Max Gross: Az elfelejtett stetl – Részlet

Előfordulhat, hogy egy városkáról elfeledkezzen a világ?

Az apró lengyelországi stetl, Kreskol évtizedek óta él boldog elfeledettségben, a civilizáció vívmányaitól érintetlenül, változatlanul. Lakói zavartalan békességben töltik napjaikat, mit sem tudva a holokauszt borzalmairól vagy a hidegháborúról. Itt nincsenek autók, nincs elektromosság, sem internet vagy vezetékes víz. Ám egy friss házasságban kipattanó botrány dagadni kezd, túlnő a városka határain, és ennek eredményeképpen a kreskoliak egyszer csak szembesülnek a 21. század létezésével.

Max Gross újságíró, a Commercial Observer főszerkesztője. New Yorkban él a feleségével és a fiával. Az elfelejtett stetl, amely 2021-ben elnyerte a Nemzeti Zsidó Könyvdíjat,az első regénye.

Egy augusztusi délutánon egy kisfiú kiabálása töltötte be Kreskol utcáit. Ugyanazt a szót harsogta újra és újra.

– Másiách! – kiabálta a kis Ezra Schneider. – Másiách! Másiách! Másiách!

Amikor valaki megkérdezte a fiút, hogy mi történt, ő a kisujjával az ég felé mutatott, és mindannyian megláttunk valami nagyon különöset.

Egy vasszekér jelent meg odafönn, és úgy csapkodta a levegőt a fémszárnyaival, hogy azok ezer szorgos kasza hangján suhogtak. Érkezését szélroham kísérte, amely akkora porfelhőt vert, hogy a város főterére gyűlt népek kétrét görnyedve köhögtek és prüszköltek tőle.

Nem a kisfiú bolondult meg. Nem szellemeket meg démonokat látott. Valóban a Messiás repült Kreskolba!

Valakinek az eszébe jutott, hogy gyorsan értesítse Sokołow rabbit, a samesz pedig előhozta a kosszarvat a zsinagógából. Úgy fújták a sófárt, mintha jom kippur lett volna, bár a szekér zajától úgysem lehetett hallani. Egyre több bolt és lakóház ajtaján dugta ki valaki a fejét, hogy megnézze, mire ez a nagy felhajtás.

Sok asszony elájult. Mások térdre borultak, és könnyekben törtek ki. A legeslegbölcsebbek is olyan kiszolgáltatottnak és parányinak érezték magukat, mint a kisdedek, akik megszólalni sem mernek. Egy írnok letépte magáról a kötényét, összegörnyedt, és telehányta az utcát. Még Sokołow rabbi keze is remegett.

Egyedül a bóherek nem lepődtek vagy ijedtek meg, egyszerűen csak eksztázisba jöttek. A szemük elhomályosult, körbe álltak, énekelve és táncolva hirdették az eddigi világ diadalmas pusztulását. Úgy tűnt, elfogadják a csodát, szerintük a legjobbkor érkezett, és nem is lepődtek meg rajta különösebben. (Sok kisgyerek állt be közéjük táncolni és ujjongani.)

A szekér néhány pillanatig a föld fölött lebegett, majd talált egy kedvére való helyet a főtéren, és leszállt közénk. Kinyílt egy festett ajtó, és egy fehér szakállú férfi lépett mögüle a földre.

– A Messiás! – kiáltotta valaki.

A város többi lakója teli torokból megismételte, amit hallott, és térdre rogyott.

A fehér szakállút meglepte, hogy így fogadják. Végignézett a hívein, de mielőtt megszólalhatott volna, egy fiatalabb is kilépett a szekérből: ő nem viselt szakállat, és úgy öltözött, mint egy goj.

Váltottak egymással pár szót, amelyet senki sem értett a városban. Igazából az érzelmek áradatára készültünk, de ekkor elbizonytalanodtunk. Természetesen korábban is láttunk már gojokat, ott voltak például a cigányok. Most mégis összezavart minket, hogy a Messiás egy nem zsidó társaságában érkezik.

Ezután azonban valami még sokkal szokatlanabb következett. A goj nyomában Jankel Lewinkopf ugrott ki a szekérből elegáns, csinos ruhában. És bár ugyanolyan gebe maradt, mint amilyen három hónappal korábban volt, amikor elindult Kreskolból, egészségesnek látszott, nem úgy nézett ki, mint aki jobb híján gyökerekből és fűből volt kénytelen levest főzni magának az erdőben.

Ekkor már hármasban beszélgettek, és közben lecsendesedett a szekérből áradó, fülsiketítő zaj.

– Jankel? – szánta el magát végül Sokołow rabbi.

– Jó napot, rabbi! – köszönt a fiú, azután visszafordult a Messiáshoz.

– Mi ez az egész? Eljött a Messiás?

– Tudni akarják, mi ez az egész – Jankel elég hangosan beszélt ahhoz, hogy mind halljuk. – Mit feleljek?

A Messiás a gojra nézett, halkan mondott neki valamit, Jankel meg hallgatta őket. Azután a Messiás a fiúhoz hajolt, és a fülébe súgott.

– Nem, Sokołow rabbi – mondta Jankel mindenkinek, aki összegyűlt a főtéren. – Ez az ember nem a Messiás. A világ vége már eljött, és elmúlt. Lemaradtunk róla.