A harmadik rész végén még őszintén azt gondoltam, hogy talán itt az ideje egy kis szünetnek. Nem azért, mert ne tetszett volna, hanem mert ez a sorozat érzelmileg annyira intenzív, hogy néha kell egy kis levegővétel. Aztán persze ez a terv nem tartott sokáig… és milyen jól tettem, hogy nem vártam tovább.
A negyedik rész már az első oldalaktól ugyanazzal a lendülettel rántott vissza a történetbe. Szinte azonnal újra ott találtam magam a szereplők között, és ahogy haladtam előre, ismét teljesen magával ragadott az egész. Az érzelmek talán még erősebben működtek, mint az előző kötetben, és folyamatosan azt éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok letenni.
Mivel ez már a sorozat negyedik része, a konkrét eseményekről nem igazán szeretnék beszélni, mert szerintem ennek a történetnek pont az a varázsa, hogy az olvasó saját maga éli át a fordulatokat. Annyit viszont nyugodtan elmondhatok, hogy továbbra is nagyon jól működik az a fokozatos építkezés, amit az írók választottak. Nem állandó akcióval próbálnak hatni, hanem szépen adagolják a feszültséget. Apróbb fordulatok, érzelmi csúcspontok és váratlan helyzetek vezetnek el a nagyobb robbanásokig.
Többször is azt hittem, hogy végre megérkeztünk ahhoz a ponthoz, amire már régóta vártam. Már majdnem fellélegeztem, hogy “na végre!”, aztán néhány oldal múlva ismét minden a feje tetejére állt. Néha olyan érzésem volt, mintha újra a startvonalon lennénk, de közben pontosan ez a folyamatos bizonytalanság tette ennyire izgalmassá az egészet. Soha nem éreztem azt, hogy teljesen hátradőlhetek.
Nagyon sok helyen olvastam már a könyv végén érkező nagy fordulatról. Emiatt valamennyire felkészülten vágtam bele, és bizonyos jelek alapján számítottam is rá. Mégsem éreztem úgy, hogy emiatt kevésbé működött volna. Inkább úgy fogalmaznék, hogy talán sejthető volt, de ettől még ugyanúgy ütött érzelmileg. A többi fordulatot is nagyon szerettem, mert egyik sem érződött öncélúnak. Minden karakter döntése hiteles maradt, és számomra ez mindig sokkal fontosabb, mint az, hogy egy csavar teljesen váratlan legyen.
A szereplők közül továbbra is Tory és Darius párosa áll hozzám a legközelebb. Tudom, hogy a legtöbben Orion és Darcy kapcsolatát szeretik a legjobban, és teljesen megértem, miért. Ennek ellenére engem még mindig Tory és Darius története köt le a leginkább. Sokkal intenzívebbnek, kiszámíthatatlanabbnak és érzelmileg is erősebbnek érzem, ezért mindig az ő jeleneteiket vártam a legjobban.
Összességében ez a rész is pontosan azt adta, amit ettől a sorozattól várok… rengeteg érzelmet, feszültséget, reményt, csalódást és olyan befejezést, ami után lehetetlen nem a folytatásra gondolni. Azt hiszem, ezen a ponton már teljesen felesleges tagadnom… végérvényesen a Zodiákus Akadémia rabja lettem, és innen már nincs visszaút.