Nagyon szeretem Stephen King stílusát, különösen az első regényeiben. A Kedvencek temetőjét először tizenhúsz éve olvastam, aztán megnéztem filmen is, de végül mindig visszatérek a könyvhöz, szerintem messze jobb olvasni, mint nézni (de mondjuk nálam ez King minden regényére igaz).
A Kedvencek temetője az egyik legalapvetőbb emberi félelemre épít, a kis kedvencek elvesztésére, ráadásul, hogy ne legyen egyszerű ez az alapból is nehéz „élmény” még csavar is rajta kettőt.
Az alap klasszikus King helyzet, a Creed család beköltözik egy idilli kis házba az Állattemető közelébe.
King alapból mesterien építkezik, először bájosra festi a képet, közel hozza a családot, megismerhetjük a karaktereket és a környezetet, minden cuki. Aztán jön a rettenet.
A regény igazi kérdése nem az élet a halál után vagy a zombi lét, hanem az hogy morálisan mennyit lehet megtenni, hogy a gyász felülírhatja-e a józan észt, és hol a határ a szeretetben. Szabad-e belepiszkálni a természet rendjében, és elviselhetőek-e annak következményei.
Karakterközpontú, lassan építkező történet, a horrorelemek talán kevésbé ijesztőek, mégis szerintem ez King egyik leghatásosabb műve. Bár nem féltem annyira tőle, mint az Aztól, mégis meggyötört (többször is).

Az egyetlen olyan könyv volt az életemben amivel nem tudtam egy szobában aludni. Nem vagyok egy rettegős fajta, de az Az-tól annyira féltem, hogy filmben sem tudtam megnézni. A könyv brutálisan soknak tűnik a két vaskos kötettel, de mégsem az. Kevés benne a felesleges sor, végig feszült és haladós olvasmány. Elsőre nem értettem, hogy mit akar ezzel a bohóccal, mert hát még a film szerint kifestve sem igazán félemeletes, , aztán ahogy a történet épült, egyre feszültebb és ijesztőbb lesz az egész, bohóc ide vagy oda. . Az pedig, ahogy King a gyerekeket használta ebben a történetben egészen zseniális. Sokkal inkább pszichológiai hadviselés mint horror, maga a gonosz sem az aminek látszik, ahogy Derry is teljesen más hangulatot áraszt mint az átlagos amerikai kisváros. Van egy sötét és fojtogató hangulata magának a helynek is, ami az elfojtásból eltitkolásból, és közönyből ered. A könyv teli van emlékezetes jelenetekkel és mondatokkal, amik évekkel az olvasás után is beugranak. Nekem úgy az egyik kedvenc King könyvem ez, hogy biztosan tudom sohasem fogom újra elolvasni.