Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2020. november 7.
Cixin Liu Háromtest-trilógiája díjat nyert

Cixin Liu Háromtest-trilógiája díjat nyert

A könyves világ hírei

Cixin Liu Háromtest-trilógiája nyerte el A Szellemi Tulajdon Világszervezete és a Kínai Nemzeti Szerzői Jogi Hivatal szerzői díját. Az eddig kétmillió példányban elkelt regényfolyamból a Trónok harca alkotói készítenek Netflix-filmsorozatot.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) és a Kínai Nemzeti Szerzői Jogi Hivatal (National Copyright Administration of China, NCAC) 2008-ban közösen alapított, kétévente kiosztott nemzetközi elismerését nyerte el idén Cixin Liu, a világszerte 2 000 000 példányban elkelt Háromtest-trilógia alkotója. Cixin műve már eddig is több rangos díjat tudhat magáénak (többszörös Galaxy-, Hugo-, Locus-, Ignotus- és Arthur C. Clarke-díjas), ám a most elnyert WIPO-NCAC szerzői díja különösen fontos, mivel ez Kína szerzői jogok terén kimutatott legnagyobb elismerése.

Cixin Liu Háromtest-trilógiájának elsöprő globális sikere a 2014-es angol megjelenésével kezdődött – az akkor hivatalban lévő amerikai elnök, Barack Obama is melegen ajánlotta mint kedvenc olvasmányát. Az Európa Könyvkiadó gondozásában 2016–2019-ben megjelent magyar kiadás három kötete – A Háromtest-probléma, A sötét erdő, A halál vége – Pék Zoltán és Dranka Anita fordításában olvasható. Az amerikai elnökön kívül George R. R. Martin, A tűz és jég dala írója is rajongója a regénynek. Nem véletlen, hogy a könyveiből készült nagy sikerű filmsorozat alkotói közreműködnek a Háromtest-trilógia Netflixes adaptációjában. „Cixin Liu trilógiája a legambiciózusabb tudományos-fantasztikus sorozat, amelyet valaha olvastunk.

„Az 1960-as évektől egészen az idők végezetéig és a világegyetem távoli pereméig viszi kalandos utazásra az olvasókat” – nyilatkozta a Trónok harca alkotói gárdájából David Benioff és a True Blood-filmsorozat írójaként is ismert D. B. Weiss. – „Az elkövetkező éveket azzal szeretnénk eltölteni, hogy mindezt a világnagyközönsége számára is életre keltsük.”

„Figyelemreméltó, kinyilatkoztatásszerű, kihagyhatatlan!” (Kirkus)

„A kínai sci-fi mérföldköve” (The New York Times)

„"Liu regénye a felfedezés izgalmát és a méretarányok szépségét eleveníti fel…rendkívüli módon!” (The New Yorker)

A Háromtest-probléma
Kiadóvezetőnk kedvence

A Háromtest-probléma

Cixin Liu
Európa Könyvkiadó
Háromtest-trilógia
1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyetemista lánynak, Ye Wenjiének végig kell néznie, ahogy a vörösgárdisták halálra verik édesapját, a köztiszteletben álló tudóst. Ez a trauma nemcsak Ye Wenjie életét terelte gyökeresen eltérő irányba, hanem az egész emberiség sorsát is megváltoztatta.
A sötét erdő
Kiadóvezetőnk kedvence

A sötét erdő

A háromtest-trilógia 3/2

Cixin Liu
Európa Könyvkiadó, 2024.04.15.
Háromtest-trilógia
A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok.
A halál vége

A halál vége

(E-könyv)

A háromtest-trilógia 3.

Cixin Liu
Európa Könyvkiadó, 2019.
Háromtest-trilógia
Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba