Nincs engedélyezve a javascript.
milly_johnson-1.jpg
Milly Johnson
Az 1964-es születésű Milly Johnson az egyik legnépszerűbb brit romantikus szerző, művei rendszeresen szerepelnek a sikerlisták élén, és világszerte több mint egymillió példányban keltek el. Gyermekkora óta imád írni és olvasni, példaképének a legnagyobb klasszikus angol írónőket, Jane Austent és a Brontë nővéreket tekinti. Egyedi humora, szórakoztató stílusa és regényeinek jellegzetes „britsége” teszik a romantikus regények koronázatlan királynőjévé, nem meglepő tehát, hogy 2014-ben elnyerte a romantikus szerzők díját a legjobb szórakoztató regény kategóriájában. 2015-ben a Yorkshire Society művészeti díjával tüntették ki, emellett a brit Vacsoracsata barnsley-i kiadásának győztese.

Az írás mellett gyakran szerepel tévéműsorokban is, valamint újságíróként és rádiós műsorvezetőként is tevékenykedik. Boldogan él Barnsley-ban két fiával és állataival: Teddyvel, a kutyával és két elkényeztetett macskával.

Az írónőről honlapján tudhatunk meg még többet: https://millyjohnson.co.uk/