Monica Wood Szeretni annyi, mint című regénye egy mélyen emberi történet a megbocsátásról, a bűntudatról és az újrakezdés lehetőségéről. A könyv központi témája, hogy miként fonódik össze három idegen sorsa egy tragédiát követően, és hogyan segíthet az irodalom a traumák feldolgozásában. 
Váltott szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket a három főszereplőn keresztül:
1. Violet Powell: Egy 22 éves nő, aki 22 hónap után szabadul a börtönből, miután ittasan vezetve halálos balesetet okozott.
2. Harriet Larson: Nyugdíjas angol tanárnő, aki a börtönben irodalomterápiás könyvklubot vezet, és próbálja segíteni Violet visszailleszkedését a társadalomba.
3. Frank Daigle: nyugdíjas gépész, annak az óvónőnek a férje, aki a Violet által okozott balesetben vesztette életét. Frank a saját gyászával, haragjával és lelkiismeretfurdalásával küzd, ugyanis felesége épp a balesetet megelőzően közölte vele válási szándékát, amelyet a férfi titokban tart a családja előtt.
A könyv különlegessége, hogy az elkövetői és az áldozati oldal szemszögét is bemutatja, elkerülve a fekete-fehér ítélkezést. Ezáltal nem csupán a bűnről, hanem az újrakezdés nehézségeiről és az emberi kapcsolatok erejéről is szól. Fontos motívuma továbbá az olvasás gyógyító hatása. Harriet karakterén keresztül a regény rávilágít, hogyan segíthetnek a könyvek a traumák feldolgozásában és a belső szabadság megtalálásában.
Ki kell emelnem a szerző érzékeny emberábrázolását és a bájos jákópapagájok szerepeltetését, akik közül Ollie a regény egyik legkedvesebb karakterévé vált számomra.
Bár a téma súlyos és a regény valódi érzelmi mélységeket ér el, a tragédia ellenére a kedvesség, az empátia és az emberi jóság dominál benne. Megrendítő, mégis reményteli történet, mely az olvasás után napokig veled marad.

4⭐️/5
Ne tévesszen meg a cím, a Szeretni annyi, mint nem egy uncsi kézikönyv ahhoz, hogyan kell szeretni, hanem Monica Wood legújabb regénye, ami szíven üt és felemel egyszerre. Egy érzelmes sztorit kapunk benne bűntudatról, megbocsátásról és második esélyekről.
A történet középpontjában három ember áll, akiket a sors összefűz egy szokatlan helyzetben. Az egyikük Violet, egy 22 éves lány. A regény elején épp most szabadul a börtönből, ahol 22 hónapot húzott le, mert ittasan autóbalesetet okozott, és ezzel megölt egy helyi óvónőt. Violet most tele van bűntudattal és félelemmel.
Harriet könyvklubot vezet a női börtönben. Igen, jól olvasod, Harriet néni, azaz Könyves bejár a böribe, és a rabokkal közösen olvasnak, majd megvitatnak regényeket, verseket. És a bentlakók imádják Könyvest. Eléggé szürreális a szitu, de Harriet jól csinálja, van benne tartás, kedvesség, türelem, és valahogy eléri, hogy ezek a kemény sorsú nők megnyíljanak az irodalomnak.
Frank, egy nyugdíjas gépész és alkalmi ezermester, aki jelenleg egy kis könyvesboltban dolgozik. Frank egy magának való, csendes fickó, akinek a felesége egy közlekedési balesetben halt meg.
Egy szép reggelen Violet, Harriet és Frank ugyanabban a könyvesboltban futnak össze, teljesen véletlenül. Violet beugrik, hogy örökbe fogadjon egy macskát, Könyves éppen új olvasnivalót keres a raboknak, Frank pedig dolgozik. Amikor felismerik, kivel állnak szemben, arra nincsenek szavak. Frank rájön, hogy a fiatal lány, aki ott toporog előtte, az a bizonyos ember, aki elvette a felesége életét. Violet pedig szembesül az özveggyel, akinek tönkretette a világát.
Innentől kezdve a sztori arról szól, hogyan birkózik meg ez a három ember ezzel a furcsa, súlyos teherrel, és hogyan lesznek egymás életének részei. Ez egy rendkívül emberi és megható „talált család” történet.
Persze semmi sem tökéletes. Például számomra kicsit kényelmes írói húzás volt, ahogy kiderül egy bizonyos dolog Frank feleségéről. Ezen kívül Violet egyik döntésénél is felszisszentem. Miután kiszabadul, hoz egy elég megkérdőjelezhető lépést. Emellett a regény vége is túl gyorsan, túl kerekre zárul.