Nincs engedélyezve a javascript.
Európa Könyvkiadó
2019. augusztus 4.
Salinger 100

Salinger 100

Jerome David Salinger 1919. január 1-jén született New Yorkban. Édesapja lengyel zsidó kereskedő-iparos volt, aki szerette volna fiát bevonni a családi üzletbe, emiatt Európába küldte, hogy tanulmányozza a húsfeldolgozást. A külföldi tartózkodás hatása messze elmaradt a várttól: Salinger megundorodott a vágóhidaktól, és elhatározta, hogy mindenképpen más utat keres. Elvégezte a katonai akadémiát, elkezdett számos egyetemi szakot is. 1939-ben a Columbián irodalmat hallgatott Whit Burnettnél. Az ő lapjában, a Story Magazinban jelent meg először Salinger egyik írása.

1942-ben behívták a hadseregbe, részt vett a normandiai partraszállásban, a koncentrációs táborok felszabadításában. A Rozsban a fogó kéziratának néhány fejezete már ekkor készen volt, az összecsapások közötti rövid pihenőket a regény írásának szentelte. A hadseregnél ismerte meg Ernest Hemingwayt is.

Bár a New Yorker már 1941-ben már elfogadta közlésre egyik novelláját, csak a háború után, 1948-ban adta közre a nagy sikert hozó Ilyenkor harap a banánhal című írást.1951-ben jelent meg a Rozsban a fogó című ikonikus regénye. A regényt, mely szinte azonnal kultikus figurává tette Salingert, azóta számos nyelvre lefordították, és 65 millió példányban kelt el.

Az egyetlen ismert fotó az íróról a Rozsban a fogó írása közben, 1944-ből.
Forrás: beyondthedesktop

A Rozsban a fogó után sorra jelentek meg írásai, a Kilenc történet (1953), a Franny és Zooey (1961), a Magasabbra a tetőt, ácsok és Seymour: Bemutatás (1963) címmel.
Salinger a népszerűséget rosszul viselte, elrejtőzött a világ elől. 1965 után nem publikált, magánéletének titkait féltve őrizte. 91 éves korában, 2010. január 27-én hunyt el Cornishban.

Örökségének gondozója a fia, Matt Salinger, aki szerint apja sosem hagyta abba az írást, és a tervek szerint mindent kiadnak, amit csak valaha alkotott.

Rozsban a fogó

Rozsban a fogó

Jerome David Salinger
Európa Könyvkiadó, 2018.
Ötven évvel az első magyar megjelenése után új fordításban kerül az olvasók elé Salinger regénye. Főhőse, Holden Caulfield tizenhét éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.