Nincs engedélyezve a javascript.
mobius_brand_elemek6.jpg
Moobius online könyváruház | Az ország legjobb könyves ajánlatai
2023. március 7.
A nőnapi könyvajánlónk után most következzenek a férfiak!

A nőnapi könyvajánlónk után most következzenek a férfiak!

Könyvajánló

A nőnap révén kicsit a „gyengébbik” nem került fókuszba, azonban nem feledkezünk meg az urakról sem, hiszen az olvasás mindenkié!

Listánkban különféle műfajú és témájú könyvek találhatók; többek között a gyönyörű díszdobozos kiadásban megjelent Híres férfiak & híres órák, Stephen King újabb nagyszerű regénye – vagy akár megtudhatjuk Az első bitcoin milliárdosok szerzőjétől, hogyan lett egy néhány százezer dolláros befektetésből alig öt év leforgása alatt milliárdos vagyon.

Stephen King – A búra alatt

Egy felsőbb hatalom által uralt világban vajon megmarad- e az ember embernek? Egy elképzelt világban játszódó történeten keresztül, feszített tempójú cselekményvilággal, ahol a szereplőknek nemcsak a fizikális nehézségekkel, de a mentális problémákkal is meg kell birkózniuk a túlélésük érdekében. Azon kívül, hogy egy misztikus thrillerről beszélünk, több, komolyan elgondolkodtató kérdést is felvet az emberiséggel kapcsolatban. Vajon sikerül-e az összefogás egy válságos helyzetben, amikor valóban szükség van rá? Mi a következménye annak, ha nem a számunkra megfelelő embernek szavazunk bizalmat?

A búra alatt

A búra alatt

Stephen King
Európa Könyvkiadó, 2022.11.30.
Egy teljesen átlagos, gyönyörű őszi napon a békés maine-i Chester's Mill kisvárosát váratlanul, a derült égből egy láthatatlan erőtér zárja el a világ többi részétől. A hirtelen alászálló „búrába” belecsapódik egy repülőgép és lángoló roncsokban zuhan le az égből, egy kertészkedő asszony keze leszakad, a szomszédos városban dolgozó emberek nem tudnak hazajutni.

„Valahányszor elolvasok egy Stephen King-könyvet, teljesen lenyűgöz az író elképesztően egyedi stílusa, és az, hogy milyen gyorsan elrepülnek az oldalak.”

Goodreads, olvasói vélemény

Urak számára kifejezetten jó választás lehet a Híres férfiak & híres órák, valamint a Nagy whiskykalauz című könyveink. Az előbbi bemutatja azokat a legendás órákat és viselőiket, akik megváltoztatták a világot. A Nagy whiskykalauz pedig Hans Offringa nemzetközi hírű író és whiskyszakértő kihagyhatatlan gyűjteménye; választ ad minden kérdésre, amely a whiskyvel kapcsolatban felmerülhet bennünk.

Híres férfiak & híres órák

Akár a pontosság és művészet csúcsát képviselő időmérőről, akár egy különleges érzelmi jelentést hordozó egyszerű karóráról van szó, mindig izgalmas történetek húzódnak meg a háttérben…

Híres férfiak & híres órák

Híres férfiak & híres órák

Díszdobozban

Matt Hranek
Alexandra Kiadó (A), 2022.09.26.
Egy férfi és az órája között eltéphetetlen kötelék feszül
Paul Newman Rolex Daytonája, amelyet feleségétől, Joanne Woodwardtól kapott. Wally Schirra űrhajós Omega Speedmastere, az első óra a világon, amely megjárta a Holdat. Sylvester Stallone arany Submarinere, az első értékes dolog, amit megengedhetett magának.

Nagy whiskykalauz

Hogyan kell helyesen írni: whisky vagy whiskey?
Mi köze a francia forradalom által elsöpört uralkodóháznak a Kentucky Bourbon whiskey-hez?
Milyen hatással volt a szesztilalom a whiskygyártásra?
Ki volt Johnnie Walker?

Kihagyhatatlan olvasmány whiskyrajongók számára!

Nagy whiskykalauz

Nagy whiskykalauz

Hans Offringa 
Alexandra Kiadó (A), 2022.09.15.
Kihagyhatatlan olvasmány whiskyrajongók számára
Hogyan kell helyesen írni: whisky vagy whiskey? Mi köze a francia forradalom által elsöpört uralkodóháznak a Kentucky bourbon whiskey-hez? Milyen hatással volt a szesztilalom a whiskygyártásra? Ki volt Johnnie Walker? Mik azok a pagoda alakú tornyok Skóciában?

Az első bitcoin millliárdosok

A Winklevoss ikrek, Tyler és Cameron nevét David Fincher filmjéből, a The Social Network – A közösségi hálóból ismerhetjük: állításuk szerint az ő forráskódjukat lenyúlva készítette el Mark Zuckerberg a Facebook első változatát. Az első bitcoin milliárdosok vad partikkal, FBI-rajtaütésekkel és furcsa karakterekkel fűszerezett, lenyűgöző és teljes egészében igaz története…

Az első bitcoinmilliárdosok

Az első bitcoinmilliárdosok

Ben Mezrich
Alexandra Kiadó (A)
Az első bitcoinmillárdosok vad partikkal, FBI rajtaütésekkel és furcsa karakterekkel fűszerezett lenyűgöző és teljes egészében igaz története a dark web mélyén zajló illegális kereskedelemtől egészen a mindent felforgató bitcoin lázig követi a kriptovaluták történetét.

„Úgy döntöttünk, hogy pénzünket és hitünket egy olyan matematikai keretrendszerbe helyezzük, amely mentes minden politikától és emberi hibától”

Tyler Winklevoss

Obscuritas

Az eset egyszerűnek tűnik: a Stockholmhoz közeli erdőben brutálisan agyonvernek egy focibírót egy ifjúsági meccs után. A rendőrség azonnal gyanúsítottra lel az egyik játékos nagyhangú, alkoholista apja személyében, aki összeszólalkozott az afgán származású bíróval, Dzsamál Kabírral – gyilkosság hirtelen felindulásból.

A tetovált lány hivatalos folytatásait megíró David Lagercrantz Obscuritas című könyve a Rekke & Vargas-sorozat első kötete.

Obscuritas
moobius-krimi-thriller

Obscuritas

David Lagercrantz
Alexandra Kiadó (A)
Rekke & Vargas
Az eset egyszerűnek tűnik: a Stockholmhoz közeli erdőben brutálisan agyonvernek egy focibírót egy ifjúsági meccs után. A rendőrség azonnal gyanúsítottra lel az egyik játékos nagyhangú, alkoholista apja személyében, aki összeszólalkozott az afgán származású bíróval, Dzsamál Kabírral - gyilkosság hirtelen felindulásból.

Nyugaton a helyzet változatlan

A Nyugaton a helyzet változatlan nem pusztán életrajzi regény, hanem zsigerien érzékletes megjelenítése a modern háború embertelenségének.
A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan százéves regényének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első világháború vérszivattyújába, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza.

A 95. Oscar-gála jelöltjei közt szerepel a Nyugaton a helyzet változatlan legújabb filmes feldolgozása is, amely 9 jelölést tudhat a magáénak.

Nyugaton a helyzet változatlan

Nyugaton a helyzet változatlan

Erich Maria Remarque
Alexandra Kiadó (A), 2023.02.21.
Erich Maria Remarque regénye rendkívül időszerű volt első megjelenése idején, 1929-ben, amikor már gyülekezni kezdtek az elsőnél is pusztítóbb második világégés viharfelhői, és legalább ennyire aktuális ma is, amikor néhány száz kilométerre Magyarországtól városok lángolnak és ágyúk dörögnek. Az embertelenség idejében az irodalom minden korábbinál fontosabb.