Gondolkodtál már azon, hogyan készültek az első szótárak? Azon, hogy kik és milyen alapon választották ki, mely szavak kerüljenek bele ezekbe, és mik azok, amiket ki lehet hagyni? Pip Williams ezt a gondolatkísérletet végzi el Elveszett szavak szótára című regényében, ahol bebizonyítja, igenis ereje van a szavaknak, főleg azoknak, amiket el akarnak feledtetni velünk.
A történet főhőse Esme, aki tanúja annak a nagyratörő vállalkozásnak, ami nem más, mint az első Oxford English Dictionary létrehozása. Ezen dolgozik Esme édesapja néhány társával együtt, miközben Esme az asztal alatt várja, hogy leessenek azok a szavak, amiket a dolgozó férfiak ledobnak, mert nem tartják őket érdemesnek arra, hogy a szótárba bekerüljenek. Habár a hatalmas szótár célja, hogy szavaival magába foglalja az angol nyelv egész történelmét, mégis kimaradnak belőle olyan szócikkek, amelyek ugyanannyira fontos részei valóságunknak és társadalmunknak – ezzel azonban az akadémikus férfiak nem értenek egyet. Ezek a szavak nem mások, mint főleg nőkhöz köthető kifejezések vagy az alsóbb osztály és a társadalom peremén élők szókészletei. Esme ezeket a – leejtett cetliken szereplő – szavakat gyűjti össze titokban, és megteremti az Elveszett szavak szótárát azzal a céllal, hogy megmentse őket, egyben e szavak használóit is a feledéstől. Az első világháború árnyékában és a nőjogi mozgalmak közepette kezdi el felkeresni ezeket az embereket, miközben saját életének nehézségeivel is meg kell küzdenie. Ugyan Esme nem nélkülöző családból származik, de nőként – mi több, anya nélkül felnővő nőként – mégsem olyan egyszerű helyet találnia magának ebben a világban. Esme barátain és ismerősein keresztül pedig még nehezebb sorsoknak lehetünk tanúi, a szolgálóktól a munkásokig olyan emberekkel találkozunk, akikről hajlamosak megfeledkezni azok, akiknek a jólét és gazdagság adottnak számít.
„A szavak meghatároznak, megértetnek minket, azonban olykor az elnyomás és kizárás eszközeivé válhatnak.”
Ebben a történelmi fikcióban nemcsak a lexikográfia és a nyelvészet világába kaphatunk izgalmas betekintést, de a 20. század eleji társadalmi változásokról is valós képet kaphatunk. Bár a könyv szereplői fiktív karakterek, mégis reprezentatívak, bemutatják, hogyan próbáltak túlélni és kiállni magukért azok, akikért más nem szólalt fel, emellett elgondolkodtatja az olvasót arról, hány olyan része lehet a nyelvnek, egyben a történelemnek, ami kimaradt azért, mert a (tudományos) elit nem tartotta eléggé fontosnak azokat. Mert csak azokról a dolgokról tudunk beszélni igazán, amikhez léteznek szavaink. Ha pedig elvesznek, elveszik a világlátásunk egy lehetséges része is. Pip Williams könyve érdekes lehet mindazoknak, akiket érdekelnek a történelem elfelejtett szakaszai, akik tudják, milyen meghatározó az életünkben a nyelv, amit használunk, és akik készek arra, hogy mindezt fiktív, de igazán élő sorsok tükrében fedezzék fel.