs esély a számukra a javulásra. Ettől függetlenül imádom őket, főleg Maxet a kis afférja miatt, mert valljuk be irtó mulatságos, ahogy fut Geraldine után, és ahogy sorra kapja a kosarakat.
Maga a cselekmény hosszadalmas, sok minden történik, de úgy igazán az utolsó pár száz oldal pörög be, és mutatja meg, hogy miért is érdemes folytatni a sorozatot. Nagyon sokat nevettem olvasás közben, éreztem azt, hogy nagyon jó helyen vagyok, és olvadtam el, amikor Darcy és Orion jeleneteit olvastam. Imádom ezt a tiltott viszont köztük, ami kötetről-kötetre egyre valóságosabb és egyre mélyebb. Annyira jók együtt, és egy bizonyos résznél megállt az ütő bennem, de alig várom, hogy merre alakul tovább a kapcsolatuk.
Tory és a háromszöge miatt feszültséggel, akciódús jelenetekkel és adrenalinnal teli a történet. Ő az az iker, aki jobban szereti az adrenalint, a veszélyeket és előszeretettel húzgálja a sárkány bajszát, nem érdekelve, hogy ezzel felbőszíti vagy esetleg kihúzza a gyufát, és lángokba borít mindent. Kétségtelen, hogy a feszültség és a banter megvan Tory és Darius között, ugyanakkor Caleb sem kerül ki a képből, ami ad egyfajta pikantériát a kötetnek.
Végre beérik a dolog Tory és Darius között, ám ez nem feltétlen jelenti azt, hogy minden happy. Rutinos Zodiákus Akadémia olvasóként tudjuk, hogy a tűzszünet talán sosem jön el, és minél tovább jutunk a sorozatban, annál inkább fognak égni az oldalak, és azt várjuk, hogy mikor fog minden lángolni közöttük. Az Árnyhercegnő olyan, mintha a két írónő lelocsolta volna benzinnel, és arra várunk, hogy mikor ejtenek el egy gyufát. Ez a gyufa a kötet lezárásával lángba borít mindent, és sóvárogva várhatjuk a következő kötet megjelenését!

Ha szereted a Prédák házát, illetve a Ragadozók házát és érdekel, hogy hasonló környezetben, egy svájci elitegyetemen berkein belül milyen dark academia kötetet lehet írni, és nem félsz a német szerzőktől, a Dark Elite pontosan az, amire vágysz. Én nagyon szeretem a német szerzők regényeit, a dark academia műfaja az Achilles-sarkam, emiatt nagyon izgatott voltam Julia Hausburg regénye miatt.
Julia Hausburg személyében egy olyan szerzőt ismerhettem meg, aki tele van ötletekkel, mesterien szövi a dark academia szálat a titkokkal, a hatalommal és az elit életével. Ami már az elején szembeötlő volt számomra az az, hogy nem fogok unatkozni, és a kötet meg fog tenni azért mindent, hogy kedvenc legyen a Dark Elite sorozat. Már ez az első rész érzelmileg intenzív, ami megmutatja az elitegyetem sajátosságait, bevezet minket a sűrűjébe, és a titkok mellett a szerelemre is nagy hangsúlyt helyez. A hatalom, a manipuláció, illetve az érzelmi kiszolgáltatottság ugyanúgy felüti a fejét, mint az ellenségeskedés, illetve a traumák kihatása a jelenre. A két főszereplő között a dinamika, illetve a banter zseniális. Én éltem-haltam az adok-kapok helyzetek miatt, illetve nagyon tetszett, hogy nem próbált meg az írónő idilli környezetet kialakítani, hanem a valóságot tárta elénk, titkokkal, múlttal és traumákkal karöltve. Egy olyan zárt közösségbe helyezte el a karaktereit, amik hozták magukkal a titokzatosságot, és a bizonytalanságot az ismeretlentől. A két főszereplő, Elora és Gabriel egymás ellenfelei, riválisok, ahol csak a legjobb győzhet, és kerülhet be a Fortunába, a Dark Elite-k közé.
Maga a történet nagyon izgalmas, olvasmányos, és ahogy az várható egy dark academia jegyeire épülő regénytől tele van titkokkal, és egy titkos társasággal. Már ezek elegek számomra, hogy szeressek egy történetet, a riválisok trope-ról nem is beszélve. Tempósan lehet haladni a kötettel, és a váltott szemszög, mint a legtöbb esetben most is nagyon jól jött.

A kötet egy része Eddie és az apja, Al kapcsolatára épül. Nem mondom, hogy ezek a részek a kedvenceim voltak, sőt haragszom az apjára, mert jól otthagyta a szarban Eddie-t, mégsem vártam tőle mást. Az írónő tökéletesen elhelyezte őt a történetben, és általa megmutatta azt, amit a sorozatban nem láttunk, hogy miért is tekintenek úgy Eddie.-re, mint a gonosz fiára, miért nem ad neki esélyt a város, és miért közösítik ki, még akkor is, ha alapvetően csak túl akarja élni a középiskolát, és menedéket nyújtani azok számára, akiknek szüksége van rá. Al megjelenése miatt hangsúlyosabb a bűnözés, az ahogy Eddie kapcsolatba kerül a fűvel, és a különböző bogyókkal, amik majd a sorozatban szerepet kap Chrissy. Ugyanakkor a múltja az, ami formálja őt, mi már csak egy kész karaktert láttunk, akinek vannak hibái, de nem ezek határozzák meg őt. A kötet megmutatja azt, amit a sorozat nem, kapcsolatokat alakít ki, lefekteti az alapokat és egy olyan közeget varázsol, ami tökéletesen illik a Stranger Things világába. Új karakterek, régi ismerősök bukkannak fel, de egy biztos, hogy Eddie Munson ott van azok számára, akik képesek meglátni benne az embert, azt a "hőst", aki menedéket nyújt a bajbajutottaknak. Habár én soha nem voltam D&D játékos, és Hellfire Club tag sem, mégis jó lett volna, ha van valaki, akire lehet támaszkodni, és Eddie egy ilyen figura. Ha szereted a Stranger Thingst, és rád is hatással volt Eddie, akkor ne hagyd ki a Menekülés Hawkinsból c. regényt. Nemcsak hitelesen nyújt betekintést Eddie múltjába, de sok kérdésre is választ ad a sorozattal kapcsolatban. Hogy került Wayne lakókocsijába, mi történt a szüleivel, vagy csak arra, hogy miért is tekint rá Hawkins városa kívülállónak.

Ha szereted a cicákat, a karácsonyt és a kávét, akkor mindenképp olvasd el még az ünnepek előtt Rachel Rowlands Karácsony a cicakávézóban kötetét, hiszen tökéletes téli olvasmány, vannak benne cicák, meghitt pillanatok, és segít felkészülni hangulatban a karácsonyra. Én személy szerint eddigi életem során eléggé kevés karácsonyi kötetet olvastam, de ez a cicás megmelengette a szívemet, na meg össze is törte az emlékek miatt.
A Mokka Makka az a hely, ahova mindig szívesen betérnék, illetve aminek a szabályait kérdés nélkül követném. Voltam már cicás kávézóban, és sikerült azt az idillt, illetve atmoszférát átadni, amit egy ilyen kávézótól elvár az ember! Engem szíven ütött maga a történet, hiszen szívszorító, és nekem is van egy eléggé friss élményem (3 éves), amit még most sem hevertem ki, és amit nem is hiszem, hogy valaha ki fogok. Akinek még él a gyermekkori társa az szerencsés, de aki ugyanúgy elvesztette ezt a társat, aki végigkísérte a gyermekkorát, és kvázi együtt nőttek fel, azoknak nagyon be fog találni ez a kötet, és nem fogja tudni sírás nélkül végigolvasni!
Egy kicsit bele is haltam ebbe a kötetbe, megszakadt a szívem és baromi mélyen érintett. Poppy miatt is, meg a saját veszteségem miatt is. Fájt olvasni, és nem is tudtam egyszerre sokat haladni vele, mert leterítettek az érzések olvasás közben. Míg másnak csak egy macska volt, addig neked az egész világ, és az elvesztésével belőled is elveszett egy darab, ami üresen lüktet a mellkasodban, és nem pótolhatja semmi.
A gyász és a szerelmi szál jól megférnek egymás mellett, hiszen a sorok között szépen lassan bontakozik ki, és nem erre helyezi a fő hangsúlyt, hanem hagyja, hogy a maga természetes módján bontakozzon ki. A gyász és a fájdalom az uralkodó érzelem, ami végig körbelengi a történetet, és emiatt kap egy szomorú felütést a Karácsony a cicakávézóban c. kötet. Tetszett azonban, hogy nem volt túl erőteljes a szerelmi szál, hanem szépen meg tudott maradni a maga medrében, és nem vette át a kötet felett az uralmat.

A Vamps - Friss vér igazi guilty pleasure olvasmány azok számára, akik szeretik az iskolában játszódó vámpíros történeteket, így ha te is nézted a Legacies sorozatot nem szabad kihagynod Nicole Arend debütáló regényét.
Nem lett életem olvasmánya, viszont sikerült arra a pár órára szórakoztatnia, amíg tartott a kötet. Vannak benne erősebb részek, gyengébbek, teljesen szürreálisok, és nem kell tőle sokat várni, mert ez a regény nem erről szól. Szimplán egy szórakoztató kikapcsolódást nyújt, amit nem kell túlgondolni, amibe nem kell többet belelátni, és ami pont annyit ad, amennyiről úgy gondolja, hogy szükséges.
A karakterei színesek, ám egyszerűek. Lesz olyan, akit jobban megkedvelünk, lesz olyan, akit nem sikerül és olyan is, aki idegesíteni fog minket. Maga a történet ígéretesen kezdődik, aztán úgy érzem, hogy valahol elveszett, és nem sikerült teljes mértékben kibontakoznia, ám még így is találni benne olyan részeket, amik miatt nem hagyjuk félbe, és a végére akarunk érni, ha Dillon miatt, akkor miatta, ha a világ miatt, akkor a világ miatt.
A kötet eleje izgalmas, hiszen egy új világba csöppenünk, a svájci Alpokba, és kicsit olyan Katmere Akadémia feelingem volt olvasás közben, aztán a történet közepe lassabb, vannak benne üres járatok, de ami igazán érdemleges az a kötet vége, mert végre kalandos és izgalmas.

Eddig ez a rész tetszett a legjobban. Baromi hosszú, de minden percét élveztem, és fel sem tűnt, hogy egy igazi monstrum. :D Ahogy elkezdtem csak úgy pörögtek ki a kezem alatt a sorok, és mire feleszméltem már a felét be is faltam. Nagyon olvasmányos, dinamikusan lehet haladni vele, és a váltott szemszögeknek köszönhetően még intenzívebb élményt ad.
Hol a lányok szempontjából látjuk az eseményeket, hol pedig a fiúkéból, de még mindig Darcy és Orion nézőpontjai miatt dobog a szívem hevesen. Imádom őket! És a tiltott szerelmek amúgy is a gyengéim.
A számvetés a Zodiákus Akadémia harmadik része, amiben beérnek a megkezdett szálak, amiben végre a fiúk rájönnek arra, hogy a Vega ikrek cseppet sem védtelenek, és ők is tudnak borsot törni az orruk alá, ha úgy tartja kedvük, és már elegük van a bullyingból.
Ez a rész igazi fordulópontként is működik, hiszen amíg eddig azt láthattuk, ahogy Darcy és Tory próbálnak beilleszkedni az iskolába és abba az új világba, amibe Orion által csöppentek, addig itt már tárt karokkal veszik az akadályokat, megmutatják, hogy erősek, és édes mindegy milyen akadályt görget eléjük a szerzőpáros elég erősek ahhoz, hogy megugorják azokat.

A Vészlény az írónő első megjelent regénye, amit én csak a Szirének után olvastam, viszont nekem nagyon kellett az idő, mert az írónő nem éppen könnyed témákhoz nyúl a regényei alatt, és hiába boszorkányokkal foglalkozik a történet, azért generációs trauma is van benne rendesen, amiről nehéz olvasni. A borító senkit se tévesszen meg, mert eléggé sötét a Vészlény cselekménye.
Olyan témákat érintünk, mint feminizmus, fizikai bántalmazás, nemi erőszak, nők ellene erőszak, verbális bántalmazás. Mindezt a mágikus realizmus eszközein keresztül tárja elénk az írónő, és maradjunk annyiban, hogy nagyon megtévesztő a borító, és ha csak az alapján olvasnánk el, akkor nagyon meg tudnánk lepődni a cselekményen.
Sötét és valahol félelmetes. Szörnyű az a világ, amit lefest az írónő, vannak egészen groteszk részei is, ugyanakkor pozitív üzenetet hordoz magában a női erőről, amit nem lehet csak úgy elsöpörni, betörni vagy elhallgattatni. A női hang akkor is felszólal, ha megpróbálják eltörölni, és akkor is megmutatja magát, ha azzal még nagyobb hangsúlyt helyez a szörnyűségekre és mindazon érzékeny témákra, amiket az írónő felsorakoztat a regényében.
Nem egy könnyű olvasmány, legalábbis számomra nem volt az, és több nekifutásra értem csak a végére, viszont úgy érzem, hogy kellett a köztes idő nekem arra, hogy még inkább le tudjon ülepedni a történet. Kemény, sötét és nem való mindenkinek, de aki esélyt ad Emilia Hart regényének az biztos, hogy el fogja olvasni a Szirének c. kötetet is, ami hasonló sémára épül, és ugyanúgy a nőket helyezi a középpontba.
Egy olyan időutazásra invitál, aminek során három nő különböző korban történő történetének lehetünk a szemtanúi. A nehézségeket ugyanúgy megmutatja, mint az esetleges könnyedségeket, amikből valljuk be elég kevés van a regényben. Váltott szemszögből ismerhetjük meg Kate, Violet és Altha sorsát. A váltott szemszögnek köszönhetően mélyülhetünk csak el igazán 2019, 1942 és 1619 eseményeiben, amik örök foltot hagytak az említett karakterek életében.
A Vészlény egyszerre szól a női erőről és a természet gyógyító erejéről. Ha szereted a feministább regényeket, akkor ne hagyd ki Emilia Hart Vészlény c. kötetét, ami egy felkavaró olvasmány, de megéri kézbe venni.

A Tényleg több mint testőr az első Katherine Center regényem, de az biztos, hogy nem az utolsó, mert nagyon vártam már, hogy végre érkezzenek az írónő regényei magyarul, és ehhez nem is lehetett volna jobb kezdés a Tényleg több mint testőr. Egy olyan romcomot kaptam, amire nem is tudtam, hogy mekkora szükségem volt. Klisés, de nem tudod letenni, és miután befejezted már nyúlnál is a következő Katherine Center regény után.
Egy nagyon kis kedves, aranyos és szívmelengető történet. Ritka az olyan romantikus regény, ami valóban az érzelmekre fókuszálna és nem a testiségre, de nem a Tényleg több mint testőr, ami az érzelmeket helyezi reflektorfénybe, és hagyja, hogy szabadon szárnyaljanak a regény alatt. A Hannah és Jack között kialakult kapcsolat az apró érintésekről szól, a másik meghallgatásáról és arról, hogy ott legyenek, ha kellenek a másiknak. Legyen ez érzelmi sík, vagy csak maga a jelenlét, a tudat, hogy támaszkodhatnak valakire, és nem kell egyedül szembenézniük a problémákkal és a mindennapos akadályokkal.
A regény előtt egy bodyguard romance-ot olvastam, de abban Rhys Larsen elég hamar levett a lábamról, és habár klisés a felállás nem tudok nemet mondani neki. Van valami édes abban, amikor a testőr és a híres ember megszakítják a szakmaiságot, és sokkal több kezd kialakulni közöttük, mint munkakapcsolat. Szívmelengető volt látni, ahogy szépen idomultak a másikhoz, és láthatatlanul is egyre szorosabb kapcsolat kezdett el kialakulni Jack és Hannah között. Van benne egyfajta sorsszerűség is, hiszen ha sokat van az ember valakinek a társaságában, akkor előbb-utóbb az egyik fél többet fog érezni, többet akar és ezt a lavinát nem lehet megállítani.
A Tényleg több mint testőr egy szórakoztató romantikus regény. Nagyon jó kedvem volt olvasás közben, hol nevettem, hol pedig csak szimplán jól szórakoztam, és alig vártam, hogy munka után újra elmerülhessek a cselekményben, és még egy kicsit a karakterek életének a részese lehessek. Balzsam a léleknek, és nem lepődnék meg, ha itthon is nagy népszerűséget szerezne magának az írónő, hiszen ebben a kötetben megvan minden, ami ahhoz kell, hogy népszerű legyen.
Egy tipikusan olyan regény, amit jó érzés kézbe venni, amibe jó érzés elmerülni, és ami tökéletes azok számára, akik szeretik a romantikus vígjátékokat. Ha a trope-kat nézem, akkor bodyguard romance, slow burn, forced proximity, grumpy x sunshine, only one bed, fake dating. Kell ennél többet mondanom, hogy elolvasd? Remélem nem, és te is átéled a Katherine Center varázst!

Julie Johnson A szélfonó regénye egy izgalmas sorozatkezdő kötet, ami körül nem véletlenül akkora a hype. A szélfonó egy olyan romantikus fantasy, amiben megvannak a műfajra jellemző sajátosságok, de még így is kitűnik a tömegből, és olyan trope-kat soroltat fel maga mögött, mint enemies to lovers, touch her and die, próféciák vagy éppen found family és egyedi mágiarendszer.
Én nagyon szeretem ezeket a trope-kat külön-külön is, de megvan annak is a varázsa, ha összegyűjtve olvashatunk róluk. Julie Johnson egy nagyszerű mesélő, aki már jóval a megjelenés előtt felkeltette az érdeklődésemet, és ez a kötet megjelenésével sem csitult.
Maga a mágiarendszer felettébb egyedi, és nem hasonlít egyik általam ismerthez sem. Többek között az is A szélfonó varázsa, hogy nem tudod mihez hasonlítani. Romantasy, de elsődlegesen azon van a hangsúly, hogy megismerjük a világot, a karaktereket és az alapokat.
Az első 200 oldal lassabban épül fel, de ahogy egyre otthonosabban mozgunk a világban úgy érezzük, hogy minél többet szeretnénk megtudni. Nem egy rövid kötetről van szó, egy igazi féltégla, de nagyon szerethető, izgalmas és kalandos.

Cozy fantasy rajongók, akik imádnak sütni és új recepteket kipróbálni ez a kötet nektek szól. Irtó cuki a borító, az élfestésről nem is beszélve. A gomba mániás énem extra boldog, hiszen a legszebb gombák díszelegnek rajta! Carla Torrens regénye a tökéletes őszi, bekuckózós regény, amit Pumpkin spice latte-val a kézben a leghangulatosabb olvasni, és ami megadja a tökéletes cozy hangulatot.
A Pumpkin Latte Bolyongó Lelkeknek egy olyan cozy fantasy, ami ötvözi a varászlat, a gasztronómia és a romantika jegyeit. Varázslatos utazásra invitál minket, amiből nem akarunk ki, illetve lemaradni. Az ősz nemcsak kopogtat az ajtónkon, hanem teljes erővel be is tör, és már készíti is a tökéletes pumpkin latte-t, amire titkon mindig is vágytunk. Olyan olvasni a történetet, mintha egy meleg kéz simogatna minket, és újra gyereknek érezhetjük magunkat.
A kötet stílusa könnyed, olvasmányos és ad egyfajta melegség érzést, ami tökéletesen passzol a cozy fantasy műfajhoz. Nem kapunk epic csatajeleneteket és harcokat, helyette az otthonosság érzését adja, elvarázsol minket és olyan recepteket mutat, amiket mi is szeretnénk kipróbálni. Engem sikerült rávennie arra a kötetnek, hogy kipróbáljam a tökéletes pumpkin latte receptjét, és komolyan mondom nem lett rossz.

Ez az a könyv, ami beeszi magát a bőröd alá, amivel együtt lélegzel, amivel együtt élsz, és addig nem ereszt, amíg az utolsó sorokat is el nem olvastad. Valahol számítottam rá, hogy jó lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire megnyer magának, emiatt igazi kellemes meglepetés Imani Erriu regénye!
Amikor azt mondom, hogy romantasy-t szeretnék olvasni, akkor pontosan ilyen történetre gondolok, ami egyedi, izgalmas, ami függőséget okot, és aminek nem tudom elengedni a karaktereit. Minden egyes velük töltött pillanat ajándék, és fogalmam sincs, hogy mihez fogok kezdeni, amíg nem lesz nálam a folytatás, mert a Heavenly Bodies úgy beette magát a bőröm alá, hogy nem tudok nem rá gondolni.
Az írónő stílusa nagyon egyedi, végig éreztette a hatását, a meglátásait, és összességében jól van megírva. Hosszú, igazi féltégla a kötet, mégsem tudom azt mondani, hogy túl lenne írva, mert nincs. Sokat ad, sokat vesz el, de ez kell a teljes élményhez. Nagyon jókor talált meg, és számomra tökéletes volt.

Az Ágról a levél egy kellemes őszi olvasmány, ami meghozza a bekuckózós hangulatot, és amit egy bögre kakaó mellett a leghangulatosabb olvasni. Gilmore Girls hangulata van, így ha szereted a sorozatot nem is kérdés, hogy érdemes e elolvasnod Misty Wilson regényét.
Olyan trope-kat jelentet meg az írónő a regényében, mint kisvárosi románc, gyerekkori barátokból szerelmesek, found family és van egyfajta varázsa az Ágról a levélnek, ami miatt ha nem lenne ősz is azt kívánnád, hogy bárcsak ősszel olvasnád. Nem kell tőle azonban sokat várni, mégis kikapcsol és ellazít. Talán az egyik legaranyosabb ifjúsági regény, amit mostanában olvastam.
Ami miatt szerettem, persze a hangulata mellett az az, hogy habár már rég nem tartozok az ifjúsági regények célközönségébe, mégis élvezetes, és valamilyen szinten tudtam is azonosulni a benne lévő küzdelmekkel. Realisztikus volt, és emiatt egy kedves élménnyel zártam a kötetet. Nagyon jó a stílusa, a fordítás is az egyik legjobb, és végre egy YA regény, ami nincs tele annyi drámával, hanem aranyos és sokkal többet ad, mint egy cuki borító.
Olyan érzés olvasni az Ágról a levelet, mintha egy tipikus őszi film elevenedne meg a lelki szemeid előtt, de sokkal realisztikusabb formában. Vannak benne tipikus őszi tevékenységek, a borító is sejteti, hogy min lesz a fő fókusz, de emellett megmarad szórakoztatónak és könnyednek.
A történet középpontjában az ősz és az idilli pillanatok mellett az önmegvalósítás áll, az álmok valóra váltása. Van egyfajta gyermeki báj is benne, de javarészt Ellis és Cooper kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. Nem zökkenőmentes az útjuk, és a kettejük közötti feszültség, szurkálódás és lassan kibomló érzelmek is megnehezítik a dolgokat, de minden jó, ha a vége jó!
Ha szereted az őszi kavalkádot, az ifjúsági regényeket, és Lynn Painter munkássága is közel áll a szívedhez, akkor adj egy esélyt Misty Wilsonnak, és az Ágról a levél c. kötetnek is.

A Folyók vannak az égben egy olyan történelmi fikció, ami a klímaváltozást helyezi a cselekmény középpontjába, s mindezt egyetlen vízcsepp útját követjük végig az ókori Mezopotámiától a 19. századi Anglián át napjainkig. Maga a témafelvetés érdekes, de inkább ajánlanám azoknak az olvasóknak, akik szeretik Shafak könyveit, vagy a történelmi fikciót, mint műfajt.
Viszont kétségtelen, hogy az írónő regényeinek vannak a legjobb idézetei, amiken el lehet gondolkodni, és amik képesek arra, hogy megfogják az embert.

Igazi guilty pleasure sorozatom a Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei! Nagyon kevesen ismerik a sorozatot, viszont annyira jó. Humoros, szórakoztató, cozy mystery, de mindig történik benne valami, méghozzá a 19.századi Angliában, a régenskorban, amiről mindig oly szívesen olvasok főleg, ha történelmi romantikus keretein belül tehetem azt.
Az egyik legnagyobb előnye, illetve egyben hátránya ezeknek a köteteknek, hogy baromi rövidek. Elkezded és olyan gyorsan kipörögnek az oldalak, hogy legszívesebben már az utolsó sorok után nyúlnál a folytatásért, és újra belevetnéd magad ebbe a világba, amiben Kesgrave hercege és Bea úton-útfélen egymásba, na meg gyilkosságokba botlanak.
Beát csak úgy vonzza a baj, legyen az egy egyszerű séta vagy egy komolyabb tett, az biztos, hogy mindig megtalálja őt a bonyodalom, és addig nincs nyugta, amíg a végére nem jár az adott ügynek. A lelkemnek nagyon kellett ez a kötet, és örülök, hogy sikerült az írónőnek megtartania azt a hangulatot, és azt a természetességet, amit már az első, illetve második részben is tapasztalhattunk.
S habár a kötet felépítése hasonló az Arcátlan kíváncsisághoz és a Gyalázatos megtévesztéshez én cseppet sem unatkoztam olvasás közben, sőt úgy pörögtek a lapok a kezeim között, hogy mire felocsúdtam már a java részét be is faltam. Olvasmányos, könnyed és lehet vele rendesen haladni. Kevés benne a bukkanó, és igazi balzsam a léleknek, főleg ha valaki egy jó kis cozy mysteryre vágyik.
Lehet, hogy Bea a társadalom szemében vénkisasszony, de az enyémben egy igazán talpraesett, furfangos és tanulékony női karakter, aki megmutatja, hogy a régenskorban is lehet ésszel boldogulni, nem kell ahhoz feltétlen különlegesnek lenni, hogy teljes és kihívásokkal teli életet lehessen élni.
Az írónő olyan könnyedén, olyan természetesen vetette lapra a cselekményt, hogy nem egyszer azt éreztem, hogy bizony én is ott vagyok Bea mellett, és együtt nyomozunk, együtt jövünk rá az összefüggésekre, és együtt törünk borsot Kesgrave orra alá.