„Rengeteg szülőtől jött olyan visszajelzés, hogy eddig nem volt merszük felhozni ilyen jellegű beszélgetéseket, de ez a könyv felbátorította őket…”

Kemény Kristóf már számtalan önéletrajzi kötet ötletgazdája és felelős szerkesztője volt, emellett pedig Frei Tamás sikerkönyveit menedzselte és lektorálta. Puskás Ferenc gyerekkoráról szóló mesekönyvsorozata a kicsik nagy kedvence lett az elmúlt években, ráadásul idén áprilisban megjelent a mesék alapján készült animációs filmek nyitó epizódja.

Lassan Kristóf fia, Dávid is serdülőkorba lép, így nem csoda, hogy új ifjúsági regénysorozata, a #suliLOVE valamennyi tinédzser fiút és lányt foglalkoztató témákat feszeget.

Kristóf hobbija az írás, a futball pedig az élete: Angliában végzi az edzőképzést, a Budapest Honvéd szakmai csapatában dolgozik. Az angol foci szerelmesei a DigiSport TV-n, a Premier League közvetítéseinél találkozhatnak vele szakértőként. De hogyan is jött számára a #suliLOVE-sorozat gondolata? Erről és az első visszajelzésekről mesél most a Moobius olvasóinak.

Azért ez nem egy új keletű hobbi. Még aktívan futballoztam, amikor a saját meccseimről tudósítottam a helyi lapnak, az egyetlen magyar sportújságnál pedig már 2003-ban jelent meg cikkem. Könyvekkel több mint egy évtizede foglalkozom, először angolszász mintára sportolók, hírességek önéletrajzának megjelenését koordináltam. Sok ötletemből szerencsére sikersztori lett: több kötet mellett Majka, Détári, Klapka György, Dárdai, Caramel könyve, vagy éppen a viszkis rabló regénye a maga műfajában kimagasló eladási számokat hozott. Mindeközben hazánk talán legsikeresebb írójának munkáját segíthettem, Frei Tamás könyveit lektoráltam, menedzseltem. 2016-ban nagy vágyam valósult meg azzal, hogy a legendás Puskás Ferenc életéről háromrészes mesekönyvsorozatom jelent meg, amiből azóta animációs film is készült. Az, hogy tiniknek szóló regényt írjak, a karantén alatt fogalmazódott meg bennem.

Az első részt a tavaszi karantén alatt írtam meg, alig egy hónap alatt. Mivel a futballélet is leállt, kialakítottam egy napi rutint, amihez ragaszkodtam, és minden áldott nap írtam valamennyit. A második kötet már neccesebb volt, mert akkor újra elkezdődött a foci, edző vagyok, reggeltől estig feladataim vannak, úgyhogy éjszakánként ültem le a gép elé. Kaptam egy határidőt, amit nehezen ugyan, de tartani tudtam.

Az első gondolatom az volt, hogy egy fiú lesz a főhős, és az ő szemszögéből mesélek. Amikor az első néhány mintafejezetet elküldtem a kiadónak, ők pedig elolvastatták azt néhány fiatallal, egy 17 éves lány tesztolvasótól az a vélemény jött vissza, hogy jó, jó a szöveg, érdekes, de őt igazából hidegen hagyja, hogy egy fiú miről mit gondol. Ez felnyitotta a szemem, és átstrukturáltam a koncepciót: eldöntöttem, hogy kétszereplős lesz a történet, hogy mindkét nézőpontot megismerjük, a lányok és a fiúk is tudjanak azonosulni az egyik főszereplővel. Valljuk be, jó rég voltam már tinikorú, de egy kissrác bőrébe még csak-csak képes vagyok belebújni, már csak azért is, mert nekem is van egy fiam, tudom, mik foglalkoztatják a korosztályát, mi a téma a suliban, milyen nyelvezetet használnak – na de egy serdülő lány fejével nem egyszerű gondolkozni… Úgyhogy igen, voltak segítőim, a nővérem például, akinek van egy 14 éves lánya, illetve olyan ismerősök, barátok, akik tudják, milyen manapság tinilánynak lenni. Szóval jött muníció rendesen, és szerintem érződik is a két szereplő érzelmi intelligenciája közötti különbség, hiszen a lányok valahol még mindig romantikusabbak, szentimentálisabbak, mint a menősködni igyekvő srácok.

Azért is tartok ott az életemben, ahol tartok, azért valósíthatom meg a céljaimat lépésről lépésre, mert sosem foglalkoztatott különösebben, hogy ki-mit gondol rólam, ki hogyan fogadja, amit mondok vagy teszek. A futballban is akkor juthatsz előre, ha van egy elképzelésed, egy víziód, amit követsz, van egy filozófiád, amit nem hagysz elveszni útközben. Én mindig kimondtam a véleményemet, sosem kerültem a konfliktust, vállalom, amit gondolok. Voltak pillanatok az írás közben, amikor olyan részhez értem, amiről tudtam, hogy kényes, vagy kiütheti a biztosítékot, de nem álltam meg, nem fogtam vissza magam. Jó sztori, hogy a munka közben egy 13 éves fiú is olvasta a fejezeteket, mert tőle is kaptam visszajelzéseket a tartalomról. Az anyukája is bele-beleolvasott, tudta, hogy épp egy olyan résznél tart a gyerek, amiről aligha beszél szívesen közönség előtt. Csakhogy a család többi tagja nem tudta, hogy épp miről van szó a regényben, és a vasárnapi ebédnél elkezdték faggatni, hogy milyen a könyv, hol jár épp a sztori. Szegény gyerek pedig pirult és pirult, és csak annyit volt képes kipréselni magából, hogy elég izgalmas…

Hogy nem volt hibás döntés ezeket a dolgokat is beletenni a történetbe, bizonyítja: rengeteg szülőtől jött olyan visszajelzés, hogy eddig nem volt merszük felhozni ilyen jellegű beszélgetéseket, de ez a könyv felbátorította őket, mert immár biztosak abban, hogy a gyerekek között felmerülnek ezek a témák.

Folyamatosan érkeznek, és az a meglepő, hogy minden korosztályból. A felnőttek általában azt hozzák fel, hogy baromi jól szórakoznak, a gyerekektől pedig az a vélemény jön, hogy olyan, mintha az ő sulijukban játszódna a történet, pont olyan a stílus, a dumák, mint amit a mindennapok során használnak. Az a vicces, hogy több focistám is olvasta már, szóval büszke vagyok rá, hogy nemcsak a pályán, de a pályán kívül is hatással vagyok rájuk.

Nem akarom lelőni a poént, de a huzavona, „a se veled, se nélküled” kapcsolat megmarad. A következő részekben elkezdődnek majd a gimis évek, és hát tudjuk, hogy jönnek az új impulzusok, az új barátok, az új ismerkedési felületek, és ilyenkor óhatatlanul is el-elcsábulnak a fiatalok. Ugyanakkor ne feledjük, hogy mindkét főhős elhivatott sportoló, és hát ha komolyan gondolják a karriert, akkor itt is súlyos döntéseket kell meghozni.