„Ha az elefántok harcolnak, a fű szenved alattuk – tartja egy kelet-afrikai mondás. Gurnah regénye ennél sokkal kifinomultabb. De mégis: ez a fű regénye.” (Financial Times)
Brutális erőszak, elnyomás, népirtás. A Német Birodalom 19. század végi kelet-afrikai gyarmatosítási politikája és gyakorlata nem sokban különbözött a későbbi, egy kontinenssel odébb véghez vitt háborús stratégiájától. Az itt élőknek a nyugodt élet kialakítására vajmi kevés az esélyük – a véráztatta földek útjait emberi koponyák és csontok szegélyezik.
A pusztító háború és a gyarmatosítás következményeinek afrikai szemszögből való elmesélése mind ez idáig váratott magára. A regénybeli szereplők – az indiai–afrikai származású Khalifa; felesége, a szigorú, muszlim Asha; a németek vérszomjas afrikai osztagában, az aszkariknál kiképzett Hamza; az árván maradt kislány, Afiya és a szellem megszállta Ilyas – hol összefonódó, hol egymástól távolodó életútját követhetjük végig az első világháború kitörésétől a második világháború végéig az egykori Német Kelet-Afrika területén.
Gurnah lenyűgöző elbeszélése a kultúrák és civilizációk összecsapásáról, a rasszizmus pszichológiájáról a hétköznapi emberek sorsán keresztül mélyen elgondolkodtató, megrázó és megindító – és az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket.
Abdulrazak Gurnah 1966-ban tizennyolc évesen menekült el szülőföldjéről, Zanzibárról, az arab lakosságot ért üldöztetés elől. 1968-ban az Egyesült Királyságban telepedett le, itt végezte tanulmányait és lett az irodalomtörténet professzora a Kenti Egyetemen. Kutatási szakterülete a gyarmati irodalmak. Könyveit többször jelölték a Booker- és a Whitbread-díjakra. Az Utóéletek, a tizedik regénye, 2020 októberében jelent meg, és rá egy évre kapta meg az irodalmi Nobel-díjat „a gyarmatosítás következményeinek és a menekültek sorsának megalkuvást nem ismerő és együttérző bemutatásáért, a kultúrák és a kontinensek közötti szakadék feltárásáért”.