„A gyilkosság megadja a történet keretét, én pedig mindenféle dolgokat beleaggathatok – például romantikát is” – Interjú Lynn Messinával, a Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei szerzőjével
Interjú
Az amerikai Lynn Messina újságíróként kezdte a karrierjét. Első írói sikerét az egyik divatmagazinnál szerzett élmények ihlette, Fashionistas című regényével aratta, majd a 19. századi Angliában játszódó romantikus történelmi krimijeivel lopta be magát igazán az olvasók szívébe. A regényírás mellett az újságírást sem hagyta abba; cikkei többek között az American Babyben és a The New York Timesban jelennek meg.
Az írónő pár hónapja magyarul is olvasható, rejtélyekkel és románccal teli Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei-sorozata a 19. század elejére repít minket, amikor még a gyilkosok is úriemberek voltak. Klasszikus bűnügyi nyomozás, több mint egy csipetnyi humor és romantika – ezek a könyvek tökéletes olvasmányok mindazok számára, akik szeretnék rettegés nélkül kiélvezni a krimik izgalmait.
Arcátlan kíváncsiság
Semmi sem dob fel jobban egy elegáns vacsorapartit, mint egy vérbe fagyott hulla
Pioneer Books, 2023.10.24.
Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei
A huszonhat éves vénkisasszony Beatrice Hyde-Clare-nek semmi esélye férjet szerezni. Rokonai jótékonyságából élő árvaként egyetlen dolga a hímzés és az udvarias hallgatás. Egy elegáns vidéki fogadás vendégeként Beatrice tökéletesen hozza a szerepét, még Kesgrave borzasztóan idegesítő, ám annál is jóképűbb hercege sem hozza ki a sodrából.
A Moobius Magazinja most az írási szokásairól és imádni való szereplőiről kérdezte a szerzőt.
Már a regényeid előtt is írással foglalkoztál, sőt az újságírás továbbra is fontos része maradt az életednek. Miből fakad az írás iránti szereteted? És mikor jöttél rá, hogy hosszabb történetekbe szeretnél kezdeni?
Mindig is hosszabb történeteket írtam. 15 évesen döntöttem el, hogy regényíró akarok lenni, amikor elolvastam egy könyvet egy 14 éves lányról, aki 40 ezer dollárért elad egy videójátékot, majd meggyőzi a szüleit, hogy hadd építsen egy saját házat a hátsó kertben. Butaságnak tűnt az egész, és azt gondoltam, hát, ennél biztos jobbat tudok írni. Rögtön másnap elkezdtem az első regényem. Csak akkor váltottam az esszéírásra, amikor nem találtam kiadót a könyveimnek. Az esszé sokkal gyorsabb műfaj, szóval amikor az egyiket szívtelenül elutasítja az összes médiafelület, egy héttel később már egy újabbat tudsz benyújtani – hogy persze azt is szívtelenül elutasítsák.
A Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei – a régenskorszakban játszódó hangulatos könyvsorozatod – nemrég került bemutatásra a magyar olvasóknak. Miért éppen a régenskorszak?
Ezt a történelmi korszakot kedvelem a leginkább – részben azért, mert a női ruhák akkoriban olyan könnyedek és korlátlanok voltak. Rövidke időszak volt az 1700-as évek abroncsos szoknyái és a viktoriánus korszak összeszorított dereka és dekoltázsa között. És persze Jane Austen miatt. A Büszkeség és balítéletet 13 éves koromban olvastam először, és teljesen beleszerettem ebbe a korszakba. Ezek után minden, a régenskorszakban játszódó történetet elolvastam, amit csak találtam – időnként heti négy-öt könyvet is. Szóval tulajdonképpen ezért választottam a saját könyveimhez is ezt az időszakot: köszönhetően az elpazarolt tinédzseréveimnek, ezt ismerem a leginkább.
Hogyan tudtál ilyen autentikus környezetet teremteni a könyveidben? Mesélnél, kérlek, a kutatómunkádról? Olvastál esetleg korabeli etikettleckéket? (Mert Vera néni időnként bizony két lábon járó etikettkönyvnek tűnik… 😊)
Etikettleckéket pont nem, de több száz cikket elolvastam a korszak különböző aspektusairól. Minden alkalommal, amikor egy részletkérdéshez értem a történetben, abbahagytam az írást, és már keresgéltem is a Google-ön. Ez persze nagyon meghosszabbítja a folyamatot, ezért időnként megpróbálok továbblépni a hiányzó információn, mondván, hogy majd később kiegészítem, de ez általában annyira zavar, hogy épp csak egy bekezdésnyit haladok, aztán meg is állok, és jöhet a Google.
Bármi megtalálható, ha elég hosszú ideig keresgél az ember.
Bár nemrég épp azt próbáltam kideríteni, hogy hol volt Londonban a francia nagykövetség 1816-ban, és többhétnyi sikertelen kutatás után elkezdtem e-maileket küldözgetni ismeretlen akadémikusoknak, akiknek szerepelt a „francia történelem” a bemutatkozó szövegükben. Senki sem tudta! Aztán végre eszembe jutott, hogy írjak a jelenlegi londoni francia nagykövetségnek, mire ők azt válaszolták: „Nem vagyunk benne biztosak.” Három lehetséges helyszínt adtak meg nekem.
Mikor valaki a régenskorszakot emlegeti, általában a romantika jut először eszünkbe. A sorozatod nyitó kötete, az Arcátlan kíváncsiság ugyanakkor inkább a rejtélyekre, a humorra és persze az imádni való főhősnőnkre, Beatrice-re helyezi a hangsúlyt. Tudatos döntés volt a részedről, hogy nem vágtál bele azonnal egy romantikus szálba? És számíthatunk többre a következő részeket illetően?
Az a nagyszerű a bűnügyi történetekben, hogy beépített cselekménnyel rendelkeznek: valaki meghalt – ki a felelős érte? Imádom a romantikát, de nehéznek találom ilyen formában továbbgördíteni a narratívát. Egy bűnügyi krimi esetén a gyilkosság megadja a történet keretét, én pedig mindenféle dolgokat beleaggathatok – például romantikát is. Azért is szerettem volna egy egész könyvsorozatot írni, hogy kiderüljön, képes vagyok-e hosszú távon felépíteni egy romantikus kapcsolatot
Bea és a herceg románca lassan bontakozik ki, mert a kapcsolatok a való életben is lassan bontakoznak ki – és még a rózsaszín köd felszállása után folyamatosan alakulnak.
Az Arcátlan kíváncsiság egy megkérdőjelezhetetlenül vicces könyv, köszönhetően a leleményes főszereplőnek, Beának. Létező személy ihlette a karakterét?
Nem-nem. Bea alakja épp úgy jelent meg a fejemben, ahogy az olvasó találkozik vele: egy vacsoraasztalnál ücsörgő nő, aki legszívesebben hozzávágná az ételét a vele szemben ülő beképzelt, unalmas arisztokratához, mert az képtelen befogni a száját.
A modern olvasónak az a tény, hogy Beatrice mindössze 26 éves, és mégis vénkisasszonyként kezelik, egyszerre mulatságos és frusztráló. Úgy tekintesz rá, mint egy régenskorszakbéli feministára, amiért bebizonyítja mindenkinek, hogy férj nélkül is tökéletesen figyelemre méltó?
Abszolút! Teljesen nevetséges, hogy valaki, aki a húszas évei közepén jár, öreg lenne – nemhogy elhasznált és visszataszító.
És mi a helyzet az arrogáns, ugyanakkor annál is jóképűbb herceggel? Sokakat Mr. Darcyra emlékeztet a karaktere, de Darcyval ellenben ő tud nevetni magán, szóval az olvasók tűkön ülve várják, hogy vajon van-e esélye Beánál.
Akárcsak Bea esetén, először csak annyit gondoltam ki a hercegről, hogy egy beképzelt, unalmas arisztokrata az asztal másik oldalán. Eleinte nem tudtam, hogy gonosz lesz-e a történetben, esetleg a szerelmi szál másik tagja, vagy csak egy mellékszereplő. De szeretek játszani az elvárásokkal – ha az első benyomás után kiderül a karakterről, hogy valójában annak a szöges ellentéte. Szóval minél többet írtam, annál biztosabb voltam benne, hogy Bea első benyomásának tévesnek kell lennie a hercegről. Jó, nem teljesen tévesnek, inkább csak nem a teljes képnek.
Igazából nem számítottam arra, hogy a végére ilyen szimpatikussá válik. De ahogy említettétek is, az, ha valaki képes nevetni önmagán, az egy figyelemre méltóan szerethető tulajdonság.
Beszélgessünk a gyilkossági ügyekről! Hogyan találtad ki a bűntényeket és a nyomozásokat? Milyen módszerrel gondoskodtál arról, hogy érdekfeszítőek legyenek?
Ismét azt kell mondjam, nincs bevált módszerem! Csak elkezdek írni, és eleinte még semmit sem tudok: azt sem, hogy ki lesz az áldozat, és azt sem, hogy ki a gyilkos. Addig írok, amíg össze nem kezd állni a történet. Általában félútig, körülbelül 40 000 szóig szoktam eljutni, mire meg kell álljak, és ki kell találjam, hogy ki a gyilkos. Ebben az a nagyszerű, hogy azok a nyomok, amik mindaddig az egyik vagy a másik emberre utalnak, tényleg félrevezetőek. Innentől kezdve már a gyilkos kilétét ismerve fejezem be a regényt, majd erősen átdolgozom a szöveget. A második vázlat mindig óriási munka.
A könyvsorozat következő, Gyalázatos megtévesztés című része február végén érkezik magyarul. Mesélnél kicsit az olvasóknak, mire számíthatnak ebben a könyvben? (Persze spoilermentesen.)
Egy látszólag ártatlan hazugság, amit Bea a Lakeview Hallban ejtett ki a száján, saját életre kel. Meglátogatjuk a British Museumot, ahol Bea találkozik egy beképzelt könyvtárossal, aki nem hajlandó neki kiadni a szükséges információkat, csak azért, mert nő – és akkor ugyebár eredendően komolytalan is. És persze ott van még Bea és a herceg folyamatos csipkelődése…
Gyalázatos megtévesztés
Pioneer Books, 2024.02.27.
Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei
Beatrice Hyde-Clare kisasszonynak esze ágában sincs nyomozásba fogni, amikor előtte esik össze holtan egy earl a London Daily Gazette ajtajában. Igaz ugyan, hogy már sikeresen megoldott egy gyilkossági ügyet, de egyrészt a nyomozás nem úri kisasszonyhoz méltó foglalatosság, másrészt dolgozzanak meg végre a pénzükért a mihaszna újságírók is.
Mit olvasol szívesen szabadidőben? Tudnál esetleg könyveket ajánlani a Moobius olvasóinak?
Általában bűnügyi és romantikus regényeket olvasok, és néha lektűröket. Lássuk csak! Amiket ajánlok: Elizabeth Peters Amelia Peabody-sorozata, amelyben egy régész házaspár old meg bűnügyeket Egyiptomban még a Tutanhamon sírjának felfedezése előtti évtizedekben. És Dorothy L. Sayers Lord Peter Wimsey-könyveit, különösen azokat, amelyekben Herriet Vane is szerepel! A két háború közötti Angliában játszódnak. Csodálatosak, az írásmódjuk felejthetetlen!
