Kellemes meglepetés volt számomra ez a történet. Izgalmas, fordulatos regény, ami végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Bár a könyvben szerepet kap a romantika, de nem nyomja el a történelmi hátteret, inkább csak enyhíti valamelyest a háborús feszültséget. A regény betekintést nyújt a francia ellenállás működésébe, a brit ügynökök munkájába, valamint a második világháború számos kegyetlen és embert próbáló oldalába. Mindezek ellenére a történet nem vált olyan megterhelővé, mint amire előzetesen számítottam. A szerző ügyesen egyensúlyoz a történelmi események bemutatása és a kalandos, olykor romantikus cselekmény között. A főszereplő, Rose, szerethető és erős karakter. Miután a háború következtében elveszíti a testvérét, majd a szüleit is, igazi hazafiként veszi fel a harcot a náci megszállókkal szemben. Bátorsága és elszántsága tiszteletre méltó, még akkor is, ha a történet időnként talán kissé idealizálja a titkosügynökök világát. Néha az volt az érzésem, hogy a kémek alakja romantikusabb fényt kap, mint amilyen a valóságban lehetett, de ez nem vont le az olvasás élvezetéből. Külön tetszett, hogy a regény ugyan fikció, mégis valós történelmi alapokra épül. Ez hitelesebbé és érdekesebbé teszi a cselekményt, miközben lehetőséget ad arra is, hogy az olvasó jobban megismerje a korszak egy kevésbé ismert szeletét. Nem feltétlenül könnyed vagy kellemes olvasmány, hiszen a háború borzalmait sem hallgatja el, de nagyon érdekes és lebilincselő történet. A borító alapján talán egy romantikus regényre számítana az ember, a könyv azonban ennél jóval több és jóval keményebb is.
Churchill titkos futára
Alan Hlad
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Bondár Éva
december 3.
Befejeztem egy könyvet
A Führer árvái
David Laws
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést