Korábban már olvastam Shafaktól az Eltűnt fák szigetét, ami hatalmas kedvenc lett, illetve a 10 perc 38 másodpercet, ami viszont kevésbé nyerte el a tetszésemet, így nagyon kíváncsi voltam, hogy a Folyók vannak az égben mit fog kiváltani belőlem. Szerencsére nem csalódtam, az írónő megint nagyon különlegeset alkotott. Három idősíkon, három szereplő útját követhetjük nyomon, akiknek a története bizonyos pontokon összekapcsolódik.
Narin története 2014-ben játszódik, a kislány jezidi vallású és a vallása miatt sok sérelem éri, valamint egy betegség is súlytja; Arthur, az 1840-es évek Londonjában él, mély szegénységből küzdi fel magát az eszének köszönhetően, később pedig megszállottként kutatja a régi mezopotámia ékírásos rendszerét; Zaleekhah 2018-ban szintén Londonban él, hidrológus kutató, aki épp egy válás után keresi a helyét.
Szerintem az írónő zseniális történetmesélő, olyan részletességgel ír a három főszereplő életéről, hogy akár három külön könyvben is megállta volna a helyét, de természetesen okkal írta meg így, mivel minden mindennel összefügg a történetben.
Imádtam, hogy sok információt olvashatunk a régi Mezopotámia történelméről, nagyon érdekesnek találtam.
Egy szó, mint száz szeretnék még olvasni majd a jövőben az írónőtől, hiszen ezzel a történettel is teljesen elvarázsolt, habár az Eltűnt fák szigete továbbra is a kedvencem tőle. 🩷

A Folyók vannak az égben egy olyan történelmi fikció, ami a klímaváltozást helyezi a cselekmény középpontjába, s mindezt egyetlen vízcsepp útját követjük végig az ókori Mezopotámiától a 19. századi Anglián át napjainkig. Maga a témafelvetés érdekes, de inkább ajánlanám azoknak az olvasóknak, akik szeretik Shafak könyveit, vagy a történelmi fikciót, mint műfajt.
Viszont kétségtelen, hogy az írónő regényeinek vannak a legjobb idézetei, amiken el lehet gondolkodni, és amik képesek arra, hogy megfogják az embert.