A Tekintet teljesen mást adott, mint amire számítottam. Eleinte nehezen találtam a helyem a groteszk, meseszerű történetszálak között, de a végére összeállt a kép. Rájöttem, hogy ez a könyv valójában nem a kövérségről vagy a törpeségről szól, hanem az előítéletekről, az ítélkezésről és arról, hogyan formálja az önképünket mások tekintete.
A könyv olvasása közben többször eszembe jutott, hogy a Tekintet akár egy tükör is lehet az olvasó számára. Nemcsak azért, mert mások ítélkező tekintetéről szól, hanem azért is, mert arra késztet, hogy saját magunkra nézzünk rá őszintén.
Számomra a regény egyik fontos kérdése az volt, hogy mennyire engedjük, hogy a múltunk határozza meg a jelenünket. A könyv megmutatja, hogy a gyermekkori sebek, a szégyen, a bántások és a traumák egész életünkön át velünk maradhatnak. Ugyanakkor olvasás közben bennem újra és újra felmerült a kérdés: meddig magyarázat a múlt, és mikortól válik kifogássá?
Lehet, hogy ezért is éreztem ezt a történetet egy kicsit önfejlesztő könyvnek is. Nem azért, mert kész válaszokat ad, hanem mert arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk a saját életünkön. Vajon mi is hordozunk olyan történeteket, amelyek mögé elbújunk? Vajon vannak olyan sebeink, amelyekre túl gyakran hivatkozunk, ahelyett hogy megpróbálnánk gyógyítani őket?
A történet középpontjában egy törpe férfi és egy túlsúlyos nő áll, akik egy olyan világban próbálnak boldogok lenni, ahol a test folyamatosan a megfigyelés és az ítélkezés tárgya. De a Tekintet valójában nem a kövérségről, a törpeségről vagy a külsőről szól. Sokkal inkább az előítéletekről. Arról, hogyan nézünk másokra, és hogyan kezdjük el mi magunk is azon a szemüvegen keresztül látni önmagunkat, amelyet a társadalom ad ránk.
Számomra a Tekintet inkább egy gondolatkísérlet volt, mint klasszikus regény. Egy különös, groteszk és szimbolikus történet, amelyről szerintem annyiféle vélemény születhet, ahány olvasó kézbe veszi.

Megtörtént etnikai konfliktusról, az abban élők és azt túlélők szemszögéből íródott történet, ami megmutatja, van élet a háborún túl.

Eleinte nehezen rázódtam bele a könyv szerkezetébe, főleg a fügefa fejezeteibe, amit furának és szövegkörnyezetbe nem illőnek tartottam, de a végére kiderült, hogy enélkül össze sem állt volna a történet.

Nagyon sok mondanivalója van a könyvnek, amelyek közül a legfontosabbak, hogy a természetnek mekkora ráhatása van az emberiségre, még ha mi azt nem is vagyunk hajlandóak észrevenni, vagy tudjuk ésszel felérni. A másik, hogy a generációkon átívelő traumákkal muszáj foglalkozni, mert éreztetni fogja erejét a későbbi nemzedékekben is, ha nem kerülnek feloldásra. A harmadik pedig, hogy az igaz szerelem túlél minden külső támadást, háborút, családi és etnikai ellentéteket, amennyiben a felek kitartanak egymás mellett.

Nagyon sok érzelemmel dolgozik a könyv, úgy mint a félelem, gyász, túlélési ösztön, elfogadás/el nem fogadás, szerelem, megbocsátás, tovább lépés, megbékélés. Nagyon szép lezárást kapott egyrészt Ada azáltal, hogy megismerte a szülei tragédiáját, és a múltbéli sérelmek feldolgozása után a fiatal lány tiszta lappal élheti a saját életét. Másrészt a Cipruson eltűnt emberek sírjainak felkutatása nemcsak az elhunytak, hanem a gyászoló családok számára is megnyugvást ad.

Mivel a könyv megtörtént eseményeken alapszik, még szomorúbb volt olvasni, mennyi borzasztó dolog esett meg a szigetlakókkal és az oda kivezényelt békefenntartó egységekkel egyaránt az évtizedek alatt. Borzasztó, milyen sok életet követel bármilyen okból kitörő háború!

A mágikus realizmus nagyon erőteljesen van jelen a könyvben a fügefa által, ami egyszerre szereplője és elmesélője a történetnek. Imádom a hasonló zsánerű könyveket, bár itt nehezen szoktam hozzá, hogy egy fa szemszögéből lássam az eseményeket. Eleinte furának éreztem, és nem értettem, miért beszél ennyit a természetről, de szépen lassan egy gyönyörű egésszé állt össze a mondanivalója. Rámutatott, hogy milyen jelentős szerepe van a természetnek az emberek életében, noha mi erre többnyire süketek és vakok vagyunk.

„A természet ezt tette a halottakkal: átalakította a sok váratlan halált ezernyi új kezdetté.”

A fejezetek alcímei nagyon ötletesen tükrözik a fügefa elbeszélését, szépen keretbe foglalva azt. Zseniálisnak tartom a könyv felépítését, le a kalappal szerző előtt.