Amikor először találkoztam ezzel a könyvvel, egyetlen szó volt az, ami azonnal megragadott: Észak-Korea. Nem a szerző neve, nem a műfaj, még csak nem is a borító. Egyszerűen az a tény, hogy valaki erről a szinte megközelíthetetlen, titokzatos és minden ízében zárt társadalomról írt egy regényt. Régóta foglalkoztat ez a világ – nem pusztán politikai értelemben, hanem kulturálisan, emberileg, pszichológiailag. Mit jelent egy ilyen rendszerben felnőni, élni, gondolkodni? Hogyan lehet egyáltalán elképzelni a szabadságot ott, ahol a valóság is szűk keretek közé van szorítva?
A történet főszereplője Cso Csunszu, egy észak-koreai kisfiú, akihez egy sor véletlent követően egy érdekes szerepjáték-könyv került. A könyv által elkezdi felfedezni a kreativitás határtalanságát, a szabad gondolkodás magjai termő talajra találnak. A lapok pörgetésével egy érdekes zárt világban cseperedett fiú életét kísérhetjük végig.
Ez a könyv nem ad átfogó képet Észak-Koreáról. Nem tárja fel a teljes politikai rendszert, nem próbálja dokumentarista alapossággal bemutatni az ott élők mindennapjait. Ehelyett kizárólag azt mutatja meg, ami a főszereplő személyes tapasztalatain keresztül kibontakozik. Aki átfogóbb képet szeretne az országról, annak az olvasónak egy teljesen más kötetet ajánlok olvasásra.
Ami azonban megnehezítette számomra az olvasást, az a szerző stílusa. Nehéz lenne pontosan körülírni, miért volt ennyire nehézkes: talán az elbeszélés darabossága, az időkezelés csapongása, a mondatok furcsa tördeltsége miatt. Mintha nem engedné, hogy elmerüljünk benne – folyamatosan kizökkent, újra meg újra vissza kell kapaszkodni a szövegbe. De ahogy haladtam előre, kezdtem megérteni: talán épp ez a szándék. Hogy az olvasás ne váljon kényelmessé, ne csússzon túl könnyen, mert a történet, amit mesél, sem könnyed. Talán pont az a cél, hogy megdolgozzunk a befogadásért – és ezáltal a történet is jobban belénk égjen.
Ennek ellenére nem tudom letagadni: rövidsége ellenére egy nagyon velős és megrázó kötet. Nincsenek benne fölösleges mondatok, nincs benne üresjárat.
Ajánlom:
•Ha kíváncsi vagy Észak-Koreára – de nem a sablonos beszámolókon keresztül.
•Ha bírod a nehezebb, elgondolkodtató prózát.
•Ha keresel egy könyvet, ami után be kell menned némi csendes reflexióba, és nem tudod rögtön pörgetni tovább a következő oldalt vagy Netflix-epizódot.
https://www.instagram.com/p/DLHt3dSqkUI/?igsh=MXJkdDBnZjRmdGI5dg==

Mostanában gyűlnek a polcon azok a könyvek, amelyek a távoli kelet világába röpítenek. Az az igazság, hogy nem visz mindegyik magával, de egy-kettő különösen nagy hatással van rám, például A tajpantól egyszerűen nem tudom visszahívni a gondolataimat. A phenjani varázsló már nem volt rám akkora hatással, de jócskán elgondolkodtatott. Egy olyan világról szól, amibe ritkán kapunk bepillantást, ráadásul a képzeleten keresztül, nagyon jó az alaptörténet.
A főszereplő, egy fiatal fiú, egy amerikai szerepjáték szabálykönyvére bukkan, és az egész élete megváltozik. Ennek hatására döbben rá, hogy lehet másként is gondolkodni. Hogy lehet világot építeni ott is, ahol igazából másképp gondolkodni is bűn.
Ez a könyv nem annyira didaktikus (talán ez a legjobb kifejezés), mint néhány olyan keleti történet, amelyeket manapság olvastam, amelyek nagyon akartak tanítani, nagyon akartak ráébreszteni valamire. Bár sok olyan információval találkozunk, ami politikai jellegű, mégis inkább érzelmes, finom, fájdalmasan szép. Ahogy haladtam a történettel,azon kaptam magam, hogy nemcsak a főszereplő sorsáért izgulok, hanem a saját szabadságomról is elgondolkodom. Annyira természetesnek veszünk dolgokat, amik Csunszu számára tényleg csak a képzelet világában létezhettek.
Theroux stílusa letisztult, egyszerű. Néha azt éreztem, hogy túlságosan is, de aztán mindig visszahúzott, és elgondolkodtatott.