Ritkán olvasok orosz regényeket, mert nem igazán az én világom. Néha egy-egy jól sikerült borító bevonz, ugyanakkor a szöveg szinte azonnal meg is állít a semmihez sem hasonlítható terjengősséggel, lassú történetvezetéssel és aprólékos, pontos karakterábrázolással. Ez a történet hozza az összes klasszikus orosz regény ismertetőjegyet, ugyanakkor nagyon mai is, talán azért is olvastam végig.
A történet a 19. századi Oroszország arisztokrata világába vezet, mégis meglepően kortárs módon beszél szabadságról, női szerepekről és az önazonosság kereséséről. A történet középpontjában Tuszja áll, egy lány, aki már születésétől kezdve kilóg a korából és környezetéből. Nem hajlandó elfogadni azokat a kereteket, amelyeket a családja és a társadalom kijelöl számára: kérdez, lázad, saját utat keres.
Lassú olvasmány, a sűrű szövésű mondatokban el kell mélyedni, nem lehet sietősen olvasni, ugyanakkor nyilván el is gondolkodik közben az ember. Ilyen szempontból ez egy tartalmas és mélyre ható olvasmány, de továbbra sem igazán kedvelem az orosz prózát, ezen nem tudott változtatni ez a történet.