Kemény Kristóf már számtalan önéletrajzi kötet ötletgazdája és felelős szerkesztője volt, emellett pedig Frei Tamás sikerkönyveit menedzselte és lektorálta. Puskás Ferenc gyerekkoráról szóló mesekönyvsorozata a kicsik nagy kedvence lett az elmúlt években, ráadásul idén áprilisban megjelent a mesék alapján készült animációs filmek nyitó epizódja.
Lassan Kristóf fia, Dávid is serdülőkorba lép, így nem csoda, hogy új ifjúsági regénysorozata, a #suliLOVE valamennyi tinédzser fiút és lányt foglalkoztató témákat feszeget.
Kristóf hobbija az írás, a futball pedig az élete: Angliában végzi az edzőképzést, a Budapest Honvéd szakmai csapatában dolgozik. Az angol foci szerelmesei a DigiSport TV-n, a Premier League közvetítéseinél találkozhatnak vele szakértőként. De hogyan is jött számára a #suliLOVE-sorozat gondolata? Erről és az első visszajelzésekről mesél most a Moobius olvasóinak.
Azért ez nem egy új keletű hobbi. Még aktívan futballoztam, amikor a saját meccseimről tudósítottam a helyi lapnak, az egyetlen magyar sportújságnál pedig már 2003-ban jelent meg cikkem. Könyvekkel több mint egy évtizede foglalkozom, először angolszász mintára sportolók, hírességek önéletrajzának megjelenését koordináltam. Sok ötletemből szerencsére sikersztori lett: több kötet mellett Majka, Détári, Klapka György, Dárdai, Caramel könyve, vagy éppen a viszkis rabló regénye a maga műfajában kimagasló eladási számokat hozott. Mindeközben hazánk talán legsikeresebb írójának munkáját segíthettem, Frei Tamás könyveit lektoráltam, menedzseltem. 2016-ban nagy vágyam valósult meg azzal, hogy a legendás Puskás Ferenc életéről háromrészes mesekönyvsorozatom jelent meg, amiből azóta animációs film is készült. Az, hogy tiniknek szóló regényt írjak, a karantén alatt fogalmazódott meg bennem.
Azt vettem észre, hogy ez egy olyan közönség, amely nem kap elég figyelmet és törődést a magyar szerzőktől, holott kiket vegyünk rá az olvasásra, ha nem a tinédzsereket? Mert oké, hogy a suliban kiadnak nekik kötelező olvasmányokat, de baromi nehéz elérni, hogy szabadidejükben ne a tévét bámulják vagy videójátékozzanak, TikTokon szörföljenek, hanem vegyenek kézbe egy könyvet. Szóval tudtam, hogy valami különlegeset kell ajánlani ahhoz, hogy felvehessem a versenyt a modern kütyükkel. Úgyhogy azt találtam ki, olyan sorozatot indítok útnak, amely róluk szól, amiben olyan sztorikkal, olyan hangvétellel találkoznak, amiknek az olvasása közben magukra ismernek.
Az első részt a tavaszi karantén alatt írtam meg, alig egy hónap alatt. Mivel a futballélet is leállt, kialakítottam egy napi rutint, amihez ragaszkodtam, és minden áldott nap írtam valamennyit. A második kötet már neccesebb volt, mert akkor újra elkezdődött a foci, edző vagyok, reggeltől estig feladataim vannak, úgyhogy éjszakánként ültem le a gép elé. Kaptam egy határidőt, amit nehezen ugyan, de tartani tudtam.
Az első gondolatom az volt, hogy egy fiú lesz a főhős, és az ő szemszögéből mesélek. Amikor az első néhány mintafejezetet elküldtem a kiadónak, ők pedig elolvastatták azt néhány fiatallal, egy 17 éves lány tesztolvasótól az a vélemény jött vissza, hogy jó, jó a szöveg, érdekes, de őt igazából hidegen hagyja, hogy egy fiú miről mit gondol. Ez felnyitotta a szemem, és átstrukturáltam a koncepciót: eldöntöttem, hogy kétszereplős lesz a történet, hogy mindkét nézőpontot megismerjük, a lányok és a fiúk is tudjanak azonosulni az egyik főszereplővel. Valljuk be, jó rég voltam már tinikorú, de egy kissrác bőrébe még csak-csak képes vagyok belebújni, már csak azért is, mert nekem is van egy fiam, tudom, mik foglalkoztatják a korosztályát, mi a téma a suliban, milyen nyelvezetet használnak – na de egy serdülő lány fejével nem egyszerű gondolkozni… Úgyhogy igen, voltak segítőim, a nővérem például, akinek van egy 14 éves lánya, illetve olyan ismerősök, barátok, akik tudják, milyen manapság tinilánynak lenni. Szóval jött muníció rendesen, és szerintem érződik is a két szereplő érzelmi intelligenciája közötti különbség, hiszen a lányok valahol még mindig romantikusabbak, szentimentálisabbak, mint a menősködni igyekvő srácok.
Azért is tartok ott az életemben, ahol tartok, azért valósíthatom meg a céljaimat lépésről lépésre, mert sosem foglalkoztatott különösebben, hogy ki-mit gondol rólam, ki hogyan fogadja, amit mondok vagy teszek. A futballban is akkor juthatsz előre, ha van egy elképzelésed, egy víziód, amit követsz, van egy filozófiád, amit nem hagysz elveszni útközben. Én mindig kimondtam a véleményemet, sosem kerültem a konfliktust, vállalom, amit gondolok. Voltak pillanatok az írás közben, amikor olyan részhez értem, amiről tudtam, hogy kényes, vagy kiütheti a biztosítékot, de nem álltam meg, nem fogtam vissza magam. Jó sztori, hogy a munka közben egy 13 éves fiú is olvasta a fejezeteket, mert tőle is kaptam visszajelzéseket a tartalomról. Az anyukája is bele-beleolvasott, tudta, hogy épp egy olyan résznél tart a gyerek, amiről aligha beszél szívesen közönség előtt. Csakhogy a család többi tagja nem tudta, hogy épp miről van szó a regényben, és a vasárnapi ebédnél elkezdték faggatni, hogy milyen a könyv, hol jár épp a sztori. Szegény gyerek pedig pirult és pirult, és csak annyit volt képes kipréselni magából, hogy elég izgalmas…
Én szerettem volna, ha olyan témákat is érintünk, amiről otthon nem minden család képes őszintén beszélni, mert ezeket a szitukat sem lenne szabad az asztal alá söpörni. Mert a testük, a másik nem, a szexualitás igenis foglalkoztatja a sulisokat, ahogy hiába nem veszünk róla tudomást, sajnos már az általános iskolában megjelenik a cigaretta, esetenként a drog.
Hogy nem volt hibás döntés ezeket a dolgokat is beletenni a történetbe, bizonyítja: rengeteg szülőtől jött olyan visszajelzés, hogy eddig nem volt merszük felhozni ilyen jellegű beszélgetéseket, de ez a könyv felbátorította őket, mert immár biztosak abban, hogy a gyerekek között felmerülnek ezek a témák.
Folyamatosan érkeznek, és az a meglepő, hogy minden korosztályból. A felnőttek általában azt hozzák fel, hogy baromi jól szórakoznak, a gyerekektől pedig az a vélemény jön, hogy olyan, mintha az ő sulijukban játszódna a történet, pont olyan a stílus, a dumák, mint amit a mindennapok során használnak. Az a vicces, hogy több focistám is olvasta már, szóval büszke vagyok rá, hogy nemcsak a pályán, de a pályán kívül is hatással vagyok rájuk.
Nem akarom lelőni a poént, de a huzavona, „a se veled, se nélküled” kapcsolat megmarad. A következő részekben elkezdődnek majd a gimis évek, és hát tudjuk, hogy jönnek az új impulzusok, az új barátok, az új ismerkedési felületek, és ilyenkor óhatatlanul is el-elcsábulnak a fiatalok. Ugyanakkor ne feledjük, hogy mindkét főhős elhivatott sportoló, és hát ha komolyan gondolják a karriert, akkor itt is súlyos döntéseket kell meghozni.
Lilu és Márk mellett sokaknak Bazsó, a vagány, menő csajozógép a kedvence, úgyhogy azt tervezem, ő is egyre többet bukkan majd fel a sztorikban és sok-sok vicces, de elgondolkodtató életigazságot hallunk majd tőle.