Lidia Maksymowicz 1940. november 15-én született a Lengyelországban található Oświęcimben. Hithű katolikus édesanyja a német invázió legelső napjaiban csatlakozott a fehérorosz ellenállókhoz, majd az erdőkben rejtőztek el. Hároméves volt, amikor édesanyjával és anyai nagyszüleivel együtt Auschwitzba deportálták azzal a váddal, hogy együttműködtek a partizánokkal. Lidia mind a mai napig emlékszik a megérkezésükre, az őket odaszállító marhavagonok bűzére…
Amikor arról kérdezték, hogy ilyen fiatal korából hogyan emlékezhet ilyen intenzíven a történtekre, határozott választ adott: „A félelem, a terror, minden érzelem nagyon mély volt, lehetetlen elfelejteni őket. Még mind a mai napig élnek bennem, a lenyomatuk rajta van az egész életemen. És itt van ez a szám is a karomon: 70072, ami soha nem fogja engedni elfelejteni mindezt.”
Lidia tizenhárom hónapot töltött a pokolban, Birkenau gyerekbarakkjában a „halál angyalának”, Joseph Mengelének kísérleti alanyaként.
„Nem emlékszem az arcára, csak a kifényesített bakancsára. Amikor hallottam a lépteit, bebújtam a szalmazsák alá, becsuktam a szememet. Azt gondoltam, hátha nem talál meg” – emlékezett vissza egy interjújában.
1945 januárjában, miután orosz csapatok felszabadították a tábort, néhány méterre onnan egy gyermektelen lengyel asszony fogadta be. Valódi édesanyját sosem felejtette el, és nem adta fel a reményt, hogy egyszer újra találkozhatnak, annak ellenére sem, hogy nem volt biztos benne, hogy valóban életben van. Csodával határos módon a Vöröskereszt segítségével hosszú évek után ismét találkozhatott édesanyjával.
„Soha nem hagytam abba a keresést, bár azt hittem, talán meghalt. Végül kiderült: a Szovjetunióban élt, 17 év után találkoztunk újra. Amikor Auschwitzban különválasztottak tőle, megígérte, hogy találkozunk még. Betartotta az ígéretét” – emlékezett vissza az írónő.
2021-ben Lidia Ferenc pápával is találkozhatott, aki a vatikáni Szent Damazusz-udvarban a szerdai általános audiencia után megcsókolta a fekete számot, amelyet a koncentrációs táborban tetováltak a karjára. Az események után a szerző így nyilatkozott:
„Nagyon hálás vagyok Ferenc pápának a gesztusáért, ami számomra nem is igazán a saját személyemnek szólt, hanem mindazoknak a gyerekeknek, akik meghaltak ezeken a területeken, akiket megfosztottak az élethez való joguktól, és akiket szinte kivétel nélkül azonnal meggyilkoltak. Egy olyan megnyilvánulás volt, mely megerősített és kibékített a világgal.”
A 81 éves, jelenleg Krakkóban élő Lidia Maksymowicz idős kora ellenére mind a mai napig küldetésének érzi, hogy a fiatalokban fenntartsa az emlékezetet, és emlékeztesse őket, hogy a világ jövője az ő kezükben van. A kislány, aki képtelen gyűlölni nem más, mint az ő tanúságtétele, hogy minél hangosabban kiálthassa: soha többé! Mert nem szabad hagynunk, hogy ilyesfajta borzalom és kegyetlenség újra megtörténhessen.