Két család összefonódását követhetjük végig a regényben, és mindkettő elég soktagú, így viszonylag hosszas karakterbemutatásokat kaptunk, a 200. oldalnál még mindig a dédnagymamát ismertük meg. Shafak leírásai mindig erősek és szépek, itt azonban hiányoztak a tőle már-már elvárt általános igazságok, azok a gondolatok, amiket igazán magammal vihetek.
A politikai-kulturális háttér itt is jelentős, sok érdekességet megtudhattam a török-örmény ellentétről, vallási szokásokról - szóval ismét tanultam ezt-azt egy fikción keresztül, viszont a történet maga nagyon lapos volt sajnos.
Ennek ellenére természetesen továbbra is olvasni fogok a szerzőtől, a jövő havi terv már biztosan A szerelem 40 szabálya, ugyanis hála a kiadónak, már a polcomon várakozik. ❣️

,,Valahányszor eltört egy pohár vagy meghasadt egy tükör, Nagymama megkönnyebbülten sóhajtott. Ha már e bolond világ színéről képtelenség eltörölni a gonosz embereket, jobb, ha az ártó szemükkel üvegeket törnek össze, mintsem ártatlanokat bántanak.’’
Nagyon sokáig nem tudtam írni erről a könyvről. Pedig imádtam! De mégis, olvasmányossága ellenére olyan sűrű és súlyos, hogy az némi emésztést igényelt. Családi traumákkal, nehéz női sorsokkal megpakolt kötet ez, ahol nehéz kiigazodni a babonák és rigolyák között.
A kérdés, ami olvasás közben és után mozgolódott bennem: vajon a szoros családi kapcsolat fojtogató béklyó vagy biztonságos, megtartó ölelés? Nem minden szereplő története nyújt egyértelmű választ, ahogy bizony a való életben sem kapunk mindenre fekete vagy fehér megoldást.