Az Utas és holdvilág egy olyan klasszikus, amit már régóta terveztem elolvasni, de ebben a gyönyörű kiadásban nem volt kérdés, hogy eljött az ideje. Egyetlen dolgot sajnálok: hogy nem vettem kézbe korábban. Fantasztikus lélektani regény, amely mélyen megérinti az embert. Mihály karakterével meglepően könnyű volt azonosulni – a kételyeivel, a vívódásaival, a vágyával, hogy megtalálja önmagát. Minden fiatal felnőttnek kötelező olvasmánnyá tenném – mert segít megérteni, hogy az útkeresés nem gyengeség, hanem az élet egyik legfontosabb része.
Utas és holdvilág
Szerb Antal
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Bányicky Zsanett
tegnapelőtt
Ajánló
Az Utas és holdvilág már régóta szerepelt a TBR listámon, ugyanis egyszer már belevágtam (egy másik kiadásban), de nem tudtam befejezni. Most hogy évekkel később nekiveselkedtem, nagyon örülök, hogy adtam neki még egy esélyt és hogy anno nem olvastam ki "csak azért is" jelleggel, amire hajlamos vagyok. Most pont jókor talált meg a regény: jobban értettem a cselekményt, más szemmel néztem a történéseket, és jobban bele tudtam élni magam a történetbe is. Ráadásul ez a kiadás adott egy szuper extrát az olvasási élményhez! Nagyon szeretném az összes díszkiadásban kiadott példányt összegyűjteni, mert egészen más élmény így olvasni.
Utas és holdvilág
Szerb Antal
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést