Zsánerileg nem áll túl közel hozzám ez a regény, hiszen a (megtörtént eseményeken alapuló) történelmi regények olyan ritkák nálam, mint a fehér holló. Bár nem lett a kedvencem és néha kicsit meg is akadtam, nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a szerző valóban nagyon szépen fogalmazott és a történetet is érdekesen fűzte össze.
A 2. világháborús időszak miatt azt hittem sokkal jobban meg fog rázni, A könyvtolvaj olvasásához hasonlóan, de nem így történt. Persze, fájdalmas volt több pontja is, valamint nem mindenki az, akinek eleinte tűnik, de ennek a regénynek a szavai inkább csak elgondolkodtattak. Emellett azt hittem, hogy többet megtudok majd magáról a könyvégetésről, de nem így történt.
Ami viszont kimondottan tetszett, hogy a három női főszereplő – Vivian, Hannah, Althea – három különböző idősíkon és helyszínen volt, majd a regény végére összefonódtak a szálak és minden értelmet nyert.
„– A könyvek által nyomot hagyunk a világban, nemde? Arról árulkodnak, hogy itt voltunk; szerettünk és gyászoltunk; nevettünk és hibáztunk… egyszóval léteztünk.”
Összességében, nem bántam meg, hogy elolvastam, mert voltak igazán szép gondolatok benne, de továbbra sem tartozik a zsáner a kedvenceim közé. Néha-néha belefér, de sajnos nem feltétlen valóak nekem.
Akkor ajánlom nektek, ha szeretitek az elgondolkodtató történelmi regényeket!