A könyv központi témája a gyászfeldolgozás, az az út, amit a veszteség megélése által jár be az ember, miután egy szerette elhunyt. A veszteség azonban nemcsak a halált jelenti a főszereplő, Winter számára a történetben, hanem a biztos pont elvesztését, amit a szülők és a család jelent egy gyermeknek. A legjobb barátot, akit az élet elsodort mellőle. A nehezen megkeresett pénzt, amit az az ember lopott és herdált el, akinek a legjobban kellett volna a lány érdekét és jövőjét néznie. A munkahelyet, ahonnan azért rúgják ki, mert küzd a rátörő érzésekkel, ami sokszor személyisége legrosszabb oldalát hozza elő. Önmaga elvesztését, mivel nem tudja, hogyan küzdjön meg azzal a sok traumával, ami érte és érzéssel, ami folyamatosan átjárja őt.
„Annyi minden történt. De nem tudom, hogyan öntsem mindezt szavakba. Ez nem olyan egyszerű, hogy Meghalt vagy Szomorú vagyok. Félek. Félek, hogy most már mindig így fogok érezni. Elvesztve az irányítást. Mintha darabok szakadnának le rólam, amiket már soha nem lehet visszailleszteni.”
Ám a szerző azt is megmutatja, hogy sosincs veszve minden, a legmélyebb gödörből is fel lehet állni. Hiszen olyan munkahely vár Winterre, ahol ki tud teljesedni, olyan főnökkel, aki megérti őt, és aminek köszönhetően újra összegyűlik az eltűnt pénz. Melodyval sikerül megbeszélni, miért és hogyan távolodtak el egymástól, és még erősebb barátság alakul ki közöttük, miközben mindketten rálelnek az útjukra. Az első szerelem bimbózó érzése pedig segít nemcsak neki, hanem Joon-nak is leküzdeni az akadályokat, amiket az elvesztett családtagok miatti gyász gördített eléjük. És végül ott találja meg Winter az igazi családját, akik elfogadják és szeretik őt olyannak, amilyen, ahol a legkevésbé várta volna.
Nagyon megható, őszinte történet, amit szívből ajánlok.